Lószerszámtól a dísztarsolyig – Ladi, avagy egy kárpátaljai sikertörténet

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tiszaújlaki kissrác, aki a szó szoros értelmében az egykoron szebb napokat látott tiszaújlaki cipőüzem – polgári nevén „suszteráj” – árnyékában nőtt fel. Az idők azonban változtak, és mire a gyerekből legényember lett, bizony a nevezett üzem is felvette a néhai nevet. A rendszer- és módszerváltás nem kímélte Tiszaújlakot sem, és hősünk egyszer csak azt vette észre, hogy ott áll a két idősödő szülejével, és nem igazán tud mit kezdeni épp csak megkezdődött életével. A családban egyetlen dologhoz értettek, a bőr megmunkálásához, de a sokak számára „feledhetetlen” 90-es évek nyomorában leginkább a legolcsóbb kínai műanyag cipőket hordtuk, nem pedig a méretre, mester által szabott-varrott bőrlábbelit. Hősünk – Petrusinec Vladimir – viszont kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot, és élete ekkor komoly fordulatot vett. Megszületett egy brand, a Ladi Leather, ami mára Kárpátalja egyik legismertebb bőrdíszműves manufaktúráját jelöli.

– Hogyan is volt az a régi ajánlat, aminek köszönhetően a bőrdíszmű iparban kötöttél ki?

– Érettségi után, de még katonaság előtt az egyik barátom kapott egy csikót. A srác persze örült, hiszen jól tudta, hogy egy fogattal abban az időben meg lehetett élni, viszont nem volt lószerszáma, hiszen a fuvaros mesterséghez ő épp annyira értett, mint én a hámkészítéshez. Ennek ellenére megkért, hogy varrjak már neki lószerszámot.

Mit lehetett tenni, összeszedtem minden tudományom, amit még a szüleimtől tanultam a bőrvarrásról, és egy régi lószerszámot alapul véve elkészítettem életem első igás hámját.

Utána viszont jött a katonai behívóm, és két évig mással voltam elfoglalva. Leszerelésemet követően viszont meglepve tapasztaltam, hogy a hám még mindig egyben van, mi több, a cimborától egyre többen kérdezték, hogy ki készítette, mert akkoriban kezdett felfutni a lófogatos munkavégzés ezeken a vidékeken. Abban az időben ugyanis kistraktorokról nem is álmodtunk, és rengeteg fuvarozást meg mezőgazdasági munkát lófogattal kellett elvégezni. A régi, kolhozidőkből maradt lószerszámok meg lassan elnyűttek.

Keletkezett egy piaci rés, amit úgy láttam, érdemes betölteni.

– Megszületett hát a lovas emberek között ma már fogalomnak számító „kárpátikum”, a Ladi Leather, de hogyan tanultad a mesterséget?

– Elsősorban a régi darabok vizsgálgatásával. Később, amikor lett internet, a megfelelő szakoldalakat böngészve, videókat nézve igyekeztem megtanulni a lószerszám készítést. Ezzel persze nem voltam egyedül, mert Ukrajnában ezt a munkát egyáltalán nem lehet hivatalos keretek között elsajátítani, és Magyarországon is csak OKJ-s képzések vannak a hámkészítőknek. Ami azt illeti, elmondhatom, hogy a szakma minden fogását a saját keservemen tanultam ki, de azért nem egy boszorkányság a hámkészítés. Jó alapanyag, tisztes, nem összecsapott munka és pontosság kell hozzá.

Ha ez mind megvan, akkor egy igáshám megfelelő gondozás mellett akár 15-20 évet is kiszolgál.

Persze evés közben az étvágy is megjött, mert az igáshámok mellett elkezdtem foglalkozni a parádés kocsi, hintó-lószerszámok készítésével, a nyergekhez szükséges szijazatokkal, és ezzel együtt jött a milliónyi apró kiegészítő, az övek, tarsolyok, késtokok, telefontartók világa.

– Említetted az alapanyagot. Mivel dolgozol?

– Alapvetően ukrajnai forrásból származó, úgynevezett „krómcserzett” marhabőrt használok. Ez az alapanyag ugyanis tökéletesen megfelel a lószerszámok készítéséhez, de

a legkiválóbb minőséget a hagyományos tölgyfacsersavban cserzett bőr adja.

Kisebb munkákhoz, övekhez, tarsolyokhoz lehetőleg ezt a tradicionális megmunkálású bőrt használom, ami kiváló minőséget biztosít, de sajnos nagyon drága. Ha pedig az anyagiaknál tartunk, azt is meg kell említenem, hogy a réz- és bronzveretek, melyek elengedhetetlenek a munkáimhoz, is nagyon megdrágultak. Egyrészt ugye az alapanyag, másrészt pedig az előállítók európai munkadíja – a minőségi rézveretek-csattok csak importból érhetőek el – elképesztően megdobta az árakat.

– Ugyanakkor azt csiripelik a verebek, hogy ma már a hágón túl is ismert vagy a szakmában…

– Nem dicsekvésképpen mondom, de ez így igaz. Egyre több belső-ukrajnai megrendelésem van, noha oda teljesen más típusú munkákat kell készítenem.

Ukrajnában – különösen az erdőgazdaságokban – ugyanis nem a nálunk megszokott, pontosan szabályozható szügyhámot favorizálják, hanem a híres „trojka” fogatról is ismert, fa nyaklóval szerelt igát.

Ennek az a lényege, hogy a terhelést nem a mellkasára, hanem a nyaktövére kapja az igásló. Teljesen más jellegű a hám, és bizony ennek az elkészítését is meg kellett tanulnom.

– Tavalyelőtt a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók szövetségénél elnyerted Az év kézművese díjat. Mi volt a célja a „mestermunkádnak”?

– Nem mestermunkának szántam, de pont Az év kézművese díj elnyerésének évében kaptam megrendelést egy magyar csipkehám elkészítésére. A hám kiszabását és megvarrását én végeztem, de a csipkézés-díszítés a nejem munkája volt, tehát egy kicsit övé is az elismerés. Egy teljes hónapig dolgoztunk rajta, de ma már azt mondom, nagyon megérte. No persze nem azért, mert olyan jól kerestem rajta, hanem mert büszke lehetek rá. A másik komoly munkámmal meg nemrégiben lettem kész. Ez egy díszesen kivert, csillogó rézveretes, úgynevezett „cigány-lószerszám” volt, ami szintén rengeteg munkát igényelt.

– A nagy munkák mellett látom, rengeteg apróságot is készítesz. Ezekről mit kell tudni?

– Elsősorban azt, hogy teljesen egyediek. Egy általam varrott öv vagy pénztárca nem valószínű, hogy „szembe jön az utcán”. Legtöbb ilyen munkámba igyekszem belecsempészni egy kis személyes üzenetet, de

a megrendelőim is igénylik, hogy legalább egy jelmondat vagy a használó nevének beledolgozásával egyedivé tegyem a termékem.

Különben igen szeretem a magyaros motívumokat és ezeket a díszítéseket a poncolt vadászöveknél is előszeretettel használom.

– Lesz-e utódod a bőrdíszműves műhelyedben?

– Két fiú és egy kislány büszke apukája vagyok, és a nagyfiam már egyre többet tud segíteni. Persze a segítségével csínján kell bánni, mert vannak műveletek, amelyek kimondottan nagy fizikai erőkifejtést igényelnek. A kézi varrást például még az én karjaim is megérzik, és nem akarom, hogy elkedvetlenedjen, ha nem bírja elvégezni a feladatot. Mert ez a mi kis műhelyünk bizony családi vállalkozásnak indult, és szeretném, hogy úgy is folytassa.

Matúz István