Szombati Éva roppant energikus, simán letagadhatna tizenöt évet. Vígkedélyű, a gyerekekhez kifogyhatatlan türelme van, negyven évig volt a tanári pályán. A tősgyökeres tiszapéterfalvai asszony, habár a hetvenes évektől hűséges olvasónk, még sosem nyert.
Épp főzött, amikor betoppantunk a nyereménnyel. Széles mosollyal, nyájasan fogad, már pörög is a nyelve, kérdez, magyaráz, fényképeket mutogat az unokáiról.
– Két gyermekünk van, Vica és Zoli. Utóbbinak egy tizenhat éves fia van, Zolika, Vicának pedig a hatéves Annácska és Lacika, aki két és fél éves – meséli a hatvanhat éves nagymama.
– Hogy telnek a mindennapok?
– Hét éve nyugdíjas vagyok, a házkörüli teendők lekötnek. A kert, a rengeteg virág. Viszont amikor csak tehetem, az unokákkal vagyok. Varrogatok, hímezgetek, a gyerekeknek gyakran kidíszítem a ruhájukat, táskájukat. Sokat olvasok, az olvasásszeretet már gyerekkoromban belém ivódott.
Az ablakpárkányon gyűjtöttem a kiadványokat, ami kis pénzem volt, abból könyvet vettem.
– Szép nagy könyvtára lett.
– A gyűjteményből már sokat odaajándékoztam a gyerekeimnek, de még így is szép kis kollekció található a nagyszobában. A szépirodalomtól a képzőművészeten át a detektív könyvekig minden megtalálható nálam. A klasszikusok a kedvenceim, Móriczot szívesen olvasok, mivel szeretem azt a szabolcsi ízes tájszólását, de Mikszáthot is imádom. Jókait már tizenegy éves koromban lapozgattam. Egy egész sorozat megvan tőle.
Porcelánbabákat is gyűjtök, legalább negyven darab van belőlük – vezet körbe a házban, majd az egyik szekrényhez érve kinyitja a fiókot, ahol egy halom kézimunka is sorakozik.
Éva néni közvetlen, szókimondó. Évek óta fent van a világhálón, viszont nem élvezi annyira, mint a személyes beszélgetéseket. Nem szeret telefonálni sem, mindenkivel szemtől szemben akar beszélni.
– Negyven évig tanított, legendás magyar nyelv- és irodalomoktató.
– Magyar filológiát tanultam az ungvári egyetemen. Mindig is szerettem olvasni, anyám vágya viszont az volt, hogy ápolónő legyek. A vér látványát nem bírom, ezért ez ugrott. A lányom végül orvos lett. Két évet jártam nappali tagozaton, a többit magánúton végeztem, mivel férjhez mentem. Jóska építészmérnök. Az újlaki famegmunkáló kombinátban dolgozott húsz évig. Aztán különböző cégeket vezetett. Én Nagypaládon az alsóosztályosokat tanítottam. Egy évet Forgolányban dolgoztam pionírvezetőként. Hét évet Batáron, magyar tanárként, aztán bezárták az iskolát, és mentem tovább Nevetlenfaluba. Az ottani középiskolából mentem nyugdíjba.
1984-től dolgoztam ott, hatalmas élményt jelentett, nagyon érdekes volt ukrán gyerekeket is tanítani a mi nyelvünkre.
A diákjaim kiemelkedő eredményeket értek el, a tanítványaim közül sokan végeztek magyar szakot. Hat osztályt bocsátottam ki. Fantasztikus volt. Nagyon szerettek a gyerekek. Miután letettem a lantot, néhány évig hiányzott, de állandó mozgásban voltam, sokat utaztunk, rengeteg teendő volt a ház körül, és hát a család, gyerekek, unokák – mindennél fontosabbak.
Simon Rita
