Mindenki Grétinek szólítja. Beszédes, jókedélyű, vagány nő, szeret bulizni. Nincsenek nagy álmai, két lábbal áll a földön. Három éve vette át az óvoda vezetését, de a gyerekekkel való foglalkozást élvezi a legjobban. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Jónás Gabriella, az Eszenyi Szivárvány Óvoda vezetője.
– Érdekes története van a férjével való megismerkedésének.
– A férjem a másod-unokatestvérem. Amikor kiderült, hogy összemelegedtünk, a család tiltakozott. Ám szerelmesek voltunk és összeházasodtunk. Idén lesz húsz éve, hogy együtt vagyunk Sanyival.
– A nevelés mellett mi áll még közel a szívéhez?
– Tagja voltam a Ritmus táncegyüttesnek. Nagyon élveztem, de amikor elmentem tanulni, már nehéz volt összeegyeztetni a kettőt. Viszont azóta is részt veszek a rendezvényeiken, szívesen segítek, ha nagyobb fellépések vannak, „öreglányként” a mai napig színpadra állok. Az eszenyi református kórusban is n énekelek. A tánc és az ének különösen közel áll a szívemhez.
– Mióta vezeti az óvodát?
– A családban korábban senki sem választotta ezt a szakmát. Én viszont effelé vonzódtam. Szeretem a gyerekeket, olyanok, mintha a sajátjaim lennének. 1998-ban fejeztem be a Munkácsi Tanítóképzőt, akkor álltam munkába a szülőfalumban. 2016-ban pedig rám bízták a kisdedóvó vezetését. Ám mindhiába, az óvónőség a szívem csücske, akkor érzem magam igazán jól, ha a kicsikkel lehetek. Nagy örömömre a lányom a nyomdokaimba lépett, itt dolgozik nálunk.
– Ön szerint hogyan lehet közel férkőzni a gyerekekhez?
– Mindegyikük lelkéhez más út vezet, nincs két egyforma gyermek. Az óvónőnek szigorúnak is kell lennie, én olykor az is vagyok, de alapjában véve gondoskodó természetem van. Ez akkor igazán meghatározó, amikor a kicsik először jönnek az óvodába. A kedvesség, a türelem és a szeretet elengedhetetlen, kis játékossággal megfűszerezve. Én azt mondom, és a többi óvónő is ezt támogatja, hogy úgy viselkedjünk, mintha otthon lennénk, varázsoljunk olyan légkört, ahová minden reggel mosolyogva érkeznek a gyerekek. Hiszen ez a második otthonuk.
– Sokáig rágódik a történteken?
– Igen. Ha valami történik a munkahelyen, az bosszant, és sokáig töröm rajta a fejem. A negatív visszajelzések rosszul érintenek. Főleg, ha az ovira mondanak valamit, mert mi mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb legyen, de persze nem lehet mindenkinek megfelelni. Nem vagyok haragtartó, de sokáig emésztem magam. Viszont megbeszéljük a dolgokat a kollektívával, és ez sokat segít. Ők olyanok, mint a második családom.
– Kinek a szavára ad?
– A családban kölcsönösen meghallgatjuk egymást. Azt mondják, jó természetem van, nem tudok haragudni, sok mindent elhallgatok, nem vagyok parancsolgató típus. A férjemmel teljesen mások vagyunk. Ő nyersebb, én százszor meggondolom, mit mondok. De figyelünk egymásra és fontolóra vesszük, amit a másik mond.
– Van valamilyen furcsa szokása?
– Rendmániás vagyok. A kollégák már kuncognak, amikor a lányomat munka után azzal küldöm haza, hogy menjen takarítani. Hiszen tudják, felesleges, mert ha hazamegyek, én is nekikezdek. Egy nap többször is kisepregetek.
– Mivel lehet megbántani?
– Ha a családomat bántják. Főleg ha a lányomat. Ha rosszat tesznek neki, az olyan, mintha engem szúrnának meg. Nagyon közeli kapcsolatunk van. Annyira anyás gyerek volt. Nehezen engedtük el tanulni is, én itthon sírtam, ő meg ott. Dominika nem az a fajta, aki a nagyvilágba vágyik. Most lesz 19 éves, már van barátja, azóta egy kicsit lazult kapcsolatunk, már többet kell kérdezgetni, hogy mi történik vele. Régen magától elmondott mindent.
– Milyen emberi tulajdonságok zavarják?
– Nem szeretem a kétszínű embereket. Én próbálok őszinte lenni, ugyanezt várom el másoktól is.
– Az a fajta ember, akit siettetni kell, vagy Ön siettet másokat?
– A férjemet előre figyelmeztetem, hogy el ne késsen, a végén meg rám kell várni. Én mindenkinek mindent kikészítek, ezért csúszok el. Pedig azon vagyok, hogy időben kész legyek.
– Ha hobbit választhatna, mibe fogna bele?
– Nagyon szeretem a motorkerékpárokat. Lánykoromban állandóan a versenymotorokban gyönyörködtem. Van egy robogónk, arra szoktam felpattanni. Lehet, hogy valami motorsportot, esetleg az autóversenyzést próbálnám ki. Anyukám is robogózik. A húgom, Adrienn is szereti az ilyesmit, ez nálunk családi vonás. A testvéremmel nagyon jó viszonyt ápolunk. Az ő két kislánya is olyan, mintha a sajátunk lenne.
– Kipróbálna valamilyen más szakmát?
– Sosem gondoltam erre. Meg vagyok elégedve azzal, amit művelek. Szeretem, többre nincs szükségem. A gyér fizetés ellenére sem jutott eszembe, hogy elhagyjam ezt az állást. Talán azért, mert a férjem igyekszik mindent megteremteni nekünk. Ő próbálta külföldön, de nem jött be, itthon fog bele abba, amibe tud.
Simon Rita
