Hogy kerülhetjük el a kereskedők cselvetését?

Ukrajnában négy szolgálat – a mezőgazdasági felügyelőség, az állat- és növényvédelmi felügyelőség, a fogyasztóvédelmi szolgálat, valamint a Köjál – átalakításából létrehozták az új élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelmi szolgálatot. A Hoszprodpotrebszluzsba ötlete még 2014. szeptember 1-én született meg, de működésének 2016. február 10-re tervezett indulását többször is elhalasztották.

Végül csak megnyitotta kapuit az új hivatal, ám az alakulgató állami szerv hatékonyságát vajmi kevéssé érezte a lakosság. Az átalakítás miatti szigor hiányát kihasználták a vállalkozók, a gyártók. Az előírások és különféle szabályok megszegéséhez, a minőség rohamos romlásához az évekig érvényben lévő ellenőrzésekre kiírt moratórium is hozzájárult, mellyel a kabinet eredetileg a vállalkozók munkájának hatékonyságát akarta segíteni, s csökkenteni próbálta az eléjük tornyosuló bürokratikus akadályokat.

A lakossági panaszok száma eközben viszont egyre csak nő, mivel úton-útfélen megkárosítják, becsapják őket.

S bár az esetek döntő hányadában ugyan tudják, hogy jogos a felháborodásuk, mivel nem ismerik jogaikat, érvényt sem tudnak annak szerezni. A dörzsölt vállalkozók, arra számítva, hogy panaszos klienseiknek úgysem lesz kitartásuk, bátorságuk, merszük stb. végigjárni a kártérítéshez, cseréhez, garanciális javításhoz stb. szükséges ügymenetet, alaposan kihasználják őket.

Az élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelmi hivatal fogyasztóvédelmi szolgálata tavaly már 329 ellenőrzést hajtott végre, ebből 271 tervezett volt.

Ezek során 250 gazdálkodónál talált szabálysértéseket.

Az átvizsgált félmillió hrivnya értékű termék 21,8 százalékát kivonták a forgalomból, 38 szubjektumot 3,3 millió hrivnya bírságra ítéltek. Tavaly 250 panaszos kereste fel a szolgálatot, 125-en írásban. Az elmúlt időszakban havonta egyszer – minden hónap utolsó csütörtökén forró drótos telefonvonalon (0 800 501 484) reggel 8-tól 12 óráig (közép-európai idő) – várják a lakossági kérdéseket.

Ezúttal és még néhány alkalommal Anatolij Rizsikovval, a fogyasztóvédelmi szolgálat vezetőjével térünk ki a leggyakrabban előforduló lakossági panaszokra, s próbálunk segítséget nyújtani abban, mi a teendő ezek kapcsán.

– A szerkesztőséghez érkező leggyakoribb panaszok között szerepel, hogy a vásárlók nem tudják érvényesíteni jogaikat az újonnan vásárolt mobiltelefonok, hűtőszekrények, mosógépek és más elektronikai cikkek garanciális javítására, cseréjére.

– A nekünk telefonálók is ezt említik leggyakrabban. Felhívnám rá a figyelmet, hogy vásárláskor minden esetben ellenőrizzük, működőképes-e a készülék.

A későbbi esetleges reklamáció érvényesítéséhez elengedhetetlen a nyugta, amit minden gazdálkodó jogi személy köteles kiadni.

Ezt feltétlenül őrizzük meg a garancia időtartamára, nélküle ugyanis szóba sem állnak a panaszossal.

– Mi legyen a piacon beszerzett termékekkel, ahol nem adnak ilyet?

– Ne vásároljunk olyan helyen, ahol nem kapunk nyugtát, ellenkező esetben csupán az eladó lelkiismeretére apellálhatunk. Visszatérve az előzőekhez, a kereskedők gyakran, teljesen jogtalanul, követelik a javításra visszavitt terméknek a dobozát. A törvényben nincs ilyen követelmény, tehát a vásárló nem köteles megőrizni a csomagolást. De ez is egy módja annak, hogy a törvényt nem ismerő személyek sarkon forduljanak és elálljanak eredeti szándékuktól.

Jó, ha az emberek tíz százaléka tisztában van a lehetőségeivel.

Tehát, ha nem hajlandóak garanciális javításra visszavenni a terméket, azt írásban kell kérni az eladás helyén. Létezik egyébként a Miniszteri Kabinet által jóváhagyott 172.Sz. lista, melyen azok az elektronikai cikkek szerepelnek, melyeket kötelesek kiadni a vásárlónak arra az időre, míg javításon van az általa leadott termék. Ez vonatkozik többek között a mobiltelefonra, magnóra, rádióra, hűtőre, hűtőládára, mosógépre, mikróra, konyhai mosogatóra, porszívóra és még egy sor termékre.

Van egy másik lista is, mely azon „megfelelő minőségű” termékeket tartalmazza, melyeket nem kötelesek visszavenni az eladók.

Ezek például a gyógyszerek, egyéb higiéniai eszközök, parfümök stb.

Persze a törvényekben is vannak joghézagok. Hogyan lehet például eldönteni egy mobiltelefon vásárlásának pillanatában, vagy egy hűtőnél, hogy jó-e a minősége, amíg nem használtuk egy ideig? Van, hogy egy hét múlva derül csak ki, hogy ahol másoknak nagyszerűen működik a készüléke, a miénk csak recseg-ropog, rosszul fogja a hálózatot. Vagy a hűtő ugyan zúg, de nem hűt, vagy nem kapcsol ki.

Ez a rossz minőségű termék kategóriába tartozik, ám csak a garanciális időn belüli ingyenes javítását lehet kérni.

Kicserélni ugyanis csak a megfelelő minőségű terméket lehet vagy azt, amelyik még nem volt használatban. Például, ha nem tetszik a termék színe, mérete: mondjuk hazavittük a hűtőt és kiderült, hogy nem fér be arra a helyre, ahová szántuk. Ekkor visszavihetjük és kérhetünk helyette másikat. Az érte adott pénzt csak abban az esetben igényelhetjük vissza, ha nem tudnak számunkra megfelelő terméket felajánlani.

(Folytatjuk)

Magyar Tímea

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó