Ezen az ünnepen szerte a világon több millió ember özönlik be templomokba, imaházakba, hogy meghallgassa a húsvéti történetet. Lesznek, akik úrvacsorával élnek, és lesznek, akik csak meghallgatva a történetet, csendben továbbmennek. Lesznek, akik könnyes szemmel emlékeznek az első húsvéti napra, és lesznek, akiknek az arca sem rezzen, amikor elhangzik az, hogy Krisztus feltámadott.
Vajon miért van az, hogy emberek milliói megkeseredve, elcsüggedve, reménytelenül élik le az életüket? Talán éppen azért, mert egy halott Krisztus emlékével, az élő Krisztus nélkül csak ilyen elcsüggedten járhat az ember, ahogy ez a két emmausi férfi is. A mi életünk gyakran ezért ilyen kesergő élet. Ezért panaszkodunk ennyit egymásnak, és ezért panaszkodunk még az imádságainkban is.
A tanítványok annyira belesüllyedtek a keserűségbe, hogy már azt sem vették észre, hogy az úton melléjük szegődött Jézus. Már egy ideje velük megy és Neki panaszkodnak, de nem ismerik Őt fel. Igen, a keserűség vakká és süketté teszi az embert. Nem engedi látni, hogy meglássuk az életünk történéseiben és eseményeiben Krisztust. Nem engedi meghallani sem azt, amit Ő mondani akar.
Vajon hányan ülnek majd úgy templomokban ezen az ünnepen, hogy nekik élő Krisztusuk van? Akiről nemcsak annyit tudunk, hogy húsvétkor feltámadt, hanem azért élő, mert bennünk él. Ott él a szívünkben, a gondolatainkban, ott él a döntéseinkben, ott él a szavainkban, és aki találkozik velünk, az krisztusi tulajdonságokat lát és hall.
Olyan különös, hogy ez a két tanítvány elmondta a véleményét Jézusról. Nagy becsapása a gonosznak a mai világban az, hogy legyen mindenről véleményed, sőt még Jézusról is. A különös az, hogy Isten nem a véleményünkre kíváncsi, és nem is kérdezi azt. Ő nem arra akar megtanítani, hogy legyen véleményünk dolgokról, hanem arra, hogy legyen látásunk, a látásunk mögött pedig hitünk, a hitünk mögött pedig élő kapcsolatunk Ővele. Ha ez nincs, akkor csak a véleményünket hangoztató elveszett emberek leszünk, akik csak az elvárásainknak élnek. Az emmausi tanítványok, miközben elmondták a véleményüket és az elvárásaikat, nem vették észre a maguk tehetetlenségét és elveszett voltukat. Vajon tudunk-e mi ennél többek lenni? Tudunk-e húsvétot ünnepelni húsvéti hittel? Melyik volt az a húsvét, amikor bennünk is feltámadott Krisztus? Tudom-e úgy élni a napjaimat, hogy Ő bennem él, és már nem a véleményem, nem az elvárásom az, ami meghatározza az életemet, a mindennapjaimat? Nem kritikákat fogalmazok meg Krisztus felé, és a Benne hívők felé, hanem az a mérvadó, amit Ő mond, amit Ő parancsol, és Ő akar elérni az életemben!
Lehet húsvétot ünnepelni húsvéti hit nélkül is. Lehet egy halott Krisztusra emlékezni, és lehet ilyen elhaló életet élni. Az Úr azonban nem erre hívott minket! Hanem arra, hogy megnyíljanak a szemeink, és meglássuk, hogy ki Ő valójában. Olyan jó lenne, ha nem valami újat várnánk a húsvéttól, ha nem azt várnánk, hogy szószékekről valami új üzenet hangozzon el, mert az üzenet ma is a régi: Krisztus feltámadott! A valódi célja a húsvétnak, hogy ez a régi üzenet minket új emberré tegyen. Éppen ezért hadd legyen kérdés ezen az ünnepen: neked milyen Krisztusod van? Élő vagy halott?
Jézus az életünk minőségén akar változtatni akkor, amikor meg akarja értetni velünk, hogy élet csak Benne és Általa van. Ezt értették meg az emmausi tanítványok, és megváltozott az életük minősége. Megszűntek panaszkodni és pünkösdkor már úgy látjuk őket, mint akik a társaikkal együtt, egy akarattal imádkozni tudnak. Később pedig látjuk őket, mint szolgáló, evangéliumot hirdető tanítványok. Így szeretne Jézus minőségi változást hozni a mi életünkben is. Így lehetek a magányos panaszkodóból közösségben imádkozó. Így lehetek a magam terhei alatt roskadozóból mások terheit hordozó. Így lehetek a magam céljainak élőből a Krisztus céljait megvalósító, az örömtelenből örvendező emberré. Akarod-e ezt? Ámen.
Ifj. Pocsai Sándor, csongori református lelkész,
a KRE misszió bizottságának elnöke
