KISZó-kérdés: A többség szerint minden jobb lesz

Az emberek 75 százaléka bizakodóan tekint a jövőre, az életszínvonal javulására számít az ukrán elnökválasztás után – ez derült ki a lapunk által a Facebookon készített nem reprezentatív felmérésből. Az eredmény arról tanúskodik, hogy a választók még mindig bizakodnak, és a pozitív változások reményében szavaztak Zelenszkijre. Ám az sem mellékes, hogy sokaknak inkább Porosenkóból és az ígéretekből lett elegük.

Múlt vasárnap tartották az elnökválasztás második fordulóját, amelyen elsöprő győzelmet aratott a színész-humorista Volodimir Zelenszkij a regnáló elnök, Petro Porosenko fölött. Ehhez kapcsolódott a Kárpáti Igaz Szó Facebook-oldalán egy héten át futó KISZó-kérdés. Arra voltunk kíváncsiak, hogy jobb vagy a mostaninál is rosszabb lesz-e az életszínvonal az elnökválasztás után. A nem reprezentatív felmérés csütörtökön zárult, összesen 141-en mondták el a véleményüket.

A válaszadók többsége, 75 százaléka gondolja úgy, hogy az új államfő markáns javulást hoz az életében, mindössze 35-en, vagyis mindössze 25 százalék pesszimista, és gondolja úgy, hogy rosszabb lesz az életszínvonal Ukrajnában.

Az egyik hozzászóló, csak annyit írt kommentben: „…a remény hal meg utoljára”.

A témával kapcsolatban megkerestük dr. Bacsó Róbert ungvári közgazdászt, aki azzal kezdte, hogy sokan tévhitben élnek. A gazdasági és a szociális kérdések ugyanis nem tartoznak az elnök kompetenciájába Ukrajnában.

– Az elnök közvetlenül nincs ráhatással a gazdaságpolitikára, közvetve is csak akkor szólhat bele az ország gazdasági kérdéseibe, ha van mögötte egy parlamenti koalíció, amiről ugyebár most nem beszélhetünk.

Igazából a befektetők várakozásai szempontjából lehet érdekes egy új elnök. A viszonylag stabil valutaárfolyamból arra lehet következtetni, hogy az új államfő személye markáns változásokat nem hoz a gazdaságban. Főleg mert a parlamenti konstrukció egyelőre változatlan. A nyelvtörvény elfogadása azt jelzi, egyelőre önálló életet él a Legfelső Tanács. Ha feloszlatná a parlamentet, akkor lehetnének változások, de erre kevés esélyt látok” – fogalmazott a közgazdasági tudományok kandidátusa.

Bacsó Róbert kiemelte, Ukrajna egyelőre parlamentáris-elnöki köztársaság, ami azt jelenti, hogy a Miniszteri Kabinet hatáskörébe tartozik a gazdaságpolitika.

Mivel az életszínvonal a gazdaság alakulásától függ, ha az nem teljesít jól, akkor az életszínvonal sem fog nőni. A szakember szerint jelentősebb változásokra az őszi parlamenti választások után lehet számítani, akkor dől el, milyen gazdasági stratégiát tűz ki célul az új kormány.

Szabó Sándor

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó