Ukrajna a múlt héten „ünnepelte” a huszonnyolcadik születésnapját. Hogy helyénvaló-e az ünnep szó használata, arról megoszlanak a vélemények, azt döntse el ki-ki saját maga. Az évforduló hetében pár napot az ukrán fővárosban töltöttem. Újságírókkal, médiaszakemberekkel, politológusokkal találkoztam. Sokat bóklásztam az utcán, főként a központi tereken, a Majdanon, a Hrescsatikon, a kormányzati negyed környékén, a Besszarábia nevét viselő csillogó-villogó aluljárós plázában, vagy épp az Olimpiai Stadion környékén.
Ami leginkább meglepett, az az orosz nyelv változatlan felkapottsága. Miközben a központi médiát már ukránosították, a különböző csatornákon naphosszat az államnyelv fontosságát sulykolják, eközben a kijeviek döntő többsége még mindig oroszul beszél. Figyeltem, átlagosan tízből nyolcan az oroszt használják. Szándékosan szóltam ukránul a metróban a zsetonárushoz, vagy a vendéglőben a pincérlányhoz, a választ mégis oroszul kaptam. Amikor erről faggatom beszélgetőtársaimat, csak legyintenek.
Mondván, kissé fel van fújva a nyelvhasználat ügye a médiában,
a valóságban korántsem tulajdonítanak ennek akkora szerepet, teljesen mindegy, hogy valaki Puskin, esetleg Sevcsenko nyelvén szólal meg. A Szabadság Rádiónál dolgozó egyik kolléga elmondja, ő tudatosan használja az ukránt, ami nem is csoda, hiszen a lembergi diákévei után érkezett Kijevbe, de neki semmi problémája azzal, ha valaki oroszul vagy bármilyen más nyelven beszél. Járt már Kárpátalján is, forgatott Beregszászban, s nemhogy negatív érzései támadtak volna nálunk járva, épp ellenkezőleg, tetszett neki a kis kárpátaljai magyar világ.
Kijevben igencsak pezseg az élet, valódi világváros hangulatát kelti. Mindenki siet valahová, csak úgy hömpölyög a tömeg. Azt mondják, egyre többen jönnek vidékről is a fővárosba, mert itt meg tudnak keresni akár 15 ezer hrivnyát is.
A 20 ezres bér pedig már kifejezetten jó fizetésnek számít.
A helyiektől megtudom, egyre több kínai érkezik Kijevbe, a külvárosok lakótelepei tele vannak velük.
Ellenben feltűnően kevés nyugati turistával találkozni. Közel-keleti vendégek viszont szép számban akadnak. Állítólag Kijev közkedvelt szexturizmus célponttá vált számukra, Törökországból konkrétan ilyen céllal hétvégi utakat szerveznek ide.
Ami az árakat illeti, azok semmivel sem magasabbak az ungváriaknál. Ám kávét nem mindegy, hol fogyaszt az ember. A Majdan mögött magasodó Ukrajna (egykori Moszkva) szállóban egy csésze fekete 80 hrivnya, de a belvárosban minden sarkon feltűnő, a városarculatot szerintem határozottan rontó talponállókban 15 hrivnyáért is kapható. Igencsak rondítják az összhatást az úton-útfélen fellelhető mobilvécék. A rengeteg méregdrága csodajárgány láttán el sem hisszük, hogy Kijevben járunk. A sok lesötétített ablakú terepjárókból kilépőkre testőrök vigyáznak. Fene tudja, kik ők? Politikusok vagy gengszterek? Vagy a kettő a ma Ukrajnájában talán ugyanaz?…
Az 5 évvel ezelőtti utcai vérfürdő emlékei szinte mindenütt megvillannak. Az égi század nevét viselő Majdan melletti sétányon sorjáznak az elhunytak arcképei, mementóként szolgál az otthagyott bányászsapka és az Euromajdan áldozatainak végrendelete, aminek fő üzenete a korrupció kiirtása. Sajnos, hiába áldozták életüket oly sokan mások politikai ambíciójáért, szomorúan kell konstatálnunk, semmivel sem szorult vissza a korrupció. A Marijinszkij parkban belebotlunk egy ottfelejtett zongorába, ami szintén a véres fordulat egyik jelképévé lett. Nehéz felfogni, hogy ezeken a helyeken 2014 telén milyen szörnyű jelenetek játszódtak le… Az viszont örömteli, békés pillanat, hogy most fiatalok sokaságát látni, akik esténként valósággal elárasztják a Függetlenség terét és annak környékét.
És hogy mit várnak a kijeviek Volodimir Zelenszkijtől? Nos, csodára senki sem számít.
Egyesek féltik politikai járatlansága miatt, mások szerint ennek nincs jelentősége, mert ő csak egy kreált figura. Többen is szóvá teszik, hogy baj van az ukránok mentalitásával, sokan még mindig a múltban élnek, ingyenes medicináról és olcsó kommunális tarifákról álmodoznak. Az ukrán nép könnyen és készséggel lelkesül, emlékezzünk csak Viktor Juscsenko vagy Petro Porosenko hirtelen jött népszerűségére. Ám kíméletlenül büntet is, gondoljunk megint csak az előbb említett két ex-elnökre. Ma még csak találgatjuk, vajon a humoristából államfővé lett Zelenszkijre milyen út várhat?
Dunda György
(Kijev–Ungvár)
