A multi ereje

Mivel szűkebb pátriámban szinte egyedüliként művelem a multiplikátoros pergetés műfaját, igazság szerint kaptam már érte hideget-meleget. Van, aki érdeklődve kérdezi, hogy mi is ez a rendszer, van, aki megvetően legyint, hogy „úri huncutság”. Szeptember 10-én viszont e kétkedőknek azt hiszem, sikerült érdemi választ adni. Egy kora reggeli süllőzés során a Tisza 3-3,5 méteres mélységében a […]

Cap István visszatért

Visszatérhetett hivatalába Cap István, Ungvár alpolgármestere, akit 2017 januárjában kezdett vegzálni az ügyészség Jurij Lucenko, akkori főügyész utasítására. Az országban történt hatalomváltást követően azonban rehabilitálták és felmentették a gyanúsítások alól. A visszatéréséről és a városházán tapasztalt változásokról Cap István beszámolt Facebook-oldalán. Mint megjegyezte, csalódottan tapasztalta, hogy a hivatalban a 2016-os állapotokhoz képest jelentős a visszarendeződés. […]

Fél év alatt 5,5 milliárd dollárt küldtek haza a munkavállalók

A külföldi munkavállalók idén fél év alatt 5,5 milliárd dollárt utaltak át az ukrajnai bankszámlákra. Az összeget az Ukrán Nemzeti Bank hozta nyilvánosságra. A közlemény szerint az év második negyedében 2,84 milliárdra történt átutalás, ami az említett időszakban az ország GDP-jének 8,1 százaléka volt. A legnagyobb összeg – 1,9 milliárd dollár – Lengyelországból érkezett. A […]

Érkezik a hidegfront

Péntek napközben a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett az északi tájakon lehet több felhő, de csapadékra nem kell számítani. Délután 20-25 fok várható. Szombaton délen változóan, máshol erősen felhős időre készülhetünk. Kezdetben a középső, északi tájakon, napközben főként a Dunától keletre és néhol északnyugaton kell számítani esőre, záporra. A szél időnként élénk lehet. Hajnalban 10-15, délután […]

Zelenszkij: 10 dollár egy emberélet ára

Senki a világon nem érezheti magát biztonságban, amíg háború zajlik Ukrajnában – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök New Yorkban, az ENSZ 74. Közgyűlésén elmondott beszédében. „Megértem: az itt jelenlévőknek megvannak a maguk állami gondjai. A mások problémái pedig nem szabad, hogy jobban aggasszanak bennünket, mint a sajátjaink. Ilyen az élet” – idézte az UNIAN hírügynökség […]

Decentralizáció: lovak elé a szekeret?

Ukrajnában 2014 óta hallunk a decentralizációs folyamatokról, azok jelentőségéről. Néhány megyében azonnal hozzáláttak az aktuális törvény megvalósításához, Kárpátalja viszont országos viszonylatban az utolsó helyet foglalja el a kistérségi társulások megalakítása terén. Hogy mit is takar ez a fogalom, hogyan kellene elkezdeni és milyen hatással lesz az életünkre, arról dr. Tóth Mihály alkotmányjogászt, az Ukrajnai Magyar […]

Mit mondott Lavrov? Mit válaszolt Zelenszkij?

 Mint arról beszámoltunk, Volodimir Zelenszkij az ENSZ Közgyűlése résztvevőinek tiszteletére adott elnöki fogadáson szót váltott Szergej Lavrovval. A korábbi tudósításokból mindössze annyi derült ki, hogy a két politikus a donbászi konfliktusról beszélt. A pravda.com.ua az ukrán államfő interpretálásában közölte az elhangzottakat. „Lavrov odajött hozzám, azt mondta, szeretne megismerkedni, majd így folytatta: Mi nagyon akarjuk, hogy […]

Turistariasztó szemétdombok

Kárpátalja festői helyeibe beleszerelmesedett turisták szerint kiábrándító dolgokat tapasztalnak a vidéken, amelyek arra késztetik őket, hogy végleg hátat fordítsanak megyénknek, és inkább a szomszédos országok hegyei között keressenek felüdülést. Az ide látogatókat nem más riasztja el, mint a rengeteg szemét. Egyikük, egy újságíró az Alsókalocsán (Kolocsava) és a Szinevéri Nemzeti Parkban tapasztalt áldatlan állapotok miatt […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com