Meló: álom vagy ólom?

Amikor pályaválasztás előtt áll a fiatal, álmai munkája is megjelenik a szeme előtt. Ám számítása olykor nem jön össze, és a kiválasztott hivatás ólomsúllyal nehezedik az ifjúra, nyűggé válik. Vajon hogyan lehet ezt elkerülni, és mivel vannak manapság megelégedve a fiatalok?

Lőrinc Róbert sikeres cégvezető, folyamatosan fejlődik. A célja, hogy 35, de legkésőbb 40 éves korára olyan vállalkozása legyen, ahonnan nyugdíjba mehet. Monoton, semmilyen eredményt nem hozó munkát – adatrögzítő, raktári kisegítő, árufeltöltő – nem szívesen vállalna el. Diákmunkaként próbálta, és borzasztóan utálta.

– Hogyan sikerült ezt a vállalkozást működőképessé tenni?

– Pénzügyi közvetítő céget alapítottam, a fő profilunk magánszemélyek, kis-, illetve középvállalkozások kiszolgálása. Adóvisszatérítési, illetve támogatási szolgáltatásokkal segíteni mindenkinek, aki magasabb bevételre vágyik – magyarázza a huszonnyolc éves férfi. – A történet még az egyetemen kezdődött, amikor egy passzív jövedelemforrásról szóló cikket olvastam és azt a kollégiumi szobatársaimmal próbáltam megvitatni.  Lebeszéltek a saját vállalkozás ötletéről. El is felejtettem hosszú időre. Később, az egyetem legvégén elhelyezkedtem Kárpátalján egy számomra abszolút megfelelő állásban. Imádtam, amit csinálok, produktívnak éreztem magam rádiósként. Hírszerkesztőként visszaadhattam valamit, olyan értéket tudtam közvetíteni, amit nem túl sokan. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, az otthoni bérek nem felelnek meg a vágyaimnak. Másfél év után Magyarországra jöttem, ahol egy multinacionális cég ügyintézői pozícióját töltöttem be. Itt már a munka mennyisége és minősége mellett megfelelő bért kaptam, de sajnos megnőttek a kiadásaim, mert saját lakás és egzisztencia nélkül hosszabb távon nem vethetem meg a lábam sehol. A párkapcsolatom is révbe ért. Azon törtem a fejem, hogyan lehetne rövid időn belül magasabb bevételre, illetve szabad időbeosztásra szert tennem, mert szeretném látni felnőni a gyerekeimet. Sok könyvet olvastam el ezzel kapcsolatban. Nem kellett sokat várnom, megkeresett egy ismerősöm az ötletével. Csatlakoztam hozzá és megalapítottam a saját cégemet. Mondanom sem kell, bejött az ötlet.

Ha tanácsolhatok bármit a fiataloknak, akkor az az, hogy merjenek a vágyaikból célt kovácsolni.

Tegyenek fiatalon azért, hogy még a karrierjük elején beinduljon az életük. Nem veszíthetnek semmit. Ha elbuknak, még akkor is ott van az otthon jól ismert cseh és német „álommelók” világa, viszonylag alacsony bérekkel, ami Ukrajnához mérten magasnak számít. Ez volt az én elképzelésem is. Amikor már van feleség és gyermek, még akkor sem késő, de lényegesen magasabb a kockázat.

– Szerinted milyen munkahelyre vágyik manapság egy fiatal?

– A mai ember álomvilágban él. Magas bevételre vágyik, kevés munkával. Sajnálattal kell közölnöm, a sikerért mindenhol dolgozni kell. Senki sem látja, hogy a sikeres ember korábban hány napot töltött el az irodában hajnali 1-2 óráig, és reggel ment tovább. Csak azt nézik, hogy később milyen könnyű neki. Sok fiatal és idősebb emberrel is készítettem már interjút. Több mint 100 ilyen találkozót tudhatok magam mögött.

Legtöbbször azt tapasztalom, hogy a fiatalok idealizálják a munka fogalmát.

Sok pénz, szép autók, nagy ház! Ez mindig sok munkával jár. Idősebb korukra az emberek rájönnek, mennyit érnek a munkaerőpiacon, és már semmit sem akarnak, csak a fizetésüket egy biztos munkahelyen. A fiatalabbak a rugalmas munkaidőt és jó munkahelyi légkört keresik, néha még a magas fizetés sem motiválja őket annyira, mint az, hogy amit csinálnak, azt élvezzék. Ám sokszor a másik oldalra billen a mérleg nyelve, amikor valaki csak a pénz miatt vállal erején felüli munkát. Ez jó pénzt hoz, de sajnos gyűlöli. 10-ből 8 embert ha megkérdezek, nem élvezi a munkáját, jellemzően azért, mert fél a váltástól, hogy ilyen összegért nem talál másikat. Tehát az anyagi függetlenség nélkül nem tud a munkában kiteljesülni! Bezáródik a kör, mert minél többet keres, annál többet akar. Új telefon, nyaralás, jobb autó,

de sosem gondol arra, hogy magába fektessen!

Tanuljon, képezze magát, mert ezzel rövid idő alatt elérheti, hogy felfigyeljenek rá és neki megfelelő bérért alkalmazzák ott, ahol még szereti is azt, amit csinál. Mindegy, hol dolgozol, ha te vagy a legjobb abban, amit csinálsz, megfizetik az árát. Légy akár profi kőműves vagy mérnök, ha senki más nem tud olyan minőségben valamit megcsinálni, mint te, akkor a munkád keresett lesz.

– És mi kell ahhoz, hogy valakinek sikerüljön az, ami neked?

– Az általam elmondottak mind felépíthetőek 2-3-5 év alatt. Eltökéltség kell hozzá, hogy ne add fel, amikor mindenki hátráltat. Minden sikeres ember nagyon sokat bukott, veszített, de nem adta fel! Ukrajnában is megvalósítható, de ott több dolog hátráltat. Ennek ellenére én tervezem az otthoni terjeszkedést, de ez reálisan 5-10 éves projekt. Napi 5-6 órát dolgozom, a többit a feleségemmel töltöm. Olykor előadásokat szervezek, mert szeretek oktatni is, hogy továbbadjam a tudásom.

Fejes Evelin történelem szakon végzett az egyetemen, de nem a szakmájában helyezkedett el.

– Egyelőre nincs állandó munkahelyem. Befejeztem az egyetemet, megkaptam a magiszteri diplomát is. Jelenleg egy magyarországi munkaerő-kölcsönző céghez toborzom a dolgozni vágyókat, ahová a férjem szállítja őket. Ezenkívül ragaszkodunk minden kedvező lehetőséghez – jegyzi meg a huszonöt éves nagydobronyi nő. – Körülbelül január óta foglalkozom toborzással. Adott volt minden, mert most nagyon sokan keresnek külföldi munkát. Előtte mi is kint voltunk Franciaországban. Két évig étteremben dolgoztunk. Nekem tetszett, más embereket és világot láttunk. Aztán haza kellett jönnünk, államvizsga, esküvő stb… Most itthon próbáljuk megalapozni a jövőnket. Igazából hiába végeztünk mind a ketten egyetemet, nem tudnánk megélni a szakmánkból.

– Készültök még külföldre?

– Tervben volt, de itthon van a család és a közeli barátok. Jó kereseti lehetőség volt, mindent sikerült megvalósítani, amit elterveztünk. Jól éreztem magam, tudtam, biztos jövedelem. De nem tudom elképzelni magunkat a mindennapokban ott.

Mindenhol jó, de a legjobb itthon. Még akkor is, ha kicsit nehezebb megkeresni a pénzt.

– Mennyire kötött vagy fárasztó ez a munka?

– Inkább a férjem számára fárasztó, általában napi 1000 km-t utazik, de szerencsére szeret vezetni. Én pedig magam osztom be az időmet. Interneten keresztül intézem az ügyeket. Változó, mikor mennyit dolgozom, akad olyan nap is, amikor nincs jelentkező.

– Mit szeretsz a legjobban ebben a munkában, és mi az, amit kevésbé?

– Én próbálok mindenkivel emberséges lenni, és ezt várom el én is. De nincs két egyforma ember. Ha valaki engem megkeres, azon vagyok, hogy segítsek.

– Miért nem szeretnél tanár lenni?

– Lett volna rá lehetőségem, mert tanárhiány van. Amúgy szeretem a gyerekeket, viszont nagy felelőséggel is jár, illetve mindennap be kell járni. Talán majd később, meglátjuk mit hoz a jövő. Annyira nem húz a szívem a tanítás felé.

Ki akarjuk alakítani a saját kis „bizniszünket”.

– Tízből hány ember elégedett a munkájával?

– Erre nehéz válaszolni. Szerintem nem sokan, főleg akkor, ha a szeretteiktől távol kell lenniük. Ám a muszáj nagy úr. Talán nem azt csinálják, amit szeretnek, de jó a fizetésük. Vagy nincs más lehetőségük, így ragaszkodnak ahhoz, ami épp van.

– Milyen munkát próbálnál ki szívesen?

– Kiskoromban mindig azt mondtam, hogy vámos leszek. Mondjuk ez még most is tetszik, bejön az egyenruha. Nagyapám jó pár évig a határon dolgozott. Sokan kérdezték tőlem, hogy én is az egészségügyben fogok-e dolgozni, mint anyukám és a nagymamám? A válaszom határozott nem volt.

Orosz Bianka már több munkahelyet kipróbált. Magyar nyelv és irodalom szakon végzett, elmondása alapján a tanári pálya áll a legközelebb a szívéhez.

– A párommal négy év távkapcsolat után úgy döntöttünk, hogy kijövök hozzá Magyarországra. Budapesten élünk jegyesekként. Tanítani akartam itt is, de végül recepciósként dolgozom egy hallókészülékeket forgalmazó cégnél, illetve egy sztk-ban.

– Miért vonz a tanári pálya?

– A pedagóguslét mindig is vonzott.

A későbbiekben, remélem, sikerül ebben a szakmában elhelyezkedni. Mindenáron Kárpátalján szerettem volna maradni, de már nagyon nehezen viseltük a távkapcsolatot. Mielőtt kimenten, itthon tanítottam iskolában. Akkor még csak húszéves voltam, úgy éreztem, beledobtak a mélyvízbe. Osztályt is kaptam, ami jó volt tapasztalatszerzésnek. Jobban élveztem, mint gondoltam volna. Tetszett a mindennapi kihívás, hogy készülni kell az órákra, meg kell találni a hangot a gyerekekkel és a kollégákkal is. Nagyon örültem annak az időszaknak Fornoson, és hiányzik is.

– Aztán átmentél a Nagyberegi Református Líceumba.

– Nevelőtanár lettem. Egy picit nehezebb volt, mint a tanítás. Hetven lányra kellett odafigyelnem, hetente egyszer egyedül maradtam velük. Nagyon jól kijöttünk, viszont nem egyszerű annyi kamaszlányt fegyelmezni…

Még nagyon fiatal vagyok, kóstolgatom a munkahelyeket.

Talán azért, mert „megtehetem”. Tanárhiány van, és nem kell attól tartanom, hogy nem lesz munkám. Egy évig voltam a líceumban, ahonnan aztán továbbálltam a párom miatt.

– Azt el tudod képzelni, hogy az egész életedet egy munkahelyen töltsd?

– Igen. Talán most kezdem érezni, hogy jó lenne már megállapodni. Amikor az ember beilleszkedik egy helyre, és jólérzi magát, akkor szerintem szívesen ott maradna nyugdíjig.

– Mivel szembesülsz a mostani munkahelyen?

– Itt is vannak kihívások, eleinte nagyon nehéz volt, mert egészségügy és kereskedelem is egyben. Viszont élvezem, hála Istennek nagyon jól kijövök a munkatársaimmal és a főnököm is rendes ember. Ha jólérzem magamat köztük, akkor azt az egy-két nehéz ügyfelet is könnyebben elviselem. Fontos a jó főnök, mert ha motivál, és pozitív visszacsatolásokat kapok, annál többet nyújtok. Egy jó munkahelyhez több minden kell, de szerintem fontos a jó közeg. Én ezt tartom szem előtt, mert ha valahol nem érzem jól magam, akkor nem tudnék ottmaradni hosszú távon, akármilyen jó a fizetés. Én az itthoni fizetésemmel is meg voltam elégedve, de diáklányként, anyukám segítségével teljesen más, mint ha egy családot kellene eltartani belőle.

– A párod is el tudna itthon helyezkedni?

– A Végzettsége szerint hegesztő, de lehet, hogy autószerelő lesz belőle, mert ezt szeretné igazán. Véleményem szerint ő is találna munkát, mert nemcsak pedagógusokra, hanem jó szakemberekre is nagy a kereslet. Ő pedig egy igazi ezermester. Egy év múlva lesz a lagzink, addig még itt leszünk, aztán meglátjuk, remélem mindketten haza tudunk menni. Én nyolcórás munkaidőben vagyok. Nem érzem tehernek, gyorsan telik az idő, ha tíz órát kellene itt lennem, az sem okozna gondot. Főleg, hogy a párom gyakran tizenkétórázik, ezért úgy sincs még otthon, mire hazaérek. Ő építkezésen dolgozik, ami sokkal megterhelőbb, főleg nyáron, kint a hőségben.

– A bérezés mennyire befolyásolja a fiatalokat munkaválasztásnál?

– Sok fiatalon azt látom, a világ végére is elmenne a jó fizetésért. Viszont ennek nagy ára van. Én Budapestről haza tudok járni a családomhoz, de több ezer kilométerre, ahonnan csak háromhavonta jönnék haza, nem szívesen mennék el. Motivál engem is a jó fizetés, kell a megélhetéshez, de nem az az első. Számomra a családom és a barátok fontosabbak. Magyarországon 150 ezer forint nem elég, legalább 200 ezret kell keresni ahhoz, hogy fenntartsa magát az ember. De ez csak az én véleményem, mert akinek családja van, biztosan másként gondolja. Én nem vagyok spórolós, viszont anyukám megtanított takarékoskodni.

Simon Rita