Soltész Péter, a színek szerelmese

Soltész Péter, Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett, Hollósy Simon-díjas ungvári festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás kedden Magyarország Ungvári Főkonzulátusának aulájában. A külképviselet évek óta teret és lehetőséget biztosít a kárpátaljai kortárs magyar képzőművészek alkotásainak bemutatására.

Az ünnepélyes megnyitón Kuti László, első beosztott konzul köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta a szót Buhajla József főkonzulnak. A diplomata azzal kezdte, hogy Soltész Péter mögött olyan gazdag művészi életpálya áll, hogy nem igényel különösebb bemutatást. A főkonzul reményét fejezte ki, hogy ezt a pályát még hosszú ideig tudja folytatni.

– Alkotásaival szülőföldje fényét, illatát, levegője frissességét mutatja meg – hangsúlyozta Buhajla József. – Az impresszionista-realista stílus gazdag színvilága művészien komponálva harmonikussá teszi képeit. A művész festményei nemcsak esztétikai szempontból értékesek, történelmi küldetésük is van, hiszen megőrzik az utókor számára a város egyes részeinek érintetlen szépségét, szellemét. Ahogy ő vallja magáról, a színek szerelmese, ezért is választottuk a tárlatnak ezt a címet.

A főkonzul felelevenítette a festő szakmai életpályáját, és elismeréseit, a legvégére hagyva a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, amit 2016-ban vehetett át Áder János köztársasági elnöktől.

– Minden művész számára nagy esemény, amikor bemutathatja munkáit, alkotásait a nagyközönségnek – vette át a szót a 74 éves festőművész. – Hálás vagyok a főkonzul úrnak, hogy lehetőséget biztosított számomra és más kárpátaljai festők számára munkáik bemutatására. Ezzel igazi kulturális központtá vált a külképviselet.

A festő többek között köszönetet mondott a feleségének, akim mint elárulta, gyakran segít neki a témaválasztásban, ugyanakkor legnagyobb kritikusa is.

– Ha festek valami szuper csúnya képet, azt kérdezi: mi van veled? – fogalmazott a képeihez hasonlóan realisztikus módon, ami széles mosolyt csalt a jelenlévők arcára. – Ha jól sikerül egy alkotás, akkor viszont nem dicsér, mert attól tart, hogy a fejembe száll a dicsőség. Pedig nem vagyok beképzelt. Azért vagyok boldog ember, mert folyamatosan elégedetlen vagyok az elkészült művekkel.

Soltész Péter nem ment el szó nélkül amellett sem, hogy az elmúlt évtizedekben nagyon megváltozott Ungvár.

– Ahogy az a képeimen is látszik, nagyon szeretem Ungvárt. Itt születtem, itt végeztem a tanulmányaimat, és itt öregedtem meg. Ungvár régen sokkal szebb volt, mint most. Régen megálltam a Korzón és festettem, ma már ez kivitelezhetetlen, zsúfolt a város tele van autókkal, emberekkel és rohanással, rossz irányba változik a világ. A csendes, nyugodt és intelligens Ungvár már a múlté – jegyezte meg a festő.

Szabó Sándor

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó