Kaszonyi Öregfiúk a Loki-legendák ellen

Érdekes hírre bukkantunk a magyar élvonalban szereplő Debreceni VSC honlapján. A portál arról számolt be, hogy a DVSC Öregfiúk a kárpátaljai Mezőkaszony Öregfiúk csapata ellen lépett pályára egy barátságos meccsen a Debreceni Labdarúgó Akadémián.

A szűkszavú tudósítás szerint – amihez egy rövid videós összefoglalót is mellékeltek – a kánikula ellenére kiváló hangulatban lejátszott kétszer huszonöt perces összecsapást a Loki-legendák nyerték: Kerekes Zsombor négyszer, Bernáth Csaba kétszer, míg Madar Csaba egyszer volt eredményes, így alakult ki a 7–0-ás debreceni siker. A mezőkaszonyi együttes előtt is akadtak lehetőségek, de Horváth Béla és Fekete Róbert bravúrjainak köszönhetően kapott gól nélkül hozta le a találkozót a Loki. A beszámolóból továbbá kiderült, hogy végigjátszotta a mérkőzést a DVSC kétszeres gólkirálya, Adamo Coulibaly is, aki csapattársaihoz hasonlóan nagy lelkesedéssel és jó játékkal vette ki részét a sikerből.

Szokásunkhoz híven most sem hagytuk annyiban, utánajártunk a hír hátterének. Némi telefonálgatás után kiderítettük, hogy a mérkőzés ötletgazdája a kaszonyi születésű, de évek óta Debrecenben élő Rózsa Sándor volt, aki játékosmegfigyelőként nagyon jó kapcsolatot ápol a DVSC vezetésével, közeli barátságba került több korábbi játékossal.

– Több havi szervezés előzte meg az igen jó hangulatú mérkőzést – mondta lapunknak az ötletgazda, akit telefonon értünk el. – Amikor javaslatommal megkerestem a Loki-legendákat, ötletemmel, az volt az első kérdésük, hogy mikor lesz a visszavágó. Mindenki azonnal igent mondott, ellenben sokan azért nem tudtak eljönni, mert aznap pont bajnoki forduló volt Magyarországon és a klub valamelyik csapatánál dolgoznak. De így is több híresség lépett pályára. Ami a Kaszonyi Öregfiúk csapatot illeti, volt olyan, akivel 20 év után találkoztam újra, akadtak, akik már hozzám hasonlóan itt élnek vagy dolgoznak. Nos, ők is időt szakítottak rá és eljöttek Debrecenbe.

Rózsa Sándor azt is elárulta, hogy a találkozó után egy közös ebédet is elfogyasztottak a két csapat tagjai, ami szívélyes, baráti hangulatban telt. Erre elfogadta a meghívást Kusnyir Erik, a DVSC kárpátaljai játékosa is, akivel közös fotók is készültek. Egyébként a fiatal izsnyétei focistát Rózsa Sándor fedezte fel és csábította a hajdúságiakhoz.

A visszavágóval kapcsolatban elmondta, most a kaszonyiak térfelén pattog a labda, olyan állapotba kell hozni a futballpályát, hogy alkalmas legyen a meccs lejátszására. Ehhez Rózsa Sándor anyagi segítséget is ígért.

Kárpátaljai részről Tóth Jenő és Bodnár Tibor vállalta fel a szervezést.

– A Kaszonyi Öregfiúk csapata 9-10 éve állandó résztvevője az Örkényi Vitézi Napok keretében megrendezésre kerülő Magyarok Világkupája kispályás nemzetközi tornának – tudtuk meg Tóth Jenőtől.

– Itt játszottunk már a magyar színészválogatott, a Nemzeti Sport és a Sport Tv csapata ellen is. A játékosmegfigyelő egy ilyen tornán készült fotón látott meg minket és ekkor merült fel benne az ötlet, hogy szervez egy ilyen gálameccset. Sándorról tudni kell, hogy korábban, amíg Kaszonyban élt, ő vezette a helyi csapatot, mely komoly sikereket ért el megyei szinten. Így nem véletlen, hogy a korábbi sikercsapatból is többeket meghívtunk erre a találkozóra. A legidősebb résztvevő, Lénárt József, mint szurkoló kísért el minket, a legfiatalabb 35 éves volt. Vagyunk páran, akik heti rendszerességgel összejárunk, ám így sem tudtuk felvenni a versenyt a Loki-legendákkal, de az eredmény most nem számított – fogalmazott a szervező.

Szabó Sándor

Forrás:

KISZó

Sport Közzétette:

Post Author: KISZó