Ráti László jelenleg Kisdobronyban él családjával. A 32 éves fiatalember nemrégiben állami kitüntetésben részesült, amit a mai napig alig tud elhinni. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Ráti László, a Munkácsi Határőrosztag tizedese.
– Hol végezte a tanulmányait?
– A Nagydobronyi Középiskolában szereztem érettségit. Felsőfokú tanulmányaimat a Kijevi Szlavisztikai Egyetemen végeztem pszichológia szakon. Először a szakmámban helyezkedtem el. Szürtében, az iskolában voltam pszichológus. Majd úgy döntöttem, határőr leszek. Ennek érdekében Cserkasziba utaztam, ahol a képzés hat hónapig tartott. 2010 végén határőrként kezdtem dolgozni Csapon.
– Mi az, amit el tud mondani az elmúlt 9 évről?
– Komolyabb előléptetésre nem került sor. Jelenleg a személyek és gépjárművek ellenőrzése a feladatom. Korábban én szállítottam a katonákat az őrhelyükre.
– A közelmúltban, Ukrajna függetlenné válásának évfordulóján állami kitüntetést vehetett át Volodimir Zelenszkij újonnan megválasztott államfőtől. Mivel érdemelte azt ki?
– A Haza Szolgálatáért érdemérmet vehettem át. Igazából nem egy konkrét tettért kaptam. Az utóbbi idők egyik legnagyobb fogásáért, ami 30 kilogramm heroin kiszűréséért jelenti. Ezenkívül 2014-ben három hónapot töltöttem az ATO-ban. Júliustól októberig tartózkodtam ott, ahol szintén határvédelmi feladataim voltak.
–Milyen érzés volt átvenni az elismerést?
–Felejthetetlen. Még az átadást megelőző nap sem hittem el igazán. Úgy gondoltam, hogy utolsó pillanatban is változtathatnak valamin.
– Milyen előkészületek zajlottak a színfalak mögött?
– Augusztus 14-én telefonáltak, hogy a következő nap reggelre Kijevben kell lennem, de nem közölték, hogy miért. Annyit mondtak, részt kell vennem az ünnepi felvonuláson. Azon gondolkodtam, mit teszek majd az elkövetkező tíz napban. Egyedül mentem, alíg akadt vonatjegy az utolsó pillanatban. Kijevben egy felkészítő táborba kerültem, ahol az alkalomra próbáltunk. Ott közölték velem, hogy miért is kell azt gyakorolnom, hogyan fogok az elnök elé járulni. A felvonulás után az elnöki hivatalban ünnepi fogadáson vettünk részt. Este pedig már jött is hazafele a vonatom. Jó érzés volt személyesen találkozni az elnökkel, akivel egy közös fotó is készült.
– Az ismerősei körében milyen a visszhangja a történéseknek?
– Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Biztos vannak irigyek is, vagy akinek nem tetszik, de nem igazán foglalkozom velük.
– Korábban is részesült már valamilyen kitüntetésben?
– A bátorságért kaptam komolyabb elismerést, illetve, ahogyan azt az előbb már említettem, több oklevelet is szereztem az évek alatt.
– Hogyan viselte a család, amikor az ATO-ban szolgált?
– Nehezen, mint mindenki másé, aki ott volt.
– Mikor döntötte el, hogy határőr lesz?
– Őszintén szólva, hirtelen jött az ötlet. Ugye az iskolában dolgoztam, ahol kevés volt a fizetés. A szüleim dobták fel a témát, hogy van ez a lehetőség. Végül beleegyeztem és most itt vagyok. Egyébként nem volt konkrét gyerekkori álmom, hogy ha felnövök, majd ezen a pályán szeretnék elhelyezkedni.
– Miért pont a pszichológiát választotta?
– Furcsamód ez is véletlenül sikerült így. Jogi karra készültem Debrecenbe. Ponthiány miatt sajnos oda nem jutottam be, de nem szerettem volna évet halasztani. Így kerültem a fentebb említett egyetemre és szakra.
– Gyerekkorában mi szeretett volna lenni?
– Nem nagyon foglalkoztam efféle kérdésekkel.
– Szeretett iskolában dolgozni?
– Igen. Az teljesen más terület, mint amit most csinálok. Voltak előnyei és hátrányai is. Szerettem a gyerekeket, inkább a bérezéssel volt problémám. Alacsony volt a fizetés.
– Mennyire van lekötve?
– Nagyon. A legtöbb időt a munkahelyemen töltöm.
– Ebből kifolyólag gondom kevés a szabadideje. Mivel foglalkozik ilyenkor?
– Nincs semmilyen különösebb hobbim. Inkább pihenni szoktam.
– Könnyen barátkozik?
– Azt hiszem.
– Jó emberismerőnek tartja magát?
– Nem. Már több csalódás is ért.
– Könnyen ki lehet hozni a sodrából?
– Nem.
– Mi az, ami leginkább felbosszantja?
– Amikor hazugságon érek valakit.
– A munkahely mellett foglalkoznak mezőgazdasággal is?
– Igen, van otthon fóliaház. Én már keveset tudok benne segíteni.
– Magyar közegben nőtt fel. Nehéz volt az államnyelv elsajátítása? Érte-e valamilyen attrocitás a tanulmányai során vagy a munkában azért, mert nem ukrán anyanyelvű?
– Soha nem közösítettek ki a magyarságom miatt. A nyelvet pedig úgymond észrevétlenül tanultam meg. Nem is az egyetemen, inkább a szolgálat során sajátítottam el.
– Család?
– Lassan nyolc éve vagyunk házasok Krisztinával.
– Felmerült e valaha annak a gondolata, hogy esetleg külföldön próbálnak szerencsét?
– Nem. Mindenképpen itt szeretnénk boldogulni. Itt nőttem fel, szeretem a szülőföldemet, a környezetet. Egy porcikám sem vágyik el innen.
– Hol képzeli el magát tíz év múlva?
– Ez eléggé hosszú idő. Szeretem a munkámat, de nem tudom mit hoz a jövő.
– Mi az álma?
– Hosszú, egészséges és szeretetben teljes életet élni.
– Hová utazna el legszívesebben?
– A Maldív-szigetekre.
– Egyébként is szeret utazgatni?
– Ha időnk engedi és van rá lehetőségünk, akkor ide-oda utazgatunk. E téren mindegy, hogy természetjárásról vagy tengerparti pihenésről van-e szó, mivel mindegyiknek megvan a maga varázsa.
– Van-e valamilyen életfilozófiája?
– Amikor megszülettél, csak te sírtál és mindenki nevetett. Úgy éld az életed, hogy amikor meghalsz, mindenki sírjon, csak te nevess.
Bara Tünde
