Értjük-e, amit olvasunk?

Az írástudatlanság elleni közdelem nemzetközi napját 1965 óta szeptemberben méltatják. Az analfabetizmust az ENSZ egy egyszerű üzenet megírására vagy elolvasására való képtelenségként definiálta. Vajon manapság mekkora méretet ölt ez a probléma és mit tehetünk ellene? – kérdezte a KISZó Horváth Katalin nyelvészt.

– Beszélhetünk-e ma analfabetizmusról?

– Az analfabéta görög eredetű nemzetközi szó, jelentése „ábécé nélküli”, írástudatlan, írni-olvasni nem tudó személy. Az analfabetizmus alapjelentése írni-olvasni nem tudás, átvitt értelemben műveletlenséget, hozzá nem értést jelent. Az első, az alapjelentés szerint elenyésző mértékben van jelen mai világunkban. A második, az átvitt értelmű jelentésben gyakrabban találkozhatunk vele, különösen akkor, ha például jogi, pénzügyi, műszaki stb. hozzá nem értésről van szó. Megkülönböztetünk elsődleges, másodlagos és funkcionális analfabetizmust. Az elsődleges analfabéta sem írni, sem olvasni nem tud. Ilyenek ma már nincsenek, illetve alig-alig vannak. A másodlagos analfabéta megtanult írni-olvasni, de nem gyakorolta, ezért szinte teljesen elfelejtette. A funkcionális analfabéta tud írni-olvasni, de az elolvasott vagy hallott szöveget nem tudja értelmezni. E tekintetben óriási a szülő felelőssége: iskoláskor előtt sokat kell a gyereknek mesélni, a hallottakat meg kell beszélni, megkérdezni a véleményét a mese szereplőiről, sokat kell mesét olvasni szépen, kifejezően. A tanárok feladata az olvasás megszerettetése, a tanult irodalmi szövegek szépségének bemutatása, alapos megbeszélése, a tanulók véleményének kikérése a szereplőkről, a cselekmény részleteiről stb.

– Kárpátalján mi okozza a legnagyobb problémát az írás-olvasás megfelelő elsajátításában?

– Úgy vélem, nincs különösebb probléma. A gyerekek – ki hamarabb, ki később – megtanulnak olvasni az iskolában. Sok múlik a pedagógusokon. Én 1952-ben voltam első osztályos, a mi tanítónőnk, Gyulay Erzsébet, karácsonyra mindenkit megtanított folyékonyan, szótagolva írni-olvasni. Kitűnő, művészien illusztrált ábécéskönyvünk volt. Kutlán István festőművész írta, aki tanított is Fancsikán az alsó osztályokban, ma utcát neveztek el róla ezen a településen. Akkoriban a pedagógus felelősséggel tanított, a szülők végezték a maguk teendőit a munkahelyükön, nem hárították rájuk az iskola feladatait.

– Mi a megoldás a különböző részképesség-zavarokra, ezt hogyan tudja a pedagógus, illetve a szülő kiküszöbölni?

– Több megoldás is kínálkozik: legfontosabbnak a jó tankönyveket, a tanulóközpontú iskolát, a gondos szülői nevelést tartom. Az újabban megjelenő tankönyvek tartalmi és mennyiségi szempontból egyaránt hagynak kívánnivalót. A tanulóközpontú iskolába a gyerekek szívesen járnak, nem szoronganak, nem zaklatják őket, arra kíváncsiak, mit tudnak. Nekem nagy szerencsém volt e tekintetben, első osztálytól 11. osztályig elkötelezett tanítóim, tanáraim voltak, akikre hálával és köszönettel gondolok vissza. Tudásra, műveltségre, igényességre tanították a gyenge, a közepes, a jó tanulókat egyaránt, nem tettek különbséget gyerek és gyerek között, minden tanuló egyaránt fontos volt nekik. A szülő feladata a gondos formálás: szigorúan, kötelesség- és tisztelettudatra kell nevelni gyerekeinket, hogy tudással helytálljanak az életben bárhova kerülnek.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó