A napokban egy kinézésre 10-12 éves kisfiú kopogott szerkesztőségünk ajtaján. Korábban gyakran bombáztak minket házalók vagy gyógykezelésre koldulók, de ez a gyerek valami olyasmivel állt elő, amit manapság ritkán hallani. Alkalmi munkát keresett: „szórólapozást, szemétkihordást és udvartakarítást” – mondta kicsit megszeppenve, ugyanakkor határozott hangon. Iskolából érkezhetett, ugyanis könyvektől duzzadó hátizsák nyomta kicsiny vállát, ami tiszta ruhájához hasonlóan, arra enged következtetni nem utcagyerekről van szó. Hozzám hasonlóan a többi kollégát is megdöbbentette a gyerek.
Az első sokkból felocsúdva, úgy gondolom még sem ördögtől való, amivel a kissrác próbálkozik. Nem koldul és nem lop, hanem munkával szeretne pénzt keresni. Amikor én voltam annyi, mint ő – vagyis a 90-es évek közepén, végén – autómosással, papírgyűjtéssel vagy az otthon összegyűlt üres üvegek visszaváltásával lehetett némi zsebpénzkiegészítésre szert tenni. Persze volt, amikor hoppon maradt az ember, hisz az kocsimosásban nagy volt a kockázat, ugyanis az autótulajdonosok egy része pofátlanul egy köszönömmel letudta a fizetséget, és olyan is akadt, hogy a papír átvételénél mindenféle mondvacsinált indokkal kevesebbet fizettek. Édességre vagy fagylaltra költöttük az így megkeresett pénzt. De vajon mi motiválhatta történetünk hősét? A hőn áhított kerékpár, gördeszka, esetleg pecabot megvásárlása a nyomós indok, bár manapság a mobiltelefon, vezetéknélküli hangfal vagy a játékkonzol dívik.
Néhány éve ez teljesen természetes volt, manapság viszont mégis sokkolnak minket. Némi aggodalom és féltés a gyermekünk iránt a szülői lét egyik természetes velejárója. Ha azonban ezt túlzásba visszük, a „túlszeretés” visszájára fordulhat. Ide kívánkozik a tipikus amerikai életkép, amikor a milliárdos gyereke újságkihordással keresi a zsebpénzét, nevelő célzattal, hogy jobban megbecsülje a pénzt, és tudatosuljon benne annak értéke. Ebből a szemszögből dicséretese a kissrác kreativitása, talpraesettsége és a bátorsága. Mindenesetre nincs egyedül, botlottam már bele almát árusító gyerekekbe is az egyik ungvári hipermarket parkolójában.
Ez nem szegénységi bizonyítvány, hanem az élet iskolája.
