Törvénytelenül exportáltak fát külföldre a Kárpátaljai Állami Erdőgazdaság felelős beosztású hivatalnokai. Az egyik legutóbbi szállítmányt azonban lekapcsolták az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai.
A megyénk erdeit dézsmálók ügyes módszert dolgoztak ki a lopások látszólagos törvényesítésére.
Kettős könyvelést és az árut kísérő iratcsomagokat alkalmaztak, amelyek alapján kiviteli engedélyeket készítettek, amelyeket létező vállalatok nevére állítottak ki úgy, hogy azok valójában nem tudtak a dologról.
A becslések szerint mintegy másfél millió hrivnya kárt okoztak az államnak. A nyomozás közben képbe került a szomszédos Ivano-Frankivszk megye erdőgazdaságának megbízott igazgatója is, aki szintén a Kárpátok erdeinek pusztításával, a lopott faanyag illegális eladásával és okirat- hamisítással foglalkozott. Az ő által okozott kár meghaladja a félmillió hrivnyát. A két eset elkövetésével gyanúsított személyek ellen hatalommal való visszaélés miatt indítottak büntetőeljárást. Mint arról az SZBU megyei főosztályának sajtószolgálata beszámolt, a nemzetbiztonsági szolgálat a Kárpátok erdeinek irtását tiltó törvény szellemében fokozták a fatolvajok elleni küzdelmet.