Elfogták a kábítószer-kereskedőket

A megyei nyomozóhatóság a rendőrséggel együttműködve leleplezte azt a bűnbandát, mely kábítószerrel kereskedett Munkácson és a járás területén. A Latorca-parti fiatalokból álló, öttagú csoport vezetőjét és tagjait őrizetbe vették. A bíróság a gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezte, akik óvadék ellenében kerülhetnek szabadlábra – közölte a megyei rendőrség sajtószolgálata.

Szijjártó üdvözölte a Velencei Bizottság ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatos véleményét

A Velencei Bizottság friss szakvéleménye ismételten világossá tette, hogy az előző ukrán elnök hivatali idejében elfogadott nyelvtörvény elveszi a nemzeti közösségek már meglévő, szerzett jogait az anyanyelv-használattal kapcsolatban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel. Szijjártó Péter közleményében azt írta: bizonyítást nyert tehát, hogy az oktatási törvény után a nyelvtörvény is szembemegy a […]

Nőtt a jegybank valutatartaléka

  Az Ukrán Nemzeti Bank november folyamán 896,8 millió dollárral növelte valuta- és aranytartalékét – tájékoztat a korrespondent.net. A központi pénzintézet tartaléka december 1-én 21 milliárd 931 millió dollárt tett ki. Ez az összeg novemberben 2,5 százalékkal, több mint 528 millió dollárral gyarapodott. A múlt hónapban a jegybank 644,7 millió hrivnyát különített el a külföldi […]

Regionális Mikulás-nap Badalóban

Száznál is több kisiskolás várta a KárpátHáz Civil Szervezet Mikulását a badalói Petőfi Sándor Kulturális Központban, aki hamar meg is érkezett a Krampusz kíséretében, természetesen tele zsákkal. Mivel a szép ünnepség az adventi várakozás idejében történt, elsőként Sápi Zsolt, helyi református lelkész kérte Isten áldását a rendezvényre, annak résztvevőire. Tóth Győző, a KárpátHáz Civil Szervezet […]

Ukrajnai kisebbségek – a „hivatal” szerint minden rendben van

Megtartotta első ülését az ukrán parlament nemzeti kisebbségekkel (is) foglalkozó bizottsága. A fórumra meghívást kaptak a kisebbségi érdekvédelmi szervezetek vezetői is. Az ukrajnai magyarokat Petneházy Gyula, a Magyarok Kijevi Egyesületének (MKE) elnöke képviselte. A tanácskozás témáját igen hangzatosan fogalmazták meg: „Az etnonacionális politika végrehajtása és a jogi szabályozás perspektívája”. Petneházy elmondta, az ülést a bizottság […]

Csak kerülgetik az elkerülő utat

A Kárpátaljai Megyei Tanács ismét felhívta az ukrán kormány figyelmét a Beregszászt elkerülő út kérdésére. Az évek óta húzódó, leginkább a bürokrácia útvesztőiben bukdácsoló projekt megvalósítása egyre égetőbb, mivel az elkerülő út elterelné a ma még a városon áthaladó teherforgalmat, megszüntetné az úthálózat és lakóházak egyre nagyobb méretű rongálódását. A témában Tóth Miklós, a megyei […]

Ellenőrzik a parkolást

A rendőrség járőrei Ungvár több pontján felléptek a szabálytalanul parkoló autósokkal szemben. A megelőző jellegű ellenőrzés során emlékeztették a gépkocsivezetőket a szabálysértésért járó büntetési tételre, ami 255 hrivnya. A megyeszékhelyen a Petőfi tér környékén folytatott akció után most a Korjatovics téren fokozzák az ellenőrzést.

Országos hadjárat a drogbárók ellen

Egész Ukrajnára kiterjedő támadást intéztek a bűnüldöző szervek a kábítószereket előállítók  és terjesztők ellen. Az összehangolt akciók során egy szervezett hálózatra bukkantak, amelynek tevékenysége megyénkre is kiterjedt. A drogszindikátus székhelye Lemberg megyében volt, ahonnan egy 24 éves fiatalember irányította az országot pókhálószerűen átszövő bűnszervezetet. A fiatal bandavezérről kiderült, hogy az Ukrop párt aktivistája volt. Ráadásul […]

Változik az útvonal

Az utasok kérésére Ungváron megváltozik a Korjatovics tér−Vasútállomás között közlekedő, 5. számú iránytaxi útvonala. Az autóbusz ezentúl a Korjatovics tér irányából a Dmitro Vakarov, Drugeth, Ivan Ajvazovszkij, Ivan Panykevics, Elektrozavodszka, Sumna és Ankugyinov utcákon keresztül éri el a vasútállomást.  

Nem kell béke minden áron

A korábbinál jóval kevesebben tartanak ki azon véleményük mellett, hogy bármi áron békét akarnak a Donbászon. A Demokratikus kezdeményezések és a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet közös felmérése azt bizonyítja, már csupán a lakosság 16 százaléka gondolja úgy, hogy erőszakos úton kell rendezni a donbászi helyzetet. A megkérdezettek 58,5 százaléka kész a kompromisszumra. Az orosz fél […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com