KISZó-visszaszámlálás: Múltmorzsák

Közeledik a Kárpáti Igaz Szó centenáriuma, 2020. január 31-én lesz száz éve annak, hogy megjelent a legrégebbi kárpátaljai újság első száma, akkor még más néven, Munkás Újság címmel. Ebből az alkalomból sajátos visszaszámlálást indítottunk, még október 24-én, stílszerűen 100 nappal a jeles esemény előtt. Hétről hétre valami érdekes, különleges olvasnivalóval rukkolunk elő, amihez páratlanul gazdag […]

Egy lépés a földpiac megnyitása felé

 Az agrárkérdésekkel foglalkozó parlamenti bizottság arra szólítja a képviselőket hogy fogadják el a termőföld pacának megnyitását lehetővé tevő törvényt – közölte a korrespondent.net. Mikola Szolszkij, a testület elnöke szavai szerint a bizottság javasolja, hogy a voksoláskor vegyék figyelembe azt a módosító indítványt, mely szerint földet csak ukrán állampolgár, az állam, illetve ukrajnai vállalatok, intézmények vásárolhatnak. […]

Bíróság elé állnak a drogbárók

A megyei ügyészség tájékoztatója szerint hamarosan elkezdődik annak a családi drogkartelnek a pere, amelynek tagjait – apát és fiát – kábítószerek különösen nagy mennyiségben történő kereskedéssel gyanúsítják. A hatóság idén tavasszal elsőként az apát és bűntársait vette őrizetbe, aki drogbáróként egész terjesztőhálózatot működtetett Kárpátalján és annak határain túl. Nyár derekán a szökni próbáló fiát is […]

Év végi mérleg: Kovács Mihály

Szilveszteri lapszámunkban arra kértünk néhány személyt, mondja el, mi volt számára az év legkiemelkedőbb eseménye, illetve mit tervez a következő évre? Kovács Mihály viski családorvos a következőképp foglalta össze: Nehéz évet tudhatunk magunk mögött mi, családorvosok, hisz az elmúlt időszak a páciensekkel való szerződéskötés jegyében telt. Az volt a cél, hogy minél több beteggel megállapodásra lépjünk, […]

Mit tartogat 2020 a szépkorúak számára?

Több idős ember kénytelen lesz tovább dolgozni. Az ukrán Nyugdíjalap megszellőztette, milyen újítások várnak jövőre az idős emberekre. A jövő évi nyugdíjak több tényező függvényében alakulnak majd, ilyen például a létminimum, a munkaviszonnyal és a nők életkorával kapcsolatos követelmények változása. Több idős ember lesz kénytelen tovább dolgozni ahhoz, hogy jogosulttá váljon az állami juttatásra. A […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com