Mosolygós, barátságos, mindenki felé nyitott. Nem rejti véka alá a véleményét akkor sem, ha az valakinek nem tetszik. Vállalkozó szellemű, nem ijed meg a nehézségektől, nem fél váltani.Rovatunk mai vendége Imszticsei Gabriella, a Técsői Hollósy Simon Középiskola német nyelvtanára.
– Nem idegennyelv-tanárként indult a pályája.
− Az Ungvári Közművelődési Szakiskolát végeztem, ének-zene szakon. A pályám szervezőtanárként indult, amit nagyon szerettem, az iskolának viszont szüksége volt még egy idegennyelv-tanárra, ezért a kollégák biztatására 2001-ben felvételiztem a Drohobicsi Nemzeti Pedagógiai Egyetem német nyelv szakára, 2006-tól már tanítottam az alsó osztályokban. A szervezői munkaköröm is megmaradt egészen tavalyig. Bár az ének-zene a mai napig közelebb áll a szívemhez, a második diplomám sokat segített a pályámon.
− Mi a különbség, iskola után tinédzserként vagy céltudatosan, felnőttként tanulni?
− Én mindenkinek azt ajánlom, addig tanuljon, amíg fiatal. Én is sokkal jobban élveztem tinédzserként a tanulást, mint felnőtt fejjel. Amikor az embernek már családja van, a munkahelyen is helyt kell állnia, sokkal nehezebb a felkészülés. Nekem legalábbis nagyon nehéz volt az az öt év. Rengeteget időmet vette el a tudásom gyarapítása, s akkor már megvolt mind a két lányom. 2004-ben meghalt a férjem, és akkor még két év maradt az egyetemből. Ez nagyon nehéz időszaka volt az életemnek. Sok fontos döntést kellett hoznom. Ekkor döntöttem el, hogy folytatom a tanulást, mert három évet már végigcsináltam, nem hagyhatom veszendőbe menni. Lehet ez segített abban, hogy nem roskadtam magamba, nem estem depresszióba, volt célom, voltak feladataim, amelyeket el kellett végeznem. Nehéz időszak volt, de végig csináltam, ki tudtam mászni a lelki gödörből. Erős nőnek tartom magam.
− Az utóbbi húsz évben mennyit változtak a gyerekek?
− Szeretettel gondolok vissza a pályakezdő időszakomra. Akkor a gyerekek aktívabbak, kezdeményezőbbek voltak, és most nem a tanulásra gondolok. Szívesen vettek részt színdarabok előadásában, szakkörökbe jártak. Sajnos úgy tapasztalom, minél fejlettebb technikai eszközöket használnak, annál passzívabbak a valós életben, a virtuális világban érzik jobban magukat. A mai gyerekek is gyerekek, nem rosszabbak vagy jobbak, a liberálisabb nevelésnek köszönhetően kevesebb korláttal, gátlással rendelkeznek, sokkal nyitottabbak és őszintébbek.
− Szigorral, vagy kedvességgel lehet többet elérni?
− A kettő ötvözetével. Én a klasszikus nevelés híve vagyok, meglehet azért gondolkodom így, mert szülőként egymagam kellett helytállnom. Egy gyereknek nem csak jogai, de kötelességei is vannak. Igyekszem következetesnek lenni, megbeszélni a felmerülő problémákat, megmagyarázni, mi miért történik. Ennek köszönhetően a ma már felnőtt lányaim még mindig adnak a véleményemre.
− Mennyire befolyásolja mások véleménye?
− Mindig meghallgatom, amit mondanak, de igyekszem úgy élni, ahogyan nekem jó, nem pedig mások elképzelése szerint. Szándékosan soha nem akarok megbántani senkit, de közlöm, ha valamivel nem értek egyet. Nem szoktam begubózni, nagyon szeretek társaságba járni, úgy érzem, bárhol feltalálom magam.
− Egy ideje felnőttoktatással is foglalkozik.
− Igen, és nagyon élvezem. Felszabadultabban tudok tanítani, mert egy felnőtt ember már tudja, miért jött, mit kell tegyen azért, hogy sikert érjen el.
− Szívesen vállal társadalmi munkát?
− Igen, amiben csak tudok, részt veszek. Úgy érzem, szükség van arra, amit csinálok, aktív részese vagyok különböző események szervezésének. Szívesen csinálom, mert ezek a rendezvények a sajnos egyre fogyó közösségünk egybentartását is szolgálják.
− Néhány éve az Arany ősz kórus- és néptánctalálkozó háziasszonya. Nem szokott lámpaláza lenni?
− Ezt a kérdést sokan felteszik. Azt kell mondanom, hogy nem. Eleinte kicsit izgultam, de annyi év után már szinte személyes ismerősként üdvözlöm a résztvevőket. Nagyon sok volt évfolyamtárssal is találkozom, nyomon követem a visszatérő együttesek fejlődését, sikereit. Érdeklődéssel fogadjuk az újakat. Ezeken a kórustalálkozókon szinte családias légkör uralkodik.
− Mi jelenti az igazi kikapcsolódást?
− Egy nehezebb nap után jólesik egyszerűen végigdőlni az ágyon, és nem gondolni semmire, vagy zenét hallgatni. Az olvasás is segít kikapcsolódni.
− Egy tanító néninek feltétlenül tanító nénisen kell kinéznie?
− Ha ez a fehér blúz, fekete szoknyát jelenti, akkor nem. Természetesen nem kell túlzásokba esni. Én az elegáns viselet híve vagyok, s ez szerintem megállja a helyét az iskolában is.
− Hűséges a tárgyakhoz, vagy hamar megválik tőlük?
− Gyűjtögető típus vagyok, nem könnyen dobok ki dolgokat, mert ezek szinte mindig valamilyen eseményhez kapcsolódnak, kedves emlék kötődik hozzájuk. Ha mégis ki kell dobnom valamit, azt hosszas mérlegelés előzi meg.
− Beszéljen a családjáról.
− Két lányom van, Beatrix 22 éves és Antónia, aki 21 éves. Nagyon szeretem őket és nagyon büszke vagyok rájuk. Mind a ketten Magyarországon tanulnak. Beatrix Győrben a műszaki egyetemen most már a mesterképzését végzi logisztikai mérnök szakon. Emellett gyakornokként dolgozik az Audi gyárban. Antónia Budapesten van, divattervezőnek készül, most utolsó éves. A tanulás mellett ő is dolgozik. Büszke vagyok rájuk, hogy megállják a helyüket.
− Nem bánja, hogy elmentek a lányok?
− Ez egy „kétélű” kérdés, ha azt mondom, hogy nem bánom, nem lennék őszinte. A jövőjük szempontjából az volt logikus, valójában az én akaratom volt, hogy Magyarországon tanuljanak, én ösztönöztem őket, talán attól féltem, hogy itt nem fogom tudni őket taníttatni. Másrészt pedig persze, hogy hiányoznak, és fáj a szívem, hogy nem lehetünk együtt, de az ő jövőjüket tartottam szem előtt, s nem vagyok önző anya, aki nem engedi el maga mellől a gyerekeit. Ha majd időközben úgy döntenének, hogy visszajönnek, itt megmarad nekik a háttér, ahova mindig hazajöhetnek. Én itthon maradok. Nagyon szeretek itt élni, szeretek itt dolgozni, szeretek tanítani, s mindaddig, amíg úgy látom, hogy a munkámra itt szükség van, maradok.
− Haragtartó?
− Nem vagyok haragtartó, de nem felejtek.
− Mivel lehet levenni a lábáról?
− Egy jó könyvvel vagy csokival.
− Mit hozzon a Mikulás?
− Valami olyat, ami nem kapható a boltokban. Szüleimnek, na meg mindenki másnak is erőt, egészséget, gyermekeimnek szerencsét és boldogságot. S nagyon jó lenne, ha elhozná országunkba a konfliktusok megoldásának a kulcsát.
Bökényi Magdolna
