A csapi és az ungvári határátkelő ukrajnai oldalán hetek óta több kilométeres kamionsor alakult ki. A kárpátaljaiak számára ez a látvány eddig sem volt ismeretlen, hiszen ha megkérdezzük Nevetlenfalu vagy a tőle több mint száz kilométerre fekvő Kistéglás lakosait, ők arra panaszkodnak, hogy a feltorlódott nyerges vontatók naponta „díszítik” a falvakon átvezető utat.
Ha az előbbi településnél ez már évek óta fennálló probléma, akkor az utóbbi esetében ez a kellemetlenség „mindössze” néhány hetes. Közöttük annyi a különbség, hogy míg Nevetlenfalu és az ottani határátkelő között két kilométer a távolság, Kistéglás és Csap viszonylatában az eléri a tíz kilométert is.
Csupán jelzem, ezzel természetesen nem arra célzok, hogy az egyik probléma kisebb lenne a másiknál: az évek óta megoldatlan helyzet mindinkább általánossá válik. Hiszen egyik határátkelőhely sem büszkélkedhet azzal, hogy bizony a hozzájuk vezető úton megoldottak a higiéniai körülmények, széles választékban juthatnak élelemhez a gyakran 4-5 napot is várakozó sofőrök. Épp ellenkezőleg.
A kialvatlanság baleseteket, az idegőrlő egy helyben rostokolás pedig nézeteltéréseket szül. Emellett a biztonságos közlekedést ellehetetlenítő, egymást kikerülő kamionok sorra zárják el a személygépkocsik előtt az utat, fittyet hányva a mellékutak letérőire, a „csak” munkába igyekvő közlekedni vágyókra.
Félreértés ne essék, megértem én a másik oldalt is, hiszen aki ott vesztegel három napja étlen-szomjan, mosdatlan, nem szeretne arra ébredni, hogy reggelre többen is beelőzték a talált „kiskaput” kihasználva.
Talán érdemes lenne megfigyelni, hogy a néhány nappal ezelőtt vezető hírként szolgáló torlódás lassan annyira megszokottá vált, hogy még az egy helyben állás elszenvedői is megunták, hogy szót emeljenek az embertelen körülmények miatt. Nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen, ahogy a szólás is tartja, minden csoda három napig tart. A határátkelőkön ennél hosszabb ideig is.
