Összecsaptak az ukrajnai termőföldpiac megnyitása ellen tüntetők és a rendőrök kedden Kijevben a parlament épülete előtt, a karhatalmisták könnygázt vetettek be – számoltak be helyszíni hírforrások.
Andrij Kriscsenko kijevi rendőrfőnök sajtótájékoztatóján közölte, összesen 17 rendőr sérült meg és 26 tüntetőt vettek őrizetbe. Arra nem tért ki, hogy hány tüntető sérült meg.
A parlament november 13-án első olvasatban már megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely alapján 2020. október 1-jétől feloldják Ukrajnában a termőföld adás-vételének 2001 óta érvényben lévő moratóriumát. Kedden a parlament agrárbizottsága tárgyalta az előterjesztéshez benyújtott módosító indítványokat, és készítette elő a törvényjavaslatot a második, azaz végleges plenáris tárgyalásra.
A termőföld piacának megnyitása ellen tiltakozók egyrészt nem tartják kellően biztosítottnak a kis- és középgazdák érdekvédelmét a parlament előtt lévő törvényjavaslatban, de főként amiatt aggódnak, hogy külföldiek vásárolják fel az ukrán termőföldet.
A kormánypárt részéről a napokban elhangzott az az ígéret, hogy a végleges változatba bekerül majd egy olyan pont, amely alapján külföldiek addig nem szerezhetnek földtulajdont Ukrajnában, amíg ezt népszavazáson a választók jóvá nem hagyják.
A törvényhozás épülete előtt a Nackorpusz nevű nacionalista szervezet, valamint a Julija Timosenko volt kormányfő vezette Batykivscsina ellenzéki párt és a parlamenten kívüli nacionalista Szvoboda képviselői gyűltek össze a földpiac megnyitása elleni tiltakozásra. A termőföld piacának megnyitása elleni tiltakozás mellett párhuzamosan még három másik kisebb demonstráció is zajlott a törvényhozás épülete előtt. A rendfenntartókkal történt összetűzésekben mintegy ötszázan vettek részt. A tiltakozóakciók biztosítására mintegy 2,5 ezer rendfenntartót vezényeltek ki a parlamenthez.
A megmozdulás alatt több incidens is történt. Közvetlenül a parlamentnél a Nackorpusz tagjai sátrat akartak felállítani, és amikor a rendfenntartók megkérdezték tőlük, van-e erre engedélyük, válaszul fertőtlenítőt locsoltak rájuk. Az UNIAN szerint egy másik összetűzés is történt egy közeli metróállomásnál. A demonstrálók egy traktort akartak a parlament elé vinni, de a hatóságok feltartóztatták a járművet.
Kora délutánra a rendőröknek sikerült kiszorítaniuk a parlament előtti térről azokat a tüntetőket, akik köveket, üvegeket, botokat dobáltak feléjük. Helyszíni jelentések szerint a parlamenti képviselők által is lakott közeli Kijev szálloda néhány ablaküvege is betört. A parlament összes bejáratát lezárták.
A történtek hatására megszólalt Volodimir Zelenszkij is.Éles kritikával illette azokat a régi politikai erőket, melyek a feszültség szításában érdekeltek. Úgy fogalmazott, az ilyenfajta magatartás nem civilizált és elfogadhatatlan.