A Bajnokok Ligája mellett kisorsolták a labdarúgó Európa Liga egyenes kieséses szakasza első fordulójának párosítását is. A nyolcaddöntőbe jutásért a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Red Bull Salzburg az Eintracht Frankfurttal találkozik, a Ferencvárost megelőző Ludogorec az olasz Internazionalével, az Espanyol a Wolverhamptonnal.
Nem járt szerencsével a Ferencváros csoportjából továbbjutó Ludogorec: a bolgárok a remek idényt futó Intert kapták. A két csapat ezt megelőzően még sohasem találkozott egymással. A Bajnokok Ligájától búcsúzó, Szoboszlai Dominikot a soraiban tudó Salzburg kiemeltként várhatta a sorsolást, ehhez képest az egyik legnehezebb ellenféllel, a tavalyi elődöntős Eintracht Frankfurttal került össze az osztrák együttes. Az angol „nagyágyúk” közül az Arsenal az Olympiakoszhoz, a Manchester United az FC Bruges-hoz látogat az első mérkőzésen.
Az EL-csoportkörben szereplő két ukrán gárda – a Dinamo Kijev és az Olekszandrija – egyike sem jutott tovább a kvartettből. Ott lesz viszont a BL-ből kizuhant Sahtar Doneck, amely a portugál Benficát kapta ellenfélnek, az első meccset a hazai pályának számító Harkivban játssza az ukrán bajnokcsapat. A volt Sahtar-edző, Paulo Fonseca által irányított AS Roma a három ukrán válogatott focistát – Roman Jaremcsuk, Roman Bezusz, Igor Plasztun – is soraiban tudó belga Gent együttesével játszik a legjobb 16 közé kerülésért.
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
2020. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK
18.55: Sporting CP (portugál)–Basaksehir (török)
18.55: Getafe (spanyol)–Ajax (holland)
18.55: FC Bruges (belga)–Manchester United (angol)
18.55: Ludogorec (bolgár)–Internazionale (olasz)
18.55: Eintracht Frankfurt (német)–Salzburg (osztrák)
18.55: Sahtar Doneck (ukrán)–Benfica (portugál)
18.55: CFR (román)–Sevilla (spanyol)
18.55: FC Köbenhavn (dán)–Celtic (skót)
21.00: APOEL (ciprusi)–Basel (svájci)
21.00: Bayer Leverkusen (német)–Porto (portugál)
21.00: Olympiakosz (görög)–Arsenal (angol)
21.00: AZ Alkmaar (holland)–LASK Linz (osztrák)
21.00: Wolfsburg (német)–Malmö (svéd)
21.00: AS Roma (olasz)–Gent (belga)
21.00: Rangers (skót)–Braga (portugál)
21.00: Wolverhampton (angol)–Espanyol (spanyol)
VISSZAVÁGÓK
FEBRUÁR 26., SZERDA
18.00: Braga (portugál)–Rangers (skót)
FEBRUÁR 27., CSÜTÖRTÖK
18.55: Basel (svájci)–APOEL (ciprusi)
18.55: Porto (portugál)–Bayer Leverkusen (német)
18.55: Arsenal (angol)–Olympiakosz (görög)
18.55: LASK Linz (osztrák)–AZ Alkmaar (holland)
18.55: Malmö (svéd)–Wolfsburg (német)
18.55: Gent (belga)–Roma (olasz)
18.55: Espanyol (spanyol)–Wolverhampton (angol)
21.00: Basaksehir (török)–Sporting CP (portugál)
21.00: Ajax (holland)–Getafe (spanyol)
21.00: Manchester United (angol)–FC Bruges (belga)
21.00: Internazionale (olasz)–Ludogorec (bolgár)
21.00: Salzburg (osztrák)–Eintracht Frankfurt (német)
21.00: Benfica (portugál)–Sahtar Doneck (ukrán)
21.00: Sevilla (spanyol)–CFR (román)
21.00: Celtic (skót)–FC Köbenhavn (dán)