Áhítattal készülve a megváltó születésnapjára, az ember el-elgondolkodik a régi idők, a gyerekkor karácsonyain, és bizony kénytelen megállapítani, már semmi sem a régi.
A szovjet érában a tanulóknak csak titokban lehetett elmenni az éjszakai misére, mert figyelők álltak a templom előtt, és másnap már az egész iskola tudta, ki tértbe megnézni a kis Jézuskát. Az Isten nem való az iskolába, és az új szovjet emberhez sem méltó az istenhit, hangoztatták egyes tanáraink. Gondolom, ők sem meggyőződésből tették. Azért is hittem, hogy így van, mert az igazgatónk házának ablakában, bár gondosan be volt függönyözve a szoba, megpillantottuk a karácsonyfa lámpafüzérének a titokfátylakon is áthatoló színes fényeit. Mire felnőttem, és itt-ott ezüst szálak is felfedezhetők voltak hajtincseim között, már nem kellett titkolni, hogy várjuk a Jézuskát. Nagyot változott a világ.
Sorsfordító idők köszöntöttek a kárpátaljai nemzetrészre. És már nem először. A múlt század viharai jobbra-balra sodorták e tájon a határokat. A hol ide, hol oda tartozás, az alkalmazkodás kényszere megviselte apáinkat, nagyatyáinkat, s a mi lelkünkben is mély nyomot hagyott. Ám konok kitartással, apáról fiúra öröklődőn vigyázták ők, óvjuk mi az anyanyelvet, az egységes nemzetben gondolkodást. Miközben egy új országnak lettünk a polgára, pedig el sem hagytuk Munkácsot, Ungvárt, Beregszászt, a Jézuska eljövetelét ugyanúgy várjuk. Valami mégis nagyon megváltozott. Mert bárhová is tartozott e vidék, mindig adott volt a lehetőség az anyanyelven való tanuláshoz. Az „átkos” rendszerekben természetes volt a két- vagy többnyelvűség. A boltok, hivatalok falán, nagyapám iskolai bizonyítványában, békésen megfért egymás mellett a magyar, a ruszin, a cseh vagy szlovák szöveg. A szovjet érában legalább az anyanyelven tanulás lehetősége adott volt. Az érvényben lévő törvények alapján reményünk sem maradt rá, hogy megszülessenek a kétnyelvű bizonyítványok. Sőt, ha így marad, nem lesznek magyar iskoláink, a konyhába és a templom falai közé száműzik szép anyanyelvünket. És ki tudja, még milyen eszement megszorítások jönnek.
Várjuk hát a megváltót, hozzon valami reményt! Mert konokul hiszünk a karácsonyi csodában.
