Karácsonyi üzenet: Teremjük-e Isten országának gyümölcseit?

Az ünnep alkalom az imádságra, a hitvallásra, a szövetség megújítására, a Krisztus iránti hűség megtartására.

Textus: Mt 21, 33– 46

Vezérige: Mt 21, 43

Jézus példázatot mond a főpapok előtt a gonosz szőlőművesekről. Egy gazda szőlőjét szőlőmunkásoknak adta ki, amíg ő távol volt. Feladatuk volt a gondozás és a termés beszolgáltatása. Viszont nem ezt tették. Megverték, megölték és megkövezték a gazda szolgáit, még a saját fiát sem kímélték.

A bibliai példázat valós életképekkel mutatja be az ember és teremtője kapcsolatát. A Teremtő oldaláról gondos előkészítés, élettér és alkotás lehetőség adatik elsőként az embernek. Aztán türelem és áldozathozatal tapasztalható. A Gazda elvárása jogos és teljesíthető.

Az ember él a lehetőségekkel, sőt visszaél vele, mert nem mondja, hogy nincs, nem termett, hanem az fogalmazódik meg benne, hogy nem adom. Ezért gúnyol, gyaláz, gyilkol! Mert mindent magának akar! Független akar lenni, senkihez és semmihez nem tartozó (ezért vált a bűn rabszolgájává). A példázat utolsó verseiből kiderül, hogy Jézus a főpapok füle hallatára mondja el tanítását és ők meg is értették azt.

Izráel megkapott mindent, akárcsak a munkások, de nem teremték meg a gyümölcsöket sem az imádatban, sem a tiszteletben, sem a hűségben. Ezért elvétetett tőlük az Isten országa, és pogány népeknek adatott az új szövetség. „Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, aki megtermi annak gyümölcsét”(45. vers).

Az újszövetség kora, a 2000 éves kereszténység, Európa hitélete 1500 éven keresztül – és megújulva, felfrissülve 500 éves protestáns tudattal is – megkapta azt a lehetőséget, feladatot, amit az Isten országának jelenléte biztosított.
Ha egy példázatot hallunk, akkor mindig az a kérdés, hogy vajon kinek is szól ez a példázat. Akkor, ott a főpapok értették, hogy Jézus nekik beszél. Ma vajon azok, akik hallják, olvassák ezt a példázatot, gondolnak-e arra, hogy azért maradt fent és hangzik el szószékekről vagy olvasható újságban, mert Isten a régi példázatokon keresztül a mai embernek is üzen? El kell, hogy gondolkodjunk azon – nem ítélkezve és másokra mutogatva –, hogy a kereszténynek mondott Európánk megtermi-e az Isten országának a gyümölcseit?

A mai társadalom mennyire tartja fontosnak a Szentírás tanítását, mennyire jelenik meg a politikai és társadalmi életben a bibliai erkölcs, az Isten tisztelete, törvényeinek, rendeléseinek megtartása, és a megpróbáltatás idején az alázat és a hűség? Elgondolkodtató, hogy 2019 karácsonyán az európai lakosság 5-10 százalékának az ajkán legalább egy alkalommal elhangzik-e a Szenteste megnevezése vagy az Üdvözítő szó! Hányan mondják ki egyáltalán azt a nevet, hogy Jézus Krisztus? Ha őszinték, azok is megdöbbennek, akik egyházi körökben forognak, vagy Kelet-Európa konzervatívabb országaiban élnek. Hol tartunk? Hol tartok? Keresztény vagyok? És ez miben nyilvánul meg? Számolok azzal, hogy van Isten országa? Isten országának gyümölcseit megtermi az életem? Imádom, dicsőítem, tisztelem, engedelmeskedek az Istennek? Megtartom törvényeit és rendeléseit? Hűséges bizonyságtevője vagyok a Krisztusnak?

Ha megbújunk olyan fogalmak mögött, mint társadalom, közösség vagy egy nemzet, akkor sosem hangzik el a személyes hitvallás, felelősségteljes megnyilatkozás. Ilyenkor nem megszemélyesíthető az öröm, a bánat és a felelősség. Pedig egy társadalom vagy közösség élete olyan, mint amilyen ezt a közösséget alkotó személyek élete. Ezért ezt az üzenetet úgy kell olvasnunk, hogy – mikor feltesszük a kérdést, kinek szól ez a példázat – amikor Jézus azt mondja nektek, mi magunkra értve azt mondjuk: nekem. S amikor azt mondja Jézus, hogy elvétetik tőletek, akkor magamra nézve én úgy értem, hogy elvétetik tőlem az Isten országa. Azért, mert a személyes hitéletünkben nem teremnek meg az Isten országának a gyümölcsei.

Jézus korában, ugyanúgy, mint ma, minden kellett az embernek. Ahogy a példázatbeli munkások is mindent maguknak akartak. A jogosan a gazdának járó részt nem akarják odaadni. Ezért akkor, ott, a döntő pillanatban azt kiabálták: „Feszítsd meg!” A középkori egyház – a saját dicsőségét, hírnevét keresve, a hatalomhoz ragaszkodva – mellőzte Krisztust, a Neki járó tiszteletet, engedelmességet és hűséget. A reformáció ideje alatt nagyon sok minden megváltozott. Egy nagy ajándék volt az egész világ számára a hit megújítása, a Szentírás igazi biblikus értelmezése és megélése. Elteltek az évek, évszázadok. A reformáció áldásait, vívmányait élvező Európa újra mindent magának akar. Dicsőséget, hatalmat (szabadságot). Ma nem azt kiáltják, hogy feszítsd meg, hanem azt mondják, hogy a hit magánügy, nem kell arról annyit beszélni, és azt sugallják, hogy felejtsd el. A keresztyén ünnepeket megpróbálják más tartalommal megtölteni. Az adventi időszak új jeles napokkal tündököl, mint a Black Friday, különböző akciók, leárazások. Jézus születésének ünnepét gúnyosan, nemzetektől függetlenül X-mas-nek nevezik. Vajon ez a társadalom megtermi-e az Isten országának gyümölcseit?

Hiszem, hogy Isten országa még velünk van, mert erről még beszélhetünk, írhatunk, olvashatunk. 2019 karácsonyán Isten kegyelme még megtapasztalható, ezért kérem, hogy aki ezeket a sorokat olvassa, imádságban kérje Isten segítségét, hogy megváltozzon az élete. Valódi hívő, Krisztust követő, hűséges, Istent magasztaló ember legyen.

Áldott mennyei állampolgárságot kívánok!

Zán Fábián Sándor,
a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó