Hogy milyen is az egyházi líceumok és kollégiumaik légköre, csak az tudja igazán, aki benne él vagy ott tanult. A börtönszigornak titulált házirend, a mindennapok elengedhetetlen részévé vált imák és elcsendesülések, a közösségkovácsoló programok mind-mind olyan elemek, amelyek helyes mederbe terelik és megtöltik tartalommal a fiatalok életét. Ebből egy kis szeletet most Pfeifer István hasít nekünk a Munkácsi Szent István Katolikus Líceumhoz tartozó Szent Imre Kollégium bemutatásával.
Milyen a kolis ünnepvárás?
A várakozás időszakát közös koszorúkötéssel nyitják advent első vasárnapján a kollégiumban. A hangulatot forró csokoládéval és zenével fokozzák. Ilyenkor az imákat a földszinten tartják az adventi koszorú körül, ami különleges légkört teremt az elcsendesedéshez.
A Mikulás érkezésére a gyerekek kifényesítik a csizmájukat, majd elhelyezik az ajtók elé. A nagyszakállú a nevelők segítségével juttatja el az ajándékát. Idén ez egy egyforma, Munkácsi Szent Imre Kollégium logóval ellátott bögre volt tele sok-sok édességgel. Szent Miklós minden évben arra törekszik, hogy kivételezés nélkül, mindenkinek egyforma és szimbolikus apróságokat hozzon. Így a virgács sem maradhat el, amely mérete ki-ki egész éves magatartását tükrözi.
A karácsonyfa díszítését is erre az ünnepre időzítik, hogy a gyerekek minél több ideig élvezhessék a feldíszített kollégiumot.
A karácsonyest a félév utolsó tanítási napján szokott lenni. Az előkészületek már a karácsonyfa-díszítéskor megkezdődnek. A nevelők ebben az évben négy csoportra osztották a kollégium lakóit, megbízták őket különböző feladatokkal, amivel színesebbé tudják tenni az ünnepet. A kántálás, karácsonyi színdarab-bemutatás, az ünnepi közös vacsorához való desszert-, a karácsonyi köszöntővideó-készítés elmaradhatatlan. Ezekkel a teendőkkel is az a céljuk, hogy közösséggé kovácsolják a gyerekeket, és persze az, hogy egymás számára emlékezetessé tegyék a kolis karácsonyestét. Az ünnepet angyalkázással zárják.
– Nagy változásokon ment keresztül a kollégium. 2018-tól az új épület vezetését rád bízták. Hogyan ért ez a kinevezés?
– Gyerekkorom óta életem meghatározója a templom, mindenbe bekapcsolódtam, amit a Szent Márton Egyesület rendezett – meséli a munkácsi fiatalember. – Eleinte csak résztvevő voltam, aztán becsatlakoztam a szervezésbe is. Ebben nőttem fel. Aktív voltam az ifjúsági és az egyházi életben, a cserkészmozgalomban is. Amikor 2015-ben felkértek nevelőnek, bár tapasztalatlan voltam, de úgy találták, alkalmas lennék a munkára. Érdekelt az állás, lelkesen vágtam bele.
– Akkor még külön volt fiú és lány kollégium.
– Így van. A fiúba osztottak be. A munkácsi egyházközség plébániájának tetőtere szolgált szállásként. Kellemes volt, de kicsi. Tizennégy fiú lakott ott. A közösségi élet felpezsdítésére nem bizonyult alkalmasnak. Aztán megkezdődött az építkezés. A 2018-as átadó ünnepségen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a magyar állami támogatással létesült kollégiummal kapcsolatban megjegyezte:
az átadott intézmény nemcsak egy épület, hanem egy kis magyar sziget, ahol a jövő nemzedék a legjobb körülmények között, az anyanyelv biztonságos környezetében, keresztény szellemiségben tanulhat és nevelkedhet.
– Azért volt szükség a bővítésre, mert többen lettetek, vagy mert már nagyon szűkösek voltak a körülmények?
– A diákok érdekeit tartották szem előtt, hogy ki tudjanak teljesedni minden téren és fejlődhessenek, semmiben ne szenvedjenek hiányt. Most kifogástalan körülmények között élünk, a közösségi életre is jó hatással volt és a tanulásban is segítette őket a szebb, jobb, korszerűbb légtér. Minden szempontból központban, a székesegyháztól 50, a líceumtól 200 méterre vagyunk.
– Hogy néz ki a házirend?
– Hatkor ébredünk, a kollégisták 7 óráig megkapják az elektronikai eszközeiket, amiket azelőtt este beszedtünk tőlük. A reggeli imával kezdünk, 7:15-kor zárjuk a kaput, 13:00-kor nyitjuk. Mindennap értékeljük a szobákat, pontokat kapnak a rendre, ami ha nem megfelelő, az a hónap végén szankciókat von maga után. Órák után négyig szabadidő van, ki-be járkálhatnak és felfedezhetik a várost. A szilencium hatig tart, aztán egy óra pihenés. A 10-11. osztályosok még ilyenkor is kimehetnek a városba, kivéve télen, amikor már sötétedik. Héttől jön az esti program, amit filmnézésekkel, társasjátékozással dobunk fel. A házirend szerint 9-kor tartjuk az esti imát. A tisztálkodást követően 21:45-kor pedig leadják az elektronikai eszközeiket, aztán lámpaoltás. Hétfőnként lelki tréningen vesznek részt a fiatalok, ahová a nevelők nem mennek be.
Ezáltal is elősegítik azt, hogy megnyíljanak és beszélhessenek a saját problémájukról.
Eleinte akad, akinek ezt nehéz betartani, és kilenc órakor még éhes vagy épp tíz előtt kellene még egy fontos hívást elintéznie, de idővel hozzászoknak. Sokan eleinte úgy érzik, ez börtön, holott szó sincs erről, idővel ők is belátják. De megértem őket, anno én is lázadó típus voltam.
– Mennyire nehéz rászoktatni a fiúkat a rendre?
– Tudom, furcsán hangzik, de semennyire. Tavaly, amikor átköltöztünk, olyan jól felvettük a ritmust, hogy nincs gondunk ilyesmivel. Megbecsülik a szép környezetet, nem is kell kérni őket.
– Aki nem járt líceumba és nem lakott diákszállón, el sem tudja képzelni, milyen ott élni. Hogyan tudnád megfogalmazni, mi a munkácsi koli varázsa?
– Az életre készít fel. 12-13 évesen kerülnek ide a gyerekek, 17 évesen repülnek ki úgy, hogy már képesek magukról gondoskodni. Sokan bevallják, addig még egy felmosót sem fogtak a kezükben. A takarítás is nevelési célt szolgál. Természetesen vannak takarítóink, de mindenkinek meg kell tanulnia saját maga körül rendet tartani.
– A fiúk esetében mi okoz nehézséget az összecsiszolódásnál? Egymáshoz vagy a rendhez nehezebb hozzászokni?
– Nagyon sok múlik a nevelőkön, a koordináláson. A szobabeosztást mi szabjuk meg. Nevelési és praktikus célokat is szem előtt tartunk. Négyen vannak egy szobában, amelyikhez külön fürdőszoba tartozik. Eleinte nehéz betartaniuk az időpontokat, és fura nekik, hogy minden rendszerezve van.
– Hogyan hatsz a fiatalokra?
– Nem tudom, de sikerül. Kifejezetten domináns személyiség vagyok, ami belülről fakad. Számomra a legfontosabb az igazságosság. A követelményrendszert betartjuk, mást nem kérek. A diákok őszinték. Ha nincs kritika, akkor nem tudunk fejlődni, ezért elvárjuk, hogy nyíltan elmondják a véleményüket. A diákok megkérdezése nélkül ritkán hozunk döntéseket. A végzősöknek már picit több az engedmény, nagyobb teret kapnak, felnőttként kezeljük őket, bízunk a felelősségtudatukban és az ítélőképességükben. A beléjük vetett bizalom általában motiválóan hat rájuk. Az, hogy korban közelebb állok hozzájuk, annyiban segít, hogy látják, nekem is sikerül fiatalon betartani a szabályokat, és nem is lehetetlen így élni. Hogyan tudnék bármit is kérni tőlük, amit én semmibe veszek? Ha nem mutatok példát, nem várhatok el semmit.
– Hogyan szokták feszegetni a határokat? Előfordul, hogy rágyújtanak, verekednek?
– A cigizés még meg sem fordul a fejükben, mivel tudják, hogy nagyon szigorúan veszem az ilyesmit. Azért járunk sikerrel, mert a legelejétől leszögezzük a szabályokat, és ebből nem engedünk, következetesen cselekszünk. Az ötleteiket és ellenvetéseiket meghallgatjuk. A szemünkbe mondják, érvelnek, próbálnak kibújni alóla, de erre számítottam is, amikor összeállítottam a szabályzatot. Minden megjegyzést szívesen fogadok, viszont helyén kezelem.
Az egyenes beszéd, a nyitottság és a nem „levegőbe beszélés” hatásos.
Nem csak elmondjuk, hogy így kell és kész, fogadd el, hanem elmagyarázzuk, milyen haszna származik ebből most és a későbbiekben. Általában megértik. Most nagyjából negyvenen lakunk a koliban. A fiúkat a lányoktól egy emelet választja el. Fontos, hogy mindenki számára világos legyen: egymásra vigyázunk, egymással törődünk, együttműködünk.
Mit gondolnak a diákok?
Róka Eduárd, Nagyszőlős
A szabályzat, a reggeli ébredés, a takarítás eleinte furcsa volt, de egy-két hónap alatt belerázódtunk. Én tavaly óta vagyok gimis, azóta megszerettem. Kedvelem a társaságot, hogy mindig együtt vagyunk. A közös vacsoráink nagyon hangulatosak, sokat beszélgetünk, sosem unatkozunk. Jobb lenne, ha nem szednék be a telefonjainkat, de elvégre itt vannak mellettünk a barátaink. Nem egy környékről vagyunk, mindenkinek más a nyelvjárása, a szokásai, és eleinte ezzel hecceltük egymást. Nekem nem volt nehéz alkalmazkodni. Én Nagyszőlősön is ministráns voltam, jártam hittanra, így az egyházi dolgok nem álltak messze tőlem.
Doktor Sándor, Beregrákos
Református vagyok. A misékre heti egyszer kötelező járni, de ám a reggeli-esti ima sokkal ökumenikusabb. Ministrálnom nem kell, csak előfordul, hogy néhány havonta rám esik a sor, amikor a misén felolvasok. Hozzá lehet szokni. A szabályzattal sokáig barátkoztam, de most már otthon is rendet rakok. Nem szeretnék elmenni innen, kár, hogy ez az utolsó évem.
Simon Rita
