Voksolást voksolás követett 2019-ben. Elnököt kétszer is, parlamentet egyszer, az év végi hajrában pedig itt-ott önkormányzati vezetőket, képviselőket választottunk. Magyar szempontból mit üzennek az eredmények? – kérdeztük hagyományos évértékelő interjúnkban dr. Zubánics Lászlót, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökét. Az országos szervezet vezetője érintette a továbbra is fagyos ukrán–magyar viszonyt, szót ejtett a decentralizáció várható hatásairól, de a beszélgetés során kitért más fontos területekre is.
– Miről szólt a leköszönő esztendő?
– 2019 a lehetőségek és a választások esztendejeként vonul be az ukrajnai történelembe. Az év elején többek között azzal a gondolattal játszottunk el, hogy mi lenne, ha a kárpátaljai magyarság erdélyi és felvidéki mintára köztársasági elnökjelöltet indítana, hiszen ezáltal nem csupán a magyar szavazatokat tudnánk akkumulálni, de a többi nemzeti kisebbség számára is lehetőséget teremtenénk arra, hogy a „nagyok” versenyében egy alternatív jelöltre adhassák a voksaikat. Akkor, a megbeszélések során elhangzott egy óvatos vélemény:
ne igyekezzünk a nagyközönség számára megmutatni, hogy a „király meztelen”, mivel annak nagyon keserves következményei lehetnek.
Akkor még, önbizalommal telve nem igazán értettük a gondolatot, azonban óvatosságból – szerintem helyesen – az elnökválasztási kampányban semleges álláspontot foglalt el a két magyar szervezet. Sajnos egyetlen elnökjelölt programjában sem köszöntek vissza azok az ügyek, amelyek mellé magunk is odaállhattunk volna. A voksolás második fordulójában a végül megválasztott Volodimir Zelenszkij sem feltétlenül támogatói szavazatokat kapott a magyarlakta régiókban, nemzettársaink elsősorban Petro Porosenko nyílt kisebbségellenes politikája ellen protestáltak. Mert hogyan is támogathattunk volna egy olyan elnökjelöltet, aki oktatási rendszerünk leépítését tűzte ki célul, s kadenciájának utolsó cselekedeteként aláírta a nemzetiségek nyelvhasználatát korlátozó törvényt.
– Milyen tanúságai voltak a választásoknak, a mögöttünk hagyott évnek?
– Az elnökválasztásnak több tanúsága is volt, de az egyik legjelentősebb a részvételi adatok alakulása, az, hogy mi állhat mögötte. Bár 2001 óta nem tartottak országos népszámlálást, azonban a magyar kormány megbízásából készült SUMMA-2017 felmérés azt mutatta, hogy az elmúlt esztendők bel- és külpolitikai eseményei következtében jelentős népességfogyás következett be Kárpátalján.
Az összlakosság 13,7 százalékkal csökkent,
ebből a legnagyobb veszteséget a vegyes lakosságú települések és a szórványmagyarság szenvedték el. Ez egyelőre csupán kisebbik része a problémának, lévén, hogy az aktív népesség mintegy harmada, úgy 10 ezren, az év jelentős részét külföldön töltik. Ők gyakorlatilag kiesnek a közösségi körforgásból, hiányuk egyre inkább érezhetővé válik. A politikailag korábban aktív idősebb korosztály magyarországi áttelepülése és nyugdíjellátásra való bejelentkezése miatt ismét egy jelentős kontingenst veszítettünk el – itthon vannak ugyan, de már a közélet formálódásában nem nagyon vesznek részt. Ugyancsak jelentős gondot okoz a kárpátaljai magyar közösség elöregedése. A felmérés szerint már 2017-ben száz 15 éven alattira 146 idős jutott, ez az arány azóta csak romlott. A munkaképes lakosság elvándorlása és a csökkenő gyermekvállalás az elkövetkező időszakban lehet csak igazán aggasztó.
Továbbra sem fordítunk kellő figyelmet a többségében magukat magyar anyanyelvűként azonosító romák társadalmi felzárkóztatására.
Ukrajnában 70-80 ezer közöttire teszik a cigányság számát, ennek a kétharmada kárpátaljai. A legnagyobb probléma, hogy a cigánysággal, mint közösséggel senki nem mer, tud vagy akar foglalkozni, pedig a többségük, a beregszásziak magyarnak vallják magukat, más nyelven nem is igazán beszélnek. Nagyon sok településen csak amiatt van még magyar oktatás, mert roma gyerekek járnak a helyi iskolába. Mindez szegregációt is eredményez, mert ezekből az intézményekből a magyar szülők kiveszik a gyerekeiket, és a szomszédos, vagy rosszabb esetben ukrán iskolába iratják. Ez a helyzet Tiszaújlakon, Mezőváriban, Haláboron, Kisbégányban, hogy csak párat említsek. Nem lenne szabad homokba dugni a fejünket.
– A politikai érdekképviselet szempontjából miként értelmezhetőek a nyári eredmények?
– Az elnökválasztások két fordulója során a magyarlakta települések adták a legalacsonyabb részvételi arányt, úgy 30 százalékot. Ekkor a leadott magyar szavazatok száma alig haladta meg a harmincezret, az összes kárpátaljai voksoló 6,8 százaléka volt csak magyar, a 2015-ös önkormányzati választások idején a KMKSZ–UMDSZ közös listára leadott 41 517 szavazattal (12,5 százalék) szemben. Már ezek az adatok is óvatosságra intettek bennünket, félelmeinket azonban az előrehozott parlamenti választások eredményei igazolták be. A magyarság képviselői – közösen támogatott jelöltekkel – három választókerületben mérettették meg magukat. Míg a vegyes lakosságú ungvári és munkácsi választókerületben a magyar jelöltekre leadott szavazatok hozták a papírformát, addig
a beregszászi–nagyszőlősi választókerület számos meglepetést tartogatott mindenki számára.
Egyrészt a jövőben figyelembe kell vennünk, hogy a magyar választók nagy része immár nem (csak) magyar képviselőjelölteket támogat, s ennek következtében jelentős az el-, illetve szétszavazás. E jelenség okának megtalálása, és lehetséges maximális kiküszöbölése fontos feladat kell, hogy legyen a jövőben, hiszen a parlamenti választásokon összesen begyűjtött szavazatszám egyáltalán nem biztos, hogy elegendő lesz a jövőbeni helyhatósági választásokon a megyei tanácsi képviselet biztosítására. A magyar szervezetek egyik fontos feladata kell hogy legyen a tagság fiatalítása, illetve új, a korábbi rendszerekben nem kompromittálódott jelöltek indítása. Ezt mutatják a közelmúltban létrejött kistérségekben lezajlott választások eredményei is. Sajnálattal kell tudomásul venni, hogy ezt a momentumot, akárcsak a kistérségek létrehozását megelőző tájékoztató kampányt gyakorlatilag „elmaszatoltuk”. Ennek az eredménye, hogy a politikai szervezetek már nem indítottak, csupán támogattak polgármester- és képviselőjelölteket, ennek következtében a választási ígéretek és megállapodások betartatása is kétségessé válhat.
Legyünk nagyon őszinték: a magyar szervezetek közel három évtizedes politikai érdekképviseleti rendszerének hajója gyakorlatilag léket kapott, s a továbbiakban kénytelenek leszünk arrafelé hajózni, amerre az „áramlatok”, illetve az azokat befolyásoló gazdasági lobbik visznek.
– Ukrajnában teljesen átszabják a közigazgatási rendszert. Hogyan lehet ebből jól kijönnünk?
– Kárpátalja az elkövetkező hónapokban új területi-önkormányzati rendszer keretében fogja találni magát. Még mindig kétséges, hogy megmaradunk-e önálló régiónak, nem tudni, hány járás lesz, azonban a kistérségi keretek már adottak. A minisztériumi szinten jóváhagyott fejlesztési terv keretében a szürtei, csapi, nagydobronyi (Ungvári járás), a bátyúi, mezőkaszonyi, beregszászi (Beregszászi járás), a tiszaújlaki és a tiszapéterfalvai (Nagyszőlősi járás) kistérségekben magyar többségű önkormányzatok jöhetnek létre, míg a homoki és a viski kistérségben az arány lehet számottevő. Ez többek között azt is jelenti, hogy ezek a kistérségek gyakorlatilag a járások funkcióit fogják átvenni, többek között az intézmények fenntartóiként és működtetőiként.
A legnagyobb problémát abban látom, hogy kevés kivételtől eltekintve egyetlen kistérség sem tudja majd önmaga biztosítani azt a szolgáltatási bázist, amit a törvény feladatként tűz ki.
Ilyen például az egészségügyi ellátás, de hasonlóan fájó téma lehet az oktatás. A művelődési intézmények is meg fogják sínyleni az összevonásokat, hiszen azok nem termelnek jövedelmet, az állam pedig biztosan nem fog pótlólagos forrásokat fordítani ezek működtetésére.
A közigazgatási rendszer átalakításával kapcsolatban benyújtott alkotmánymódosítás többek között rendezné azokat az ellentmondásokat is, amelyek jelenleg fennállnak. A közigazgatás helyét átvennék a prefektusok, melyeknek jogosítványuk lenne akár a kistérségi önkormányzatok határozatainak érvénytelenítésére is. A benyújtott alkotmánymódosítás szerint a kistérségek maguk döntenék el, hogy milyen nagyobb, járási formációba kívánnak tartozni, így annak a lehetősége, hogy a kárpátaljai magyarság által lakott kistérségek egy járásba tömörüljenek, még nem veszett el. Ez elsősorban azért is lehet fontos, hogy az adott járási tanácsban, illetve annak végrehajtó bizottságában milyen arányban lesznek képviselve a magyarság képviselői. Amennyiben a kijevi íróasztalokon megtervezett járási rendszer jön létre, abban az esetben
mind a 4 (ungvári, munkácsi, huszti, técső/rahói) járásban a magyarság részaránya 10-15 százalék alá csökkenhet – ennek minden következményével együtt.
– Hiába a választások, az új ukrajnai politikai kezdet, finoman szólva sem javult sokat az ukrán–magyar kapcsolatrendszer. Mit kellene tenni?
– A kárpátaljai magyar–ukrán (regionális és országos) kapcsolatok rendszere – elsősorban a Magyarország és Ukrajna közötti viszony „elhidegülése” miatt – gyakorlatilag befagyott. Bár megyei szinten a különféle rendszerek, korábbi együttműködések egyelőre még önjáróak, azonban gyakorlatilag azt tapasztaljuk, hogy
az ukrán kormányzat mindaddig nem kíván foglalkozni a magyar közösséggel, amíg nem rendezi kapcsolatait az anyaországgal.
A problémát továbbra is az oktatási, illetve a nyelvhasználati törvény képezi, ami gyakorlatilag teljes egészében felszámolná a jelenleg működő köz- és felsőoktatási rendszert. Az ukrán kormány sajnos nagyon ügyesen kihasználta azokat a jogi kiskapukat, amelyek rendelkezésére álltak. Mint tudjuk, az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összhangban lévőnek nyilvánította az oktatási törvényt, ominózus 7. cikkelyével együtt, a kormányzati álláspont szerint a szaktárca szinte minden pontban teljesítette a Velencei Bizottság ajánlásait. Magyarország kormánya, velünk egyetemben, ezzel szemben úgy véli, hogy jogszűkítés történt, s a megoldás kizárólag az alkotmányban rögzített állampolgári és szabadságjogok teljes körű visszaállítása lehet. A kisebbségi kérdésekkel foglalkozó szaktárca a közelmúltban egy terjedelmes dokumentumban összegezte a hivatalos álláspontot. Világosan értésünkre adták: a nevezett törvényeket nem kívánják módosítani, mivel azok mindenben megfelelnek a nemzetközi jogszabályoknak és Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásainak, mi több, azok kizárólag a nemzeti kisebbségek érdekeit szolgálják a többségi társadalomba való integrálódásuk során.
Egyszóval patthelyzet van: sem Ukrajna, sem pedig a nemzeti kisebbségek nem tudnak, illetve nem akarnak visszalépni.
– Ez nem éppen szívderítően hangzik.
– Ennek a patthelyzetnek a következménye, hogy továbbra sincs elmozdulás a magyar–ukrán államközi ügyekben, pedig a magyar kormány több alkalommal is jelezte ez irányú készségét. Amíg nincs államközi konszenzus, addig sajnos kárpátaljai ügyeink is a stagnálás állapotát mutatják. Az elmúlt félév visszafejlődést mutat a kárpátaljai közéletben, számos, több évtizedes múltra visszatekintő intézmény, a munkácsi tanítóképző magyar csoportja, az ungvári közművelődési koledzs magyar tagozata zárta be a kapuit, a megyei állami közigazgatás magyar nemzetiségű főtisztviselői egymás után mondtak fel. Továbbra is zajlik egy negatív kampány a médiában a magyar közösség és annak képviselői ellen, nem zárult le a vizsgálat az Egán Ede Jótékonysági Alapítvány ellen. Részben ennek is köszönhető, hogy az idei mezőgazdasági és vállalkozásfejlesztési programokban nem hirdettek eredményt.
– Mi lehet mégis a kiút? Min kellene változtatni?
– Immár harmadik esztendeje visszatérő vesszőparipám egy olyan tanácsadó, koordinációs testület létrehozása, amely a felmerülő problémákat megfelelő módon és időben lenne képes kezelni. Ennek a halaszthatatlansága 2019 során számos alkalommal megmutatkozott. Továbbra is ki kell állnunk a kárpátaljai magyar-magyar együttműködés mellett, bármiféle különutas megoldás azzal járhat, hogy elveszítjük a megyei szerepvállalásunkat. Mi több, ezt az együttműködést tovább kell mélyíteni, ennek a lehetőségei az elmúlt hónapokban igen szépen kikristályosodtak. A magam részéről mindent megteszek annak érdekében, hogy a magyar kormány által kezdeményezett együttműködés továbbra is fennmaradjon, mi több, mindkét szervezet javára váljon.
Ahhoz, hogy operatívan tudjunk reagálni, képben kell lennünk!
Elemzőcsoportokra lenne szükség, amelyek a különböző külképviseleteken és Kijevben jobban rálátnak a boszorkánykonyhára.
Egy olyan csapatot kéne létrehozni, ami az ukrajnai helyzetet naprakészen elemzi, és azonnal tájékoztatja a döntéshozókat itt, Kárpátalján és Budapesten is. Túl vagyunk azon, amikor hetek, hónapok álltak a rendelkezésünkre döntést hozni, hiszen felgyorsultak az események.
Dunda György
