Elhivatott, pontos és határozott. Nem szereti a semmittevést, az aktív életmód híve. Igazi könyvfaló. Fontos számára a család, emellett hivatása tölti ki az életét. Saját példája alapján úgy véli, helytálló a mondás, miszerint az alma nem esik messze a fájától. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Gulácsy Dániel, a Munkácsi Református Egyházközség lelkipásztora.
− Hogyan került a lelkipásztori pályára?
− A szüleim pedagógusok, nagyapám – Gulácsy Lajos – lelkipásztorként tevékenykedett. Egy házban éltünk, így nyomon követhettem a munkáját. Rengeteg elfoglaltsága volt, különösen püspökként. Így kevesebb ideje jutott ránk, unokákra, amit akkoriban – 5-6 évesen –, el is panaszoltam neki. Már gyerekkoromban ismertem a bibliai történeteket, szerettem hittanra járni, azonban nem volt személyes istenhitem. Sosem kételkedtem Isten létezésében, de nem is foglalkoztam különösebben ezzel a témával. A konfirmációs oktatás keretein belül az akkori lelkipásztor, Tóth László kérdései elgondolkodtattak. A nehezen diagnosztizált betegségem alatt még erősebben eltűnődtem azon, mi célja van az életemnek. Közel három évembe telt, mire megtaláltam rá a választ. Felvételt nyertem a Nagyberegi Református Líceumba, ahol egy imádság által különleges hitélményben volt részem, ami elhívott Isten útjára. 16 évesen elhatároztam, nem tékozolhatom tovább az életem céltalanul és hit nélkül.
− Gondolt arra, hogy más szakmát választ?
− A gimnázium első évében mérnöknek készültem. Nagyon szeretem a fizikát, a gépeket, a mechanikát, az elektrotechnikát. Mindenképpen műszaki szakirányt képzeltem el magamnak. Ekkortájt nagyapám megkérdezte tőlem, nem szeretnék-e lelkipásztor lenni. Kapásból elutasítottam.
− Mi motiválta mégis a váltásra?
− Nagy intenzitással kezdtem el olvasni a Bibliát. Minden szabadidőmet a Szentírás böngészésére fordítottam. Amíg az osztálytársaim a szilenciumon bepótolták lemaradásaikat a többi tantárgyból, én nagy érdeklődéssel és csodálattal bújtam a Bibliát. Ekkor éreztem, hogy valami kimunkálódik bennem. Fél éven keresztül úgy olvastam az igét, mint azóta sem. Ezt a lelki élményt nem tudom elfelejteni, azonban újra előidézni sem. Rájöttem, hogy szeretem a Bibliát olvasni és magyarázni. A gimnázium harmadik évében már tudatosan készültem a teológiára. 2009-ben felvételt nyertem a Debreceni Hittudományi Egyetemre, melyet hét évvel később sikeresen befejeztem. Azóta Munkácson szolgálok.
− Mely igeszakasz fogta meg leginkább?
− Sok lelkipásztor ismerősömnek van olyan bibliai részlete, amit Isten általi elhívásának tart. Nekem nincs ilyen. Én az egész Szentírás olvasása alapján döntöttem a hivatásom mellett.
− A családja támogatta a döntését?
− Nem ellenezte, bár nem is voltak elragadtatva tőle. Édesanyám sokkal jövedelmezőbb szakmát szánt nekem, mégpedig a banki szektorban. Amikor bejelentettem otthon, hogy teológián folytatom a tanulmányaimat, anyukám azt mondta: „Fiam, én tudtam”. Mint kiderült, másfél hónapos koromban nagyon komoly műtéten estem át, aminek következtében 2-3 napon keresztül élethalál harcot vívtam. A családom nagyon sokat imádkozott értem, felépülésem esetén pedig édesanyám Isten szolgálatába ajánlott engem. A műtétemmel tisztában voltam, ám ezzel a kijelentéssel nem. Ebben is Isten csodálatos rendelését látom.
− Előfordul, hogy összehasonlítják a nagyapjával?
− Igen, elég gyakran. Segédlelkészként volt szerencsém egy évet együtt szolgálni vele. Miután elhunyt, gyakran vontak párhuzamot közöttünk. Nem rossz szándékkal tették, csupán érdekes, hogy egy családból származunk, mégis sok mindenről különbözően vélekedünk. Más a prédikációs stílusunk, mégis az ő viselkedését ismerem fel magamban egy-egy mozdulatban, gesztusban. Aktív természetemet is tőle örököltem. Én sem szeretem a semmittevést és az üresjáratokat a mindennapokban. Nem szeretett késni, és én is a pontosság híve vagyok. Nem mindig örülök az összehasonlítgatásoknak, viszont sokszor jó visszaemlékezni rá, arra, ahogyan őt gyerekként megismertem, illetve megtapasztaltam a munkásságát. Ez erőt ad nekem.
− Időközben családot alapított.
− A feleségem, Laura szintén lelkipásztor. Az egyetemi évek alatt ismerkedtünk össze. Miután visszatértem a teológiára, összeismerkedtünk. Gyakran utaztunk együtt haza, Kárpátaljára. Rengeteg közös programon vettünk részt. Mindazonáltal minden egy mozimeghívással kezdődött. Az Isten Fia filmet vetítették. Ezután kezdtük felépíteni a kapcsolatunkat. Valahányszor elbizonytalanodtam kettőnket illetően, Isten mindig megerősített a döntésemben. Így épült fel a mi szerelmünk. Különösen megtapasztaltam a párom szeretetét édesanyám betegsége alatt. 2017-ben összeházasodtunk, két évvel később pedig megszületett kislányunk, Emma. Mindketten úgy érezzük, megtaláltuk a helyünket, és boldogok vagyunk.
− A szakmája megköveteli a türelmet. A magánéletében is megértő?
− Gyakran azt érzem, hogy a szolgálatban tőlem elvárt türelem és megértés estére kimerül, és pont a családom felé jut kevesebb belőle. Ez nagyon bosszant. Előfordul, hogy türelmesen meghallgatom a nénik és bácsik tizedszer elismételt panaszát is, otthon pedig néha kitör belőlem a fáradtság. Amúgy sem vagyok türelmes ember, de próbálom legyőzni e negatív tulajdonságomat.
− Aggódó szülő?
− Igen. Erre akkor jöttem rá, amikor apró egészségügyi problémák merültek fel Emmánál. Egy megfázás is aggodalommal tölt el. A feleségem már rutinosabb e téren, hamarabb rájön a sírás okára, nagyon jól kezeli a helyzetet.
− Alkalmazkodó?
− Hirtelen megváltozott körülmények esetén igen. Azonban vannak olyan dolgok, amelyeket nem tudok megszokni.
− Édesszájú?
− Igen. Nagyon szeretem a csokoládét, az édességeket. Néha a feleségem kicsit visszafog ebben, amit jól is tesz, mert nehéz megtalálnom a határt.
− Mivel foglalkozik szabadidejében?
− A lelkipásztorok életében a szabadidő mértéke és ideje változó, függ a szolgálatok beosztásától és az egyéb teendők sűrűségétől is. A legmegterhelőbb az ünnepi időszak. Hétfőn jut időm a magánjellegű elintéznivalóimra. Ami kikapcsol, az a fizikai munka, legyen az autójavítás, motorszerelés. Nagyon szeretek motorozni. Az aktív pihenést részesítem előnyben. Mostanában erre kevesebb idő jut, ám igyekszünk évente kétszer kiszakadni a mindennapokból. Telente síelni megyünk a barátainkkal vagy édesapámmal, illetve nyaranta kisebb kirándulásokat iktatunk be.
− Sok barátja van?
− Igaz barátaimat egy kezemen meg tudom számolni. Ők viszont hosszú évek óta jelen vannak az életemben. A teológián kialakult baráti körrel sajnos nagyon ritkán tudunk találkozni, de ezek a kapcsolatok is megmaradtak. Ez a lelkipásztori munka velejárója is egyben.
− Milyen olvasmányokat részesít előnyben?
− Mindig az a kedvencem, amit utoljára olvastam. Tizenéves koromtól kezdve bújtam a könyveket. A legutóbbi olvasmányom Wass Alberttől a Rézkígyó-Hagyaték. Nagy erőforrásként szolgált számomra, hiszen sok hasonlóságot véltem felfedezni a könyvben leírtak és az általunk átéltek között. Ezenkívül hatással voltak rám és kedvelem is Fekete István és Verne Gyula regényeit. A favorit mégis talán Sienkiewicz Quo vadis című könyve, ami a korai keresztyének dilemmáiba avatja be az olvasót.
− Szereti a meglepetéseket?
− Csak ha kellemesek. Sokszor tartok attól, hogy mit hoz magával az a bizonyos meglepetés. Ráadásul nagyon rossz ajándékozó vagyok, erről a feleségem hosszan tudna mesélni. Én is jobban örülök annak, amit előre megbeszélten ajándékoznak nekem. Azt viszont értékelem, ha valaki kérés nélkül, szívességből segít. Például tudom, hogy vár rám otthon a mosogatás, ám mire hazaérek, Laura már elvégzi, az nagyon kellemesen érint, és többet ér az ajándéknál.
− Jó emberismerő?
− Annak hiszem magam, aztán rájövök, hogy mégsem ismerem ki igazán az embereket. Inkább jó helyzetfelismerő vagyok.
− Könnyen megbocsájt?
− Igen. Nem szeretek haragot tartani. Fekete István egyik nagyon jó írásában olvashatjuk, hogy a harag azt eszi, akinél van. Ha valakiben csalódom vagy fájdalmat okoz nekem, azzal megtartom a távolságot, azonban nem haragszom rá, és nem állok rajta bosszút. Ez nem is fér bele a hívő ember életébe.
− Politizál?
− Nem szeretek politizálni és nem is szeretem a politikát. Az emberi gyarlóság és a hatalomvágy uralja a politikát, ami miatt nem a köz, hanem az egyén érdekeit szolgálják. Jó lenne egy emberi gyarlóságtól mentes politika, ami talán sosem valósul meg, hiszen emberek, ezáltal pedig bűnösök vagyunk mindannyian. A politika akarja megmondani, hogyan gondolkodjunk bizonyos témákról, családtervezésről, erkölcsi és etikai kérdésekről, amiről inkább az egyház tanításaira kellene hagyatkozni. Lehet, hogy nem mindenkinek tetszenek ezek a vélemények, de a Szentíráson alapulnak. Nem tartom helyénvalónak, hogy a politika beleszóljon az emberek értékítéletébe. A politikának a gazdasági helyzetet, az emberek biztonságát és az állam működését kell szolgálnia. Ameddig ez nem így van, addig én nem politizálok.
− Mik a magánjellegű céljai?
− Szeretnénk élhetővé varázsolni a lakásunkat. Már megkezdtük a felújítást, gyermekünk születése előtt sikerült két szobát megfelelően rendbehozni. Emellett több időt szánnék a családra, a barátokra, az emberi kapcsolatokra. Összességében elégedett vagyok az életemmel.
Csuha Ivett
