Vizsgálják az ungvári diáklányos gázolás körülményeit

A megyeszékhely Szobránc utcáján történt balesetben egy 20 éves diáklány sérült meg. Az előzetes nyomozás során kiderült, a VAZ 21063 típusú gépkocsi 43 éves sofőrje a Mitna utca irányába tartott, amikor elütötte a szabályozatlan gyalogátkelőhelyen közlekedő fiatalt. Az ütközés következtében a lány a szemközti sávban várakozó Citroen márkájú személygépkocsira zuhant. A diákot számos sérüléssel az […]

Az odesszai kikötőt borító mérgező por az űrből is látható

Az odesszai kikötőben a múlt század ’60-as éveiben használt technológiával folyik az ömlesztett termékek rakodása. A Google Earth műholdas felvételén pontosan kivehető a hatalmas porfelhő, mely a város felé terjed – írja a zn.ua A városban gyakorlatilag nem mérik a légszennyezettséget, a szakemberek állítása szerint minden egyes hajó berakodásakor tonnaszám kerül a levegőbe szennyezőanyag. A […]

Már két ukrán megfertőződött a japán hajón

135-re emelkedett a Japán mellett karanténba helyezett Diamond Princess tengerjáró fertőzött utasainak száma. A legfrissebb hírek szerint a 2019-nCoV koronavírussal fertőzöttek között már két ukrajnai van, írja az Ukrán Közegészségügyi Központ. Mindkettőt kórházba szállították, ahol teljesen elkülönítve 14 napig megfigyelik őket. A japán egészségügyi szakemberek most azokat a személyeket vizsgálják a hajón, akik kapcsolatba kerültek […]

„Mindenki magyarként éljen ott, ahova teremtette a Jóisten”

Ezeregyszáz éve élünk itt és nyilvánvaló, hogy nincs más jövőképünk, mint az, hogy a következő ezer esztendőt is itt szeretnék eltölteni. Ebben pedig önöknek kulcsszerepe lesz az elkövetkező időkben – jelentette ki Grezsa István miniszteri biztos az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet (UMOTI) diplomaátadó ünnepségén. Harmincegy mesterfokozatú oklevelet adtak át az ungvári magyar intézet […]

Zelenszkij megvált az Elnöki Hivatal vezetőjétől

Az Elnöki Hivatalon belüli konfliktusok akadályozzák az eredményes munkát – jelentette ki Volodimir Zelenszkij. Ennek tükrében problémamegoldó lépésnek tűnik, hogy az államfő február 11-én felmentette tisztségéből Andrij Bohdant, az Elnöki Hivatal vezetőjét. Az erről szóló rendelet megjelent az elnök hivatalos honlapján. Kirill Molcsanov elemző szerint Zelenszkij azért vált meg Bohdantól, mert az már túl nagy […]

Bíróság előtt a pénzhamisítók

Több mint 30 ezer hamis dollárt hozott forgalomba Kárpátalján az a bűnszervezet, amelynek tagjait és ügyüket a nyomozóhatóság átadta a bíróságnak. A bandavezér egy 49 éves ungvári nő volt, aki megszervezte és működtette a csoportot, amelynek tagjai között volt egy 58 éves mezőterebesi (Sztrabicsove) lakos és a Középapsára való 37 éves férfi. Utóbbiak feladata volt […]

Jótékonysági görög katolikus bál – nyolcadszor

A Görög Katolikus Ifjúsági Szervezet immár nyolcadik alkalommal tartotta meg jótékonysági bálját Beregszászban, az Arany Páva étteremben. A rendezvény bevételével a Szent Margit Programot kívánják támogatni. A közösség testvéri segítőkészségből idén is példát mutatott: azért szervezett bált, hogy segíthessenek másokon, s közben a résztvevők is jól szórakozzanak. A patinás étteremben a Beregszászi Dixieland Band zenéjére […]

Kijev nem küld nagykövetet Moszkvába

Az ukrán vezetés nem tervezi, hogy a közeljövőben nagykövetet nevez ki Oroszországba – jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter. Korábban a külügyi tárcánál bejelentették, hogy Ukrajna 13 országgal egyeztet a diplomáciai kapcsolatok nagyköveti szintre emeléséről, viszont ezen államok között az Orosz Föderáció nem szerepel. A hírrel kapcsolatban a korrespondent.net emlékeztet: február 10-én […]

Korrupt rendőröket fogtak

Kárpátalján a napokban két rendőrt értek tetten kenőpénz elfogadása során. Az Állami Nyomozó Iroda munkatársai akkor ütöttek rajta a járőrszolgálat egyik felelős beosztású munkatársán, amikor az átvett egy állampolgártól 7500 hrivnyát. A pénzt azért kapta, mert megígérte, segít egy köztéri reklám kihelyezésének engedélyeztetésében. A közúti járőrszolgálat másik munkatársa hatezer hrivnyát követelt azért, hogy tanfolyam és […]

Olaszhonban tűnt el a motorkerékpár

A záhonyi közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre egy ukrán rendszámú kisbusszal közlekedő 27 éves ukrán állampolgár. A rendőrök az ellenőrzés során a jármű rakterében egy olasz honosságú Aprilia 750 típusú motorkerékpárt találtak, mely a poggyászok alá volt rejtve. Megállapították, hogy a járművet az olasz hatóságok a Schengeni Információs Rendszerben körözik. A külföldi férfit a Záhonyi Rendőrkapitányságra […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com