Egy ,,megfilmesített” sikertörténet

Bunda Szabolcs és felesége, Rita már évek óta egyedülállót alkotnak Kárpátalján: filmet csinálnak. Eddig négy filmük került bemutatásra, most az ötödiken dolgoznak. A minap beszélgettünk a házaspárral a kezdetekről, a jelenről és a jövőbeni terveikről. – Soha nem gondoltam, hogy egyszer filmet fogok rendezni, amúgy sem vagyok nagy filmnéző, viszont a szervezés már gyerekkorom óta […]

Széljegyzet: „Négy-öt magyar összehajol”

„Itt valahol, ott valahol, Esett, szép, szomorú fejekkel Négy-öt magyar összehajol” A „könnyes” Ady-vers sorai egyre gyakrabban telepednek gondolataimra, s makacsul, elháríthatatlanul követelik: emlékezz, tudd, érezd, éld meg újra és újra. A nagy, korszakos költemények minden időben üzennek, minden körülmények között hatnak. Ám az üzenet értelmezése változik, pontosabban úgy módosul jelentéstartalma, ahogy az adott társadalmi, […]

donbass

A védelmi miniszter nem látja értelmét a csapatszétválasztásnak

Kijev ellenzi a csapatok szétválasztását a Donec-medencei frontvonal teljes hosszán, mert ez ellentétes a minszki megállapodásokkal, és nem szavatolja a térség biztonságát – jelentette ki Andrij Zahorodnyuk védelmi miniszter egy interjúban, amelyből az UNIAN hírügynökség idézett. “Alaposan áttekintettük ezt a kérdést a védelmi minisztériumban, a vezérkari főnökségben, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsban (RNBO), valamint más […]

Együtt a gyermekekért – Jótékonysági bál a Szolyvai Gyermekotthon javára

Az Együtt a gyermekekért karitatív kezdeményezés keretében másodízben gyűltek össze Palágykomoróc lakosai. A cél ezúttal is a Szolyvai Gyermekotthon csöppségeinek támogatása volt. Kljucsinszka Kulcsár Anetta, a bál főszervezője köszöntőjében kiemelte a rendezvény fontosságát, a kezdeményezés jelentőségét. − A múlt éven a gyermekotthonban tett látogatásunk alatt Volodimir Béres intézményvezető azt mondta, egy jó tett többet ér […]

Konzuli ajándék a Técsői Hollósy Simon Középiskolának és a TT Sportnak

Az ifjúság és a sport elválaszthatatlan egymástól, a gyerekeknek volt és van is mozgásigényük, ezt az igényt tereli helyes irányba a Técsői Hollósy Simon Középiskolában működő TT Sport asztalitenisz szervezet. A TT Sport vezetője Szenek Zoltán, a középiskola tornatanára, szívvel lélekkel veti bele magát a munkába s ennek meg is van az eredménye, az ide […]

Ülésezett a Beregszászi Városi Tanács

Megtartotta idei első plenáris ülését a Beregszászi Városi Tanács. Ennek során a képviselők felhívással fordultak Olekszij Honcsarukhoz, Ukrajna kormányfőjéhez ama törvény kapcsán, amely kötelezően előírja, hogy vízórákat kell felszerelni a város minden társasházában. Ahhoz viszont, hogy eleget tegyenek a régiófejlesztési tárca rendelkezésének, kétmillió hrivnyát kell előirányozni a város költségvetésében, mivel sem a Kárpátvíz Kft., sem […]

Egy ukrán is megfertőződött a Diamond Princess óceánjárón

130-ra nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma a Japán partoknál karanténba zárt Diamond Princess óceánjárón. A legfrissebb hírek szerint egy ukrán állampolgár is  megbetegedett a vírustól. Mint ismeretes, a hajón 25 ukrajnai személy tartózkodik, valamennyien a személyzethez tartoznak. Az értesülések szerint a fertőzött ukrán állapota kielégítő, kórházba szállították. Jól érzi magát, semmilyen, a kórral járó tünetet […]

Gárdistákat vetettek be Munkácson

Vasárnaptól egész napos járőrszolgálatot tart Munkácson a Nemzeti Gárda a rendőrséggel közösen. A szigorított biztonsági intézkedésekre a múlt heti véres lövöldözés miatt volt szükség, tájékoztatott a Nemzeti Gárda országos parancsnoksága. A második legnépesebb kárpátaljai városba a hágón túlról vezényeltek gárdistákat, hogy vigyázzák a város rendjét. Mint arról a KISZó Online is hírt adott, február 7-én […]

Onkológia: miért megállíthatatlan a burjánzás?

A rák gyűjtőfogalom: több száz különböző szövettani típusú, biológiai viselkedésű és szervekre lokalizálódó megbetegedést (kóros sejtburjánzást: daganatot) fed. Ennek megfelelően a kezelése, gyógyítása is sokféle – nincs univerzális gyógyszere. A világon évente 14 milliónál több új onkológiai megbetegedést fedeznek fel, melyek miatt kilenc és fél millióan halnak meg, mára a szív- és érrendszeri rendellenességek mellett […]

Gólözönt és győzelmet hozott az edzőváltás a Kisvárdának

Öt pontra nőtt a kieső helyen álló Zalaegerszeg hátránya a tabellán a labdarúgó OTP Bank Liga huszadik fordulójának szombati játéknapján. A 11. helyen álló újonc egerszegiek 2-0-ra kikaptak a Budapest Honvéd vendégeként, a Kisvárda viszont házigazdaként 5-3-ra legyőzte a sereghajtó Kaposvárt, így megelőzte a Paksot, amely kettős emberhátrányban 2-0-ra kikapott odahaza a Puskás Akadémiától. A […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com