Mentőöv a képzések tengerében

Megjelent a Momentum Doctorandus nyolcadik Felvételi tájékoztatója. A kárpátaljai magyar doktoranduszokat és aspiránsokat tömörítő szervezet minden évben kiadja hasznos nyomtatványát, amely az érettségi, illetve felvételi előtt álló kárpátaljai magyar diákok számára készül.

– Mióta jelentetitek meg a kiadványt, és milyen céllal indítottátok el?

– A Felvételi tájékoztatót a Momentum Doctorandus csapata azzal a céllal kezdte el szerkeszteni 2013-ban, hogy ösztönözze és segítse az érettségiző, felvételi előtt álló kárpátaljai magyar fiatalokat – magyarázza Fazekas Andrea főszerkesztő. – A felsőoktatási törvények és a folyamatosan bővülő képzések rendszerében még a szférában tevékenykedő szakembernek is nehéz eligazodnia, nem beszélve egy fiatal diákról, aki épp élete legmegterhelőbb időszakát éli. Ennek érdekében már nyolcadik alkalommal – előbb a Balassi Intézet, majd Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma, idén pedig Magyarország Innovációs és Technológiai Minisztériuma támogatásával – állítottuk össze a tájékoztatónkat, amely egyrészt összefoglaló információkat nyújt mind az itteni, mind pedig a magyarországi továbbtanulással kapcsolatos követelményekről, a gyorsan változó jogszabályi háttérről, másrészt áttekinthető formában mutatja be azokat a felsőoktatási intézményeket és szakokat, amelyekben a kárpátaljai diákok magyar nyelven végezhetik felsőfokú vagy szakképző tanulmányaikat. 2014-től egy összefoglaló táblázatot is tartalmaz a kárpátaljai ukrán nyelvű felsőfokú továbbtanulási lehetőségekről is annak érdekében, hogy a diákok teljeskörűen informálódjanak lehetőségeikről. Mindezek mellett van ösztöndíjakat, kollégiumokat, sikertelen felvételi esetén alternatív lehetőségeket, hallgatói és ifjúsági szervezeteket bemutató fejezet is, továbbá fontos része a tájékoztatónak a Kérdezz-felelek, ahol röviden bemutatkozunk és a diákok személyesen is felvehetik velünk a kapcsolatot, ami által egyfajta mentor–mentorált viszony alakulhat ki. A Felvételi tájékoztató idén is 750 példányban készült el, amelyeket Kárpátalja magyar tannyelvű tanintézményeinek diákjai között osztunk szét.

– Kik a szerkesztőgárda tagjai?

– A szerkesztők elsősorban a Momentum Doctorandus tagjai közül kerülnek ki, de már tavaly is voltak olyan szerkesztőtársaink, akik még nem doktoranduszok. A főszerkesztői feladatokat megosztva láttam el szervezetünk jelenlegi elnökével, Kosztur Andrással. A fejezetekért felelős személyek névsora a kiadvány hátsó borítóján olvasható. Munkájukat ezúton is köszönöm a szervezet és a magam nevében egyaránt! Szakmailag Aliszpahity Aurél, Bakó Krisztina, Sztojka Miroszláv és Turóci Jolán lektorálta a kiadványt. A belbecs mellett a külcsín is nagyon fontos számunkra, az idén Ráduly Csaba kiváló grafikáitól lett vidám a tájékoztató.

– Az új szám miben más a tavalyihoz képest?

– Az alapkoncepciónk a továbbtanulás mellett való érvelés, szaktól és intézménytől függetlenül. A kiadványunk azért terjed ki annyi mindenre, hogy a fiatalok lássák, sok lehetőség közül választhatnak, és tartalmas, vidám diákévek várnak rájuk. Minden éven próbálunk valamit újítani a kötetünkben, idén egy pályaorientációs rész is belekerült, hogy még több segítséget nyújthassunk az érettségizőknek. Illetve a már megszokott interjúk mellett készítettünk egyet egy Petőfi Sándor Program-ösztöndíjassal is, hiszen a program nagyon népszerű lett a fiatalok körében. Fontos számunkra, hogy a diákok tudják, milyen sokféleképpen alakulhat az életük a diploma megszerzése után is. Azt, hogy évente kerül valami újdonság a kiadványba, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első alkalommal a még csupán 72 oldalas tájékoztató mára 112 oldalasra duzzadt.

– Mire kell odafigyelniük a tanulóknak?

– Tudom, a válaszom profánnak tűnik, de szinte mindenre oda kell figyelniük: a független tesztelésre való regisztrációtól kezdve, a felvételi követelményeken át a kollégiumokba való jelentkezésig. A saját és az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva, ha tanácsot adhatok, akkor legyenek nagyon figyelmesek, megfontoltak, idejében kezdjék el a felkészülést, ne habozzanak segítséget kérni, ha elakadnak. Nem nehéz elveszni ebben az adminisztrációs útvesztőben, de mi azért vagyunk, hogy segítsünk.

– Hogyan jut el a kiadvány a célközönséghez?

– Amint elkészült a nyomdai változat, lapozható és letölthető pdf-formátumban elérhetővé tesszük mindenki számára: közzétesszük a honlapunkon, a közösségi oldalakon, e-mailben elküldjük az összes kárpátaljai magyar tannyelvű intézménynek. Bevett gyakorlatunk, hogy mihelyst kezünkben tartjuk a kiadványokat, egy felvételi tájékoztató körút keretében ellátogatunk a kárpátaljai magyar nyelvű középiskolákba, gimnáziumokba, líceumokba, ahol egy 20-30 perces kötetlen előadáson bemutatjuk a diákoknak a tájékoztatót, kiosztjuk azokat és megpróbálunk választ adni a felmerülő kérdéseikre.

– Melyek a leggyakoribb kérdések, amivel hozzátok fordulnak?

– Az adminisztrációra vonatkozóak a leggyakoribbak, főleg a magyarországi felsőoktatási intézménybe jelentkezőknek okoz legtöbb problémát a felvételi rendszer. De az intézményválasztás, „itthon maradjak, vagy menjek Magyarországra”, illetve „mit tegyek, ha nem sikerül a felvételi” típusú kérdésekkel keresnek bennünket a legtöbbször. Azonban volt már rá példa, hogy valaki lekéste a kollégiumi jelentkezést, és mi albérletkeresésben segítettünk neki.

– Milyen visszajelzések érkeztek a kiadvány kapcsán?

– Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, sőt nem állítok valótlant, ha azt mondom, a Kárpát-medence egyik legnívósabb magyar nyelvű felvételi tájékoztatója a miénk. A tanárok általában már decemberben felteszik a kérdést, hogy lesz-e aktuális kiadvány és mikor kaphatnak belőle. A diákok érdeklődően fogadják. Bár letölthető és online is elérhető, valamiért még mindig várják a nyomtatott változatot. Talán kicsit olyan ez, mint a személyes kapcsolat, fontos a fizikai jelenlét.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó