Mi a jó házasság titka? Miből adódik a legtöbb konfliktus a párkapcsolatokban? Helyre lehet-e hozni egy félrecsúszott házasságot? Ezekre, és a friggyel kapcsolatos egyéb kérdésekre kerestük a választ Szimkovics Tibor lelkésszel a Házasság hete apropóján. Az Ung-vidéki református tiszteletes gondolatait a témával kapcsolatban a KISZó legújabb podcastjában hallhatták. Az interjú második részét írásban közöljük.
– Miből szokott a legtöbb konfliktus adódni a házasságban?
– A figyelem hiányából. A huszonegyedik század emberének ez a betegsége. A figyelmünkre nagyon sok minden és mindenki pályázik. Ha csak a tenyerünkhöz, életünkhöz nőtt okostelefonra gondolunk, akkor olyan mértékű információáradatot kapunk, amit nem biztos, hogy képesek vagyunk feldolgozni. Könnyen le tudjuk magunkat kötni különféle szórakoztató tartalommal, és sajnos a figyelmünkből már nem jut a másik félnek. Sokszor látom, hogy a fiatalok már a párkapcsolat elején is inkább előkapják a telefonjukat, mintsem a másikra összpontosítanának. Sokkal érdekesebb, mi jelenik meg az üzenőfalon, illetve előrébbvaló a fénykép készítése, mintsem az, hogy meghallgassák a párjukat. Úgy gondolom, több osztatlan figyelmet kellene egymásnak szentelnünk. Gyakran a meg nem értettség szül konfliktust. Valakinek az életében történt valami, túl van terhelve, de a másik ezt egyszerűen nem veszi észre, mert másra koncentrál. Ez ha hosszú távon felgyülemlik, sok gondot tud okozni.
– Mivel szokták „elrontani” a nők, és miben hibáznak a férfiak?
– Nincs egy általános recept, ami mindenkire igaz lenne a problémák tekintetében. Nagyon sok olyan házasság van, amelyben a férfi ideje nagyobb részét a pénzkeresés tölti ki, a nőre pedig rászakad a háztartás vezetése. A házasok nem tudják megosztani a feladatokat, sem a házi teendőket, sem pedig a gyereknevelést. Ez a kommunikáció hiányából fakad, ami ahhoz vezethet, hogy sok a félreértés, illetve az előbb említett meg nem értettség érzése alakul ki. Mi a feleségemmel tudatosan próbáltuk úgy építeni a házasságunkat, hogy mindig megmaradjanak a közös pillanataink, amikor csak kettesben vagyunk. Úgy gondolom, a házastársaknak nem lenne szabad elfelejteniük, hogy honnan indult a kapcsolatuk, később is ugyanúgy szükségük van együtt töltött időre, intimitásra, figyelmességre.
– Mi lehet a megoldás?
– A feladatok megosztásában a párbeszéd segíthet. Ne hallgassuk el, ha úgy érezzük, hogy a másik cserbenhagyott. Mondjuk ki, ha szükségünk van egy kis szusszanásra. Ideális esetben ezt mondani sem kellene. Ha a társ odafigyel a partnerére, akkor látja, amikor az már túlterhelt, „fuldoklik”, és szó nélkül átvesz tőle valamit. Ez apróságokkal kezdődik el. Ha például a férfi rájön arra, hogy az edények nem mossák el magukat, a padló sem öntisztító, illetve a ruha sem egyedül mászik fel a szárítóra… Gyakran, amikor egy nő frusztrált és leterhelt, már nem képes észrevenni a férje igényeit. De ha tudatosan odafigyel erre, megtalálható a megoldás. Kezdetnek megteszi az is, ha elkészítjük a férjünk régi kedvenc ételét vagy valami kedvességgel rukkolunk elő. Gyakorolni kell, hogyan fejezzük ki a szeretetünket tettekkel újra és újra. Nem elég egyszer kimondani, akár a székely a viccben… Időről időre emlékeztetni kell a párunkat arra, hogy fontos nekünk.
– Mi segít jobban összekovácsolni egy családot?
– A legfontosabb kötelék az Istentől kapott szeretet, ennél erősebb „kötőanyag” nincs. Az állandó párbeszéden, figyelmen túl szükség van olyan időtöltésre, amikor kizárólag egymáséi vagyunk, egymásra figyelünk. Az úgynevezett minőségi idő, egymásnak szentelt idő mindenképp áldássá válik. A házasságra készülőknek mindig elmondom, fontos, hogy legyenek olyan időszakok, amikor a másik érzi, hogy csak az övéi vagyunk, nem a tévé mellett vagy a telefont nyomkodva beszélgetünk.
– Milyen tanácsokat tudna adni a pároknak, hogy javítsanak a házasságukon?
– Legyenek spontánok, szervezzenek közös programokat. A szeretetünk váratlan, előrejelezhetetlen kifejezése nagyon fontos. Ne csak akkor hozzunk virágot, amikor valami rossz fát tettünk a tűzre. A második dolog, hogy bármennyire leterhelt életünk is legyen, minden évben találjunk egy olyan periódust, amikor együtt tudunk elmenni valahová, akár gyerekek nélkül is. Én azt tartom a legnagyobb áldásnak, hogy az elmúlt években Isten megengedte, hogy együtt lássunk világot a feleségemmel. Ez rendkívül jelentős időszak volt mind a pihenés szempontjából, mind pedig az egymással való szeretetkapcsolatunk megerősítése érdekében. A harmadik pedig, hogy az emberi kapcsolatainkra sokkal több időt kellene fordítanunk, mint a külsőségekre. Sok család szenved a megfelelési kényszertől. Attól, hogy mindig puccban legyen a lakás, minden a helyén legyen, mert mit mondanak majd az emberek… Ez sok olyan energiát von el tőlünk, amit arra is fordíthatnánk, hogy egymásnak örömet szerezzünk. Néha kell annyi lazaság egy kapcsolatban, hogy bezárjuk az ajtót és ne törődjünk semmivel, kizárólag egymásra figyeljünk. Erre ügyelni kell, és úgymond egymás „cinkosaivá” válni ebben, ráérezni, mikor van erre igénye a párunknak. Amikor besűrűsödik az élet, tudni kell kettőt hátra lépni, hogy aztán egyet sikerüljön előre, közösen.
Simon Rita
