Kivégezték Matyóföldön a Ferencvárost

Elszenvedte második vereségét ebben a bajnokságban a Ferencváros labdarúgócsapata, de nem akárhogyan: a harmadik helyen álló Mezőkövesd káprázatos futballal lenullázta az NB I címvédőjét, a 3–0 még a budapesti zöld-fehérekre nézve hízelgő.

Valamennyi gól a szünetig esett, az FTC az első félidőben gyakorlatilag csak nyomozta a labdát. A 3–0-ás győzelemmel a Mezőkövesd tapad a Mol Fehérvárra – két pont a hátránya –, a Fradi előnye pedig háromra zsugorodott a fehérváriak előtt, de pánikra semmi ok, figyelembe véve a két elmaradt mérkőzést.

A mérkőzés utáni sajtóértekezleten Kuttor Attila, a Mezőkövesd edzője azt mondta, ez volt a legjobb meccsük, amióta ő a csapat szakvezetője és néhány játékosára, elsősorban a mezőny legjobbjára, Cseri Tamásra pedig külön is felhívta a szövetségi kapitány figyelmét.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros edzője sportszerűen gratulált az ellenfélnek, elismerte, megérdemelten nyert. “Ez ébresztő volt a csapatnak. A Mezőkövesd nem hiába áll a harmadik helyen. Itt mindig megszenvedtünk. Remek első félidőt produkáltak. Nyomás alatt hibáztunk. Jobb egyszer kikapni három-nullra, mint háromszor egy-nullra” – fogalmazott az ukrán mester.

A magyar élvonal 22. fordulójának további eredményei: MOL Fehérvár FC – Zalaegerszegi TE 4-1, Kaposvári Rákóczi FC-Újpest FC 0-1, Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 2-2, Paksi FC-Debreceni VSC 4-2, Budapest Honvéd FC-Puskás Akadémia FC 1-1.

Forrás:

KISZó/Magyar Nemzet/NSO

Sport Közzétette:

Post Author: KISZó