Mivel hiába fordult segítségért a rendőrséghez, az egyik népszerű internetes portált kereste meg történetével a Vinnica megye egyik kisvárosában élő Olekszandr Gyak.
A férfi elmondta, hogy önkéntesként szolgált a keleti háborús övezetben. Onnan hazatérve egy építővállalatnál helyezkedett el. A kollégái azonban rossz szemmel néztek rá katona múltja miatt. Gyakran fraclizták. Az ugratások egyre durvábbak lettek, végül túlmentek minden határon.
Gyak két munkatársával egy magánház építésénél dolgozott. Társai naponta megverték, csúfolták, gyilkosnak nevezték.
A munkaadó 200 hrivnya napidíjat fizetett, ám annak nagyobb részét kénytelen volt védelmi pénzként átadni a másik kettőnek.
Aznap is a megszokott mederben zajlottak a dolgok. Egészen addig, míg italozásra nem került sor. Poharuk az nem volt, ezért a társak egymás kezébe adták a félliteres palackot. Végül neki is átnyújtották, húzzon egy kortyot a vodkából. Ő azonban elutasította a kínálást. A kollégák ezt sértésnek vették és nagyon begurultak. Az egyik ásót nyomott a kezébe és azt kiáltotta, hogy „ha nem öltek meg az ATO-ban, majd mi itt helyben megtesszük.” És ráparancsoltak: ássa meg a sírját.
Közben rúgták-vágták, ahol érték.
Amikor kellő méretűnek vélték a gödröt, egy kötélre hurkot kötöttek és a nyakába nyomták. Azt hitte, itt a vég. Elájult, nem tudja meddig feküdt eszméletlenül. Amikor magához tért, a társak jóízűen röhögtek rajta. Majd rárivalltak, hogy ne henyéljen, menjen maltert hordani. Ők majd pihennek helyette.
Olekszandr azonban úgy döntött, nem tűri tovább a gyalázkodást. Kiszaladt a közeli főútra és a közeli városig futott. A rendőrségre ment, de ott kételkedve hallgatták és csak mosolyogtak rajta akkor is, amikor a sebeit és a kékfoltjait mutatta. Azóta rettegésben él, mert a rendőrség nem tesz semmit a biztonsága érdekében. A kínzói pedig bármikor rátörhetnek.
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
