A nemzeti összetartozás éve kapcsán Trianon-sorozatot indítunk, amelyben több szempontból járjuk körbe az 1920-as eseményeket. Legelső alkalommal Kosztyó Gyula történész lebbentette fel a fátylat a trianoni békediktátumot megelőző háttértörténésekről. Az interjúban több olyan eseményre is kitért, amelyet érdemes részletesebben is bemutatni. Ilyen a beregszászi ,,ellenforradalom” is, amit levéltári kutatásai alapján, a budapesti Clio Intézet munkatársaként írt. A felhasznált források feltüntetése nélkül, a szerző hozzájárulásával közöljük a cikket. A teljes írást a clioinstitute.hu-n olvashatják.
A beregszászi „ellenforradalom” története, 1919. április 21-23.
1919. március 21-én Beregszászban megalakult a helyi kommunista direktórium. Rövid életű uralmuk 1919. április 21-én délután ért (elsőként) véget, amikor is az előrenyomuló román hadseregtől és a Beregszász felé közeledő – egyébként a tanácsköztársaságért harcoló – székely zászlóalj miatti félelmükben elhagyták a várost, és Sátoraljaújhelyre menekültek. A székely hadosztály csapatai a város melletti Bulcsú községben rendezkedtek be s egyes visszaemlékezők megdöbbenésére ágyújaikat nem a románok, hanem a város irányába fordították. 1919. április 23-án este 11 óra után a direktórium visszaérkezett Beregszászba azzal a hivatalos indoklással, hogy leverjék a menekülésükért felelős „ellenforradalmat”. A továbbiakban az 1919. április 21–23. között létező beregszászi „ellenforradalom” történetét rekonstruálom.
„Ellenforradalom” Beregszászban
A kommunista direktórium beregszászi tevékenységéről részletes leírást készített Dercsényi Ferenc, aki 1918 decemberéig vámosatyai bíró és befolyásos beregszászi politikus. Az 1921. március 15-én íródott húszoldalas feljegyzés és a Hadügyi Népbiztosság helyzetjelentései segítségével rekonstruálom a beregszászi „ellenforradalom” kétnapos történetét.
1919. április 21-én dél körül Beregszászban a direktórium Simon Mózes vezetésével lázas csomagolásba kezdett. A feltartóztathatatlannak tűnő román közeledés és az ellenőrizhetetlenné váló székely katonák miatt úgy határoztak, hogy evakuálják a várost. Délután rohamtempóban szállították ki a direktórium vagyontárgyait a beregszászi vasútállomásra, ahonnan a kommunista hatalom vonata négy órakkor elhagyta a várost. Mielőtt a direktórium szerelvénye kigördült volna a vasútállomásról, Hant János százados (máshol Haunt) a beregszászi nemzetőrség korábbi parancsnokának kezdeményezésére a székely zászlóalj katonái lekapcsolták a direktórium által összegyűjtött fegyvereket (kb. 600-700 fő felfegyverzésére elegendő hadianyag) tartalmazó vasúti kocsit.
A város a fegyvereket átvette a székely zászlóaljtól és azonnal a vármegyeházára szállították megőrzés céljára.
A direktórium elmenekülésének hírére a lakosság fosztogatásba kezdett Beregszász peremterületein. Annak érdekében, hogy az 1918. novemberihez hasonló fosztogatásokat, rendbontásokat megakadályozzák, a város ’18 október előtti politikai elitje (Dercsényi Ferenc, Linner Jenő, Hant János, Sipos Géza, Benda Kálmán, Czeiner Nándor) elkezdték megszervezni a polgárőrséget.
Dercsényi Ferenc a vörösöktől lefoglalt fegyvereket nem akarta felhasználni, ehelyett a város csendőrségi laktanyájához ment, ahol a néhány egység éppen indulásra készült. Dercsényi felszólította a laktanya parancsnokát, egy Tóth nevű századost, hogy maradjon alakulatával a városban és segítse a rend helyreállítását, a százados azonban közölte, hogy felsőbb parancsra azonnal el kell hagyniuk a várost. Miközben egyre többen érkeztek a csendőrségi laktanyához, hogy ők is a fegyverraktár átadását kérjék, Dercsényi és Tóth csendőrszázados között már hangos vita folyt. Miután a csendőrszázados sokadjára is megtagadta a fegyverek átadását, Dercsényi kijelentette: „ennek folytán kénytelen leszek a raktárajtót feltöretni”, mire a százados tovább fokozva a feszültséget csak annyit felelt, „azt nem ajánlom”.
A pattanásig feszült helyzet ellenére Dercsényi elrendelte a raktár feltörését, amiben meglepetésére az udvaron formációban, útra készen álló csendőrök közül néhányan segítettek is.
A raktárban található vadászfegyvereket Tóth csendőrszázados jelenlétében osztották ki volt tulajdonosaiknak, illetve megbízható beregszászi polgároknak.
A fegyverek kiosztása után a város utcáira őrséget szerveztek, akiknek azt az utasítást adták, hogy „akit rabláson érnek, azonnal lőjék le, a csendzavarókat tartóztassák le, és kísérjék a vármegyeházára”. A statárium életbe léptetését dobszóval a lakosság körében is kihirdették.
A hatalmat hirtelen megöröklő régi politikai elit már április 21-én tanácskozást tartott a beregszászi vármegyeházán. A város parancsnokának egyhangúlag Hant János századost választották meg, akit Dercsényi Ferenc felügyelt. A város irányítására egy bizottságot alakítottak Nagy Ernő, Czeiner Nándor, Linner Jenő, Benda Kálmán, Sipos Géza, Hant János és Dercsényi Ferenc részvételével. A tanácskozás elején Nagy Ernő Bereg vármegye korábbi alispán-helyettese felvetette, hogy „ne elégedjünk meg a rendfenntartással, csináljuk meg az ellenforradalmat”. Dercsényi Ferenc azonnal elutasította Nagy javaslatát, ami aztán még mélyebb válságba sodorta kettejük amúgy is rossz kapcsolatát. Dercsényi két évvel később így látta:
„Tudtam, hogy Nagy Ernővel komoly dologra összefogni nem lehet. Ő a legkisebb bajnál képes lenne cserben hagyni, részemről nem mentem bele a dologba,
kijelentve, hogy az én lelkiismeretem nem engedi meg embertársaim nyakát reszkírozni, csak a magaméval rendelkezem szabadon. Miért is nem ajánlom, hogy a rendfenntartáson kívül másba is belemenjünk. Így nem lett az ellenforradalomból semmi”.
Dercsényi Ferenc sejtése Nagy Ernő megbízhatatlanságáról gyorsan beigazolódott. Nagy úgy értékelhette, hogy az egyre nagyobb befolyásra szert tevő Dercsényi köre nem fogja az alispán-helyettesi székben meghagyni, ezért önálló akcióba kezdett. Még április 21-én este tíz órakor – közvetlenül a tanácskozás után – telefonon arról tájékoztatta Sátoraljaújhelyet, hogy ellenforradalom tört ki Beregszászon Dercsényi Ferenc, Hant János és a város tehetősebb polgárainak a vezetésével. Ekkortájt futott be Sátoraljaújhelyre a beregszászi direktórium vonata, akik, értesülve az „ellenforradalomról”, megfelelő indokot, kényelmes önigazolást találtak a fronthelyzet miatti menekülésükre. Nagy a telefonbeszélgetés céljáról érdeklődő Dercsényinek azt hazudta, hogy pusztán Bereg vármegye alispánját tájékoztatta a direktórium meneküléséről.
Április 22-én reggel Fodor (keresztneve nem ismert) beregszászi állomásfőnök arról tájékoztatta a szűk körű bizottságot egy Nyíregyházáról érkezett értesítésre hivatkozva, hogy
480 gépfegyveres vöröskatona fog érkezni a késő délutáni órákban a város visszafoglalására.
A bizottság a hír hallatára eldöntötte, hogy kísérletet tesz a vöröskatonák lefegyverzésére, szükség esetén pedig akár fegyveres harcba is bocsátkozik velük. Az összecsapásra felkészülve délután kettőre riadót fújtak, s a városháza elé gyűjtötték a főleg egyetemi és gimnáziumi fiatalokból verbuvált polgárőrséget.
Hant János gyorsan kidolgozta a város megvédésének tervét. Benda Kálmán parancsnoksága alatt egy egységet kiküldött a Beregszász és Beregdéda között található Csizaj erdőbe, s azt a feladatot adta, siklassák ki a város felé közeledő vonatot, a vöröskatonákat pedig fegyverezzék le. A maradék erőket a beregszászi vasút két oldalán helyezte el. Dercsényi is fegyvert fogott, akinek Hant azt a feladatot adta, hogy a vasútállomásra esetleg begördülő vörösöket néhány emberrel tartsa tűz alatt. Az ütközetre azonban prózai okokból nem került sor. Ugyan a Csizaj erdőben lesben álló beregszásziak megállítottak egy vonatot, de tüzetes átvizsgálás után kiderült, hogy csak vasúti személyzet, így beengedték őket a városba. Idegölő várakozás vette kezdetét, s csak nem akart megérkezni az ostromló sereg. Mint később kiderült, a kiküldött vörös egységeket az 5. vörös hadosztályparancsnokság Csapon visszatartotta. A várakozásban kimerült védők pedig hajnalban egyszerűen hazamentek.
Április 23-án késő délután újabb értesítés futott be Nyíregyházáról, most azzal, hogy, hogy április 23-ról 24-re virradó éjjel érkeztek a vörös egységek. Dercsényi és Hant egy gyors egyeztetés után arra jutottak, hogy most nem fogják fölöslegesen megzavarni egy általános riadóval a város nyugalmát, hiszen lehet, hogy megint nem érkeznek meg a támadók. Ugyanakkor elhatározták, hogy a polgárőrséget mégis csak berendelik – többségük még aludt az elmúlt éjszakai bevetés miatt – a vármegyeháza udvarára.
Valódi hatalmuk jó fokmérője, hogy hívásukra mindössze hárman jelentek meg.
Dercsényi Ferenc szomorúan vette tudomásul, hogy „nincs kivel a várost védeni, s ha a veresek visszajönnek, azt könnyűszerrel elfoglalják”. Nem csalatkozott, mert a 23-ról 24-re virradó éjjel meg is érkeztek a vörös alakulatok, reggel pedig a direktórium is.
A direktórium visszaérkezése
Mikor híre ment, hogy néhány óra múlva most már tényleg befut a vörösöket szállító szerelvény, pánik tört ki a városban, s sokan menekülőre fogták. Nagy Ernő ismét kulcsszerephez szerette volna juttatni magát, s ugyan nem tudni pontosan milyen megfontolásból, de a kora reggeli órákban saját autóján néhány fiatal beregszászi katonát (Szép Miklóst, Paksy tengerészt, Horváth Lajost) a királyházi román katonai parancsnokságra küldött azzal, hogy érjék el, hogy a románok vonuljanak be városba. Erre azonban akkor még nem került sor.
Dercsényi először úgy gondolta nem menekül el a kiérkező vörösök elől, de miután látta, hogy nincs kivel megvédeni a várost, végül a románokhoz való átállás mellett döntött. Április 23-án este 10 órakkor érkezett gyalogszerrel Beregszászból Csetfalvára, ahonnan másnap a hajnali órákban Tiszaújlak irányában indult. Nagyszőlős előtt vöröskatonák vették észre és riasztó lövéseket adtak le rá. Tiszabecsnél csónakon átkelt a folyón, majd pedig a tiszaújlaki hídon összegyűlt vörös katonák szeme láttára keresztül ment a román vonalakon és Szatmárra ment.
Ezalatt Beregszászban a direktórium tömeges házkutatásokat tartott, s közel 200, a város életében korábban jelentős befolyással rendelkező személyt tartóztatott le.
Még akasztófákat is felállítottak a város piacterén, és azzal fenyegetőztek, hogy oda akasztják majd az elfogottokat. Erre azonban nem került sor, mert a direktórium a románok egyre fenyegető közeledése miatt végleg elhagyta Beregszászt. Távozásuk előtt azonban az akasztásra „szánt” 200 főből 24 személyt túszként Sátoraljaújhelyre, majd onnan Budapestre szállítottak. A túszszedés történetéről itt olvashatnak bővebben.
Kosztyó Gyula
