A nemzeti összetartozás éve kapcsán Trianon-sorozatot indítottunk, amelyben több szempontból járjuk körbe az 1920-as eseményeket. Legelső alkalommal Kosztyó Gyula történész lebbentette fel a fátylat a trianoni békediktátumot megelőző háttértörténésekről. Az interjúban több olyan eseményre is kitért, amelyet érdemes részletesebben is bemutatni. Ilyen az asztélyi tüntetés is, amit levéltári kutatásai alapján, a budapesti Clio Intézet munkatársaként írt. A felhasznált források feltüntetése nélkül, a szerző hozzájárulásával közöljük a cikket. Az eredeti írást a clioinstitute.hu-n olvashatják.
A trianoni diktátumot hatalmas igazságtalanságként élte meg a magyar társadalom. Míg 1920. június 4-e után a trianoni Magyarországon tüntetésekkel, üzletek és iskolák önkéntes zárva tartásával vették tüntetőleg tudomásul a rideg valóságot, a felvidéki és kárpátaljai magyar közösségek ekkor már csaknem egy éve éltek egy újonnan létrejött ország, Csehszlovákia fennhatósága alatt. Számos alkalommal érezték a saját bőrükön a megváltozott erőviszonyokat, nem kevésszer pedig a jogsértő magyarellenes intézkedéseket. A határ menti tömbmagyar terület lakosai sokáig remélték, hogy egyszer mégis csak visszakerülnek az anyaországhoz. Mindezt nem csak szavakban, hanem tettekben is megmutatták. Az alábbi esettanulmány az 1921. szeptember 30-án, a Beregszásztól 6 km-re fekvő Asztély községben szerveződött spontán tüntetést és az azt követő retorziókat mutatja be.
A demonstráció
1921. szeptember közepén a Beregszász környéki magyarság tudomására jutott, hogy egy antant határmegállapító bizottság fog hamarosan a környékre érkezni. A cseh sajtóból úgy tudták, hogy a bizottság először a határ menti Asztély községet fogja megszemlélni, és panaszok leadására fogadónapot fog tartani. Többen kaptak az alkalmon, és úgy döntöttek, hogy kérni fogják a trianoni szerződés érvénytelenítését és a terület Magyarországhoz való visszacsatolását.
1921. szeptember 30-án nagyjából három-négyezer ember gyűlt össze a községben. A tömegben környékbeli parasztok, református lelkészek, tanítók és nyugalmazott politikai képviselők is voltak. A Beregszász környéki magyar községek egy többoldalas kérvényben fogalmazták meg kérésüket, amit több száz ember aláírásával nyomatékosítottak.
A bizottság községbe begördülő gépkocsikaravánja azonban nem állt meg, hanem – a várakozók nagy meglepetésére – meglátva a tömeget, megfordult és visszahajtott Beregszászba.
A szolgálatot teljesítő cseh határőrök és pénzügyőrök pedig azonnal elkezdték oszlatni a tömeget, a bizottságnak szánt íveket elkobozták, többeket letartóztattak.
Beregszászból csendőrök és rendőrök érkeztek a tömeg feloszlatására, és rögtön le is tartóztatták Sütő Miklós balazséri lelkészt és öt kisgazdapárti képviselőt, akiket azonnal a kassai törvényszék fogházába szállítottak.
A megtorlás
Annak ellenére, hogy sikertelen volt a petícióátadás, a cseh hatóságok a gyülekezést szervezett tüntetésnek minősítették. Tucatjával tartóztatták le a környékbeli magyar értelmiségieket, hogy fényt derítsenek a demonstráció értelmi szerzőire. Éjszaka kettőkor a beregszászi cseh rendőrök rátörtek Molnár Ferenc asztélyi református lelkészre és házkutatást tartottak nála, de mivel nem beszéltek magyarul, majdnem minden kézzel írott és nyomtatott könyvet magukkal vittek; még a szakácskönyvet is.
A letartóztatások 1921. október 10-én vettek újabb lendületet. Célpontjuk a Beregszász környéki magyar falvak papjai és a politikai pártok helyi vezetői voltak. Nyolc tekintélyes kisgazdapárti tagot fogtak el, akiket aztán Hron Karel beregszászi rendőrkapitány vezetésével kérdeztek ki.
A kihallgatásokat fizikai erőszak kísérte: sok esetben ütötték a gyanúsítottakat, olykor revolvert fogtak a fejükhöz, máskor akasztással fenyegették őket, és követelték, vallják be, hogy részt vettek a tüntetés megszervezésében.
A legdurvábban Bartalits Béla kisgazdapárti titkárt kínozták meg. Egy titkos csehszlovákellenes szervezkedésről faggatták, amiről persze nem volt tudomása. A feltett kérdések között vaskesztyűvel verték a bordáit és a hátát, a combjait pedig gumibottal csépelték. Az erőszak hatására mindent beismert, a kínzásokat a cseh hatóságok tagadták.
1921. október 14-én őrizetbe vették a várost 20 éven keresztül irányító nyugalmazott polgármestert, Gáthy Zsigmondot. Vele egy időben tartóztatták le Fábry Tivadar szőlő- és földbirtokost, a keresztényszocialista párt beregszászi vezetőjét, Szirányi Jenő szőlő- és borfelügyelőt, valamint Tvaroska Mihály építészt. A házkutatások során elvitt holmikról jegyzéket nem készítettek, azok sosem kerültek vissza eredeti tulajdonosukhoz. Imre Sándor kisgazdapárti politikust is letartóztatták. Egy befűtött kályha mellett hallgatták ki, miközben folyamatosan ütlegelték. A felhevült testű, egyébként tüdőbeteg, 50 éves férfit éjszakára egy hideg börtönszobába zárták, nem adtak ivóvizet neki, és a mellékhelyiségbe sem engedték ki. Elmondása szerint,
miközben két napig verték, folyamatosan szidták: „te kutya, bitang magyar”, „te büdös paraszt megdöglesz, véresre veretlek, fel foglak akasztani, ha nem vallasz”.
A rendőrségre kerültek Balla Sándor és Kurmay József kisgazda politikusok is. A kihallgatások iratanyagát a beregszászi rendőrség átadta a kassai államügyészségnek, amely hazaárulás és hűtlenség bűntettében emelt vádat.
A Szlovenszkói és Ruszinszkói Magyar Pártok prágai titkársága azonnal reagált a tömeges letartóztatásokra. A prágai titkárság nevében Szilassy Béla elnök, Szentivány József, Körmendy Ekes Lajos, Szelley Jenő és Füzy Kálmán kérték az ungvári székhelyű kormányzóságot, s külön levélben a prágai belügyminisztériumot, hogy ne alkalmazzanak „a civilizációval összeegyeztethetetlen” erőszakot:
„Azonnali intézkedést és a középkori inkvizíciók borzalmaira emlékeztető felháborító eljárás sürgős megtorlását, valamint a határmegállapító bizottság fogadása miatt törvényellenes üldözések és letartóztatások megszüntetését, és a még fogva tartott Gáthy Zsigmond és Fábry Tivadar haladéktalan szabadon bocsátását követeljük”.
Majd folytatták: „…most sem akadályoz meg bennünket semmi földi hatalom, hogy tudtára ne adjuk az egész művelt világnak s mindazoknak, akiket illet, hogy mi történik Centrál-Afrika Podkarpatszka Rusz nevű tartományának a magyarok törzséhez tartozó bennszülöttek Beregszász nevű városának államrendőrségénél”.
A letartóztatások, illetve a kassai ügyészség nyomozati ügyeinek végkifejletéről nem rendelkezünk információkkal, pusztán azt tudjuk biztosan, hogy a kihallgatásokat követően minden gyanúsítottat egy héten belül szabadon bocsátottak.
Komoly retorziók értek azonban több református lelkészt, akiknek megvonták az állami fizetéskiegészítését, mert részt vettek a határvizsgáló-bizottság fogadásánál. Hiába mondta ki a kassai táblabíróság és a közoktatásügyi minisztérium is – a Prágai Magyar Hírlap korabeli beszámolója szerint –, hogy ezért senki sem büntethető, a jelen levő lelkészek mégsem kapták meg hónapokig a fizetésüket.
