Győzött a Minaji FC, a feljutás az utolsó fordulóban dől el

Az ukrán élvonalba való feljutásért küzdő együttes 2–0-ra nyert az Avangard Kramatorszk otthonában a másodosztályú labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában.

Az előző fordulóban a Ruh Lviv ellen elszenvedett 1–0-ás vereség után Vaszil Kobin csapata nem tért vissza Kárpátaljára, hanem Lembergből rögtön Kramatorszkba buszozott.

Nem volt kicsi a tét a Minaj számára péntek kora este. Kopolovecéknek mindenképp győzniük kellett ahhoz, hogy a csapat saját kezében tartsa sorsát, az élvonalba jutást illetően. Ennek megfelelően kezdeményezően lépett fel a Minaji FC, és az első félidő végére sikerült is megszerezni a vezetést Rusztam Ahmedzade révén. Fordulás után is folytatódott a minaji-fölény, a 65. percben egy szerencsétlen öngól után kettőre növelte előnyét a kárpátaljai gárda. Az eredmény a lefújásig már nem változott.

A listavezető Ingulec Petrove 1–1-es döntetlent ért el a Ruh Lviv ellen, így a Minajiak pontszámban beérték az élen álló gárdát. Az utolsó forduló előtt még mindig öt csapat pályázik a három feljutó hely egyikére. A Minaji FC augusztus 11-én fogadja a Voliny Luckot hazai pályán. A feljutás az utolsó fordulóban dől el.

A forduló eredményei:
Ingulec Petrove–Ruh Lviv 1–1
Avangard Kramatorszk–Minaji FC 0–2
Voliny Luck–Hirnik-Szport Horisnyi Plavni 3–0
Prikarpattya Ivano-Frankivszk–FK Cserkascsina 4–1
FK Mikolajiv–Metalurg Zaporizzsja 1–1
Csornomorec Odessza–Agrobiznesz Volocsiszk 0–1
Obolony-Brovari Kijev–Metaliszt Harkiv 3–0
Kreminy Kremencsuk–Balkani Zorja 0–0

A bajnokság állása:

1. Ingulec Petrove 29 17 8 4 46-21 59
2. Minaji FC 29 18 5 6 50-28 59
3. Agrobiznesz Volocsiszk 29 18 3 8 50-30 57
4. Voliny Luck 29 17 6 6 57-35 57
5. Ruh Lviv 28 16 7 5 44-21 55
6. Obolony-Brovari Kijev 29 14 9 6 40-29 51
7. Metaliszt Harkiv 29 14 6 9 40-32 48
8. Avangard Kramatorszk 29 13 6 10 37-36 45
9. Горняк-Спорт 29 12 3 14 40-44 39
10. Hirnik-Szport Horisnyi Plavni  29 9 9 11 36-36 36
11. FK Mikolajiv 29 7 10 12 41-45 31
12. Prikarpattya Ivano-Frankivszk 29 8 3 18 40-49 27
13. Kreminy Kremencsuk 29 7 6 16 33-53 27
14. Balkani Zorja 29 5 9 15 26-50 24
15. Metalurg Zaporizzsja 28 6 4 18 27-51 22
16. FK Cserkascsina 29 1 4 24 23-70 7
Forrás:
KISZó
Sport Közzétette:

Post Author: KISZó