Jó hír: megmarad a 30 km-es sáv!

A határmenti 30 kilométeres sávban szabad marad a mozgás, ám erre hatással vannak a szomszédos országok döntései. Megkezdődött a járvány második hulláma Európa-szerte. Sajnos Magyarországon is növekszik a fertőzöttek száma, elsősorban a külföldről behurcolás miatt. A kormánynak egyszerre kell megvédenie az emberek egészségét, a hagyományos iskolakezdést és a munkahelyeket. Éppen ezért szigorúbb határszabályokra van szükség, […]

Tanévkezdés Kárpátalján: elmarad az első csengő

Oleg Kocjuba, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás helyettes vezetője a tanévkezdés menetéről tájékoztatott pénteken. Úgy fogalmazott, az idén elmarad a hagyományos, nagyszabású ünnepség szeptember elsején. A tanulási folyamat tanórákkal veszi kezdetét – magyarázta Oleg Kocjuba. – Az első óra az életbiztonságról fog szólni, különös figyelmet fordítva a járványhelyzetre. De nem lesz sorakozó az udvaron. Ez […]

Határzár: kik jöhetnek be Ukrajnába?

Mint arról beszámoltunk, a Miniszteri Kabinet megszavazta, hogy szeptember végéig lezárja Ukrajna határait a külföldiek előtt. Ennek értelmében a magyar állampolgárok sem utazhatnak be. A határzárt a tervezettnél egy nappal korábban, már augusztus 28.-a éjfélkor életbe léptetik, írja a mukachevo.net. A korlátozás szeptember 28-ig érvényes. Az intézkedés alól kivételt képeznek azok a személyek, akiknek közvetlen […]

Magyarország ismét lezárja a határait

Magyarország ismét lezárja határait a külföldiek előtt. Szeptember elsejétől szigorítások lépnek életbe a határokon, külföldről a nem magyar állampolgárok nem léphetnek be Magyarország területére – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. A kormány a tranzitforgalmat továbbra is biztosítja. A magyar kormány szeptember 1-jével új szabályokat vezet be – mondta Gulyás Gergely. A […]

Ukrajna minden hivatalos érintkezést felfüggeszt Belarusszal

Dmitro Kuleba sajtótájékoztatóján bejelentette: Kijev, a belarusz helyzet stabilizálódásáig, megszüntet minden hivatalos kontaktust Minszkkel – tájékoztatott a zn.ua. A külügyminiszter hozzátette, ez nem jelenti a diplomáciai kapcsolatok megszakítását, ennek a jelen körülmények közt nincs semmilyen alapja. Belarusz nagykövete Kijevben marad. A hírrel kapcsolatban a zn.ua emlékeztet: korábban Ukrajna felvetette annak lehetőségét, hogy szankciókat vezet be […]

Hány maszk kell az iskolásoknak egy napra?

Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma megszabta, a gyerekeknek hány maszkot kell magukkal vinniük az iskolába, írja az UNIAN hírügynökség. Makszim Sztepanov úgy fogalmazott, a tanórák alatt nem kötelező a maszkviselés, olyankor a zsebükben is tarthatják. Az egészségügyi miniszter a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, egy darab egyszer használatos szájmaszk elegendő lesz egy napra. Ezt azzal magyarázta, hogy egy maszkot […]

Smihal: nem lesz ismét szigorú karantén

Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke kijelentette, hogy a kormány nem fontolgatja a szigorú karantén bevezetését. Ezt az Európai Üzleti Szövetség képviselőivel tartott online megbeszélés során mondta el, írja a tsn.ua hírportál. A miniszterelnök úgy fogalmazott, a kormány nem tervezi a szigorú korlátozó intézkedések újbóli bevezetését a koronavírus második hulláma esetén, ehelyett adaptív karanténra és a betegség […]

Izrael miatt kell az ukrajnai határzár?

Belpolitikai gondot okoz Izraelben az ukrajnai határzár.  Az ultraortodoxok a Benjámin Netanjahu miniszterelnök vezette politikai tömb elhagyásával fenyegetőznek Izraelben, mert az ország koronavírus-felelőse a járvány megfékezése érdekében azt kérte, hogy tartsák távol őket Ukrajnától a zsidó újévkor hagyományos umani zarándoklat idején – jelentette az MTI a helyi média nyomán. Péntek éjfélkor lép csak életbe az […]

Hétvégén kánikula, jövő hétre hidegfront jön

Szombaton sok lesz a napsütés, egy-egy frissítő zápor, zivatar a délután második felében legfeljebb a Dunántúlon és az északi megyékben alakulhat ki. A feltámadó délies szélben 30-36 fokig melegszik a levegő, délen lehet a legmelegebb. Vasárnap az erős, helyenként viharos déli szél még melegebbet szállít az országba, 31-38 fokos kánikulában lesz részünk. Sok lesz a […]

Az SZBU megtiltaná a választásokon való részvételt a kettős állampolgároknak

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) azt javasolja, ne engedjék részt venni a választásokon azokat az ukrán állampolgárokat, akiknek valamilyen kapcsolatuk van Oroszországgal, illetve más ország állampolgárságával is rendelkeznek. Az erről szóló indítványt Ivan Bakanov, az SZBU elnöke mutatta be csütörtökön, áll a korrespondent.net hírében, melyet a portál a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) sajtószolgálatára hivatkozva […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com