Gólparádéval hangolnak a szezonrajtra Ungváron

Edzőmérkőzésekkel hangol a szezonrajtra az országos harmadosztályban szereplő Ungvári FC. Eddig két összecsapáson összesen kilenc gólt szerzett a megyeszékhely csapata. Volodimir Vaszjutik gárdája az első nyári felkészülési mérkőzésén a megyei bajnokságban szereplő Szerednyei FC csapatát fogadta az Avangard stadionban. Az első félidőben egyetlen gól esett, Sztepan Fedaka találatával szerzett vezetést az Ungvári FC. A szünet […]

Nagydobrony a saját útján jár

A sikertörténet évekkel ezelőtt kezdődött, mára az összefogásnak köszönhetően a település legtöbb utcájában folytatódnak az útjavítások. Sőt, az idei szezon végére már öt mellékutca teljes egészében új aszfaltburkolattal büszkélkedhet. A Nagydobrony Térség Fejlesztéséért Civil Szervezet Kárpátalja legnagyobb magyarlakta községében 2016-ban kezdte el a mellékutak aszfaltozását. A kezdeményezésben mind anyaországi források, mind a helyiek anyagi hozzájárulása […]

Kórházban ápolt bajtársait lopta meg

Az Állami Nyomozó Iroda munkatársai őrizetbe vették az egyik donbászi katonai egészségügyi intézmény ideiglenesen kinevezett helyettes vezetőjét – közölte a korrespondent.net. A megalapozott gyanú szerint az alhadnagy rendszeresen lopott a katonai kórház betegeinek ellátmányából. A bajtársait megrövidítő tolvajt a nyomozók akkor érték tetten, amikor a Sztarobilszkij járás (Luhanszk megye) egyik boltjában éppen eladta az élelmiszereket. […]

Az Európai Üzleti Szövetség túlzónak véli a vállalkozásokra kiszabható bírság összegét

Az Európai Üzleti Szövetség (EBA) szerint módfelett igazságtalanok a 3890-3891 számú törvényjavaslatok, melyek minden, a maszkrendszer szabályait megsértő vendég után személyenként 3400 és 5100 hrivnya közötti pénzbírságot szabnának ki a létesítmények számára. Az egyesület teljes mértékben támogatja a hatóságok által meghatározott, a koronavírus ukrajnai terjedésének megakadályozására és leküzdésére irányuló intézkedéseket, ám úgy véli, hogy az […]

3,3 milliárd dollárra számít az ukrán vezetés

2020-ban még további anyagi forrásokra számít Ukrajna a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), a Világbanktól és az Európai Uniótól (EU) – tájékoztat a zn.ua. Szerhij Marcsenko közlése szerint 3,3 milliárd dollárról van szó. Az év végéig a Világbank 700 millió dolláros hitelt folyósít, az IMF-segély összege 1,4 milliárd dollár, az EU az új makrofinanszírozási program keretében 1,2 […]

Újabb hitelkérelmeket bíráltak el az állami program keretében

Augusztus 10-ig 1991 vállalat több mint 4 milliárd 227 millió hrivnya összegű kölcsönhöz jutott – tájékoztat az epravda.com.ua. Az elmúlt héten 236 hitelkérelmet bíráltak el pozitívan 864 millió hrivnya értékben. A legnépszerűbb továbbra is a már meglévő kölcsön refinanszírozására felvett hitel. Csak az elmúlt héten erre a célra 783 millió hrivnyát irányoztak elő, ám összességében […]

Modernizálnák az iskolai étkezdéket

A Miniszteri Kabinet elfogadta azt a tervezetet, miszerint megreformálják az iskolai étkeztetést – áll a gazdaságfejlesztési minisztérium közleményében. A terv értelmében a létesítményeket fel kell újítani, a jóváhagyott normáknak eleget kell tenni, meg kell szervezni a tanulók étkeztetését szabványos, kéthetes étrendeket összeállítva, mindezt a középiskolák egészségügyi szabályzatának és higiéniai követelményeinek, élelmiszerbiztonsági irányelveinek megfelelően, az összes […]

Őrizni, megélni és továbbadni │KISZó-beszámoló

Hétfőn indult az Ung-vidéki népzenei és néptánc szakkör, illetve Minden Egész eltörött gitár, verses, zenés és irodalom szakkör a GENIUS Jótékonysági Alapítvány szervezésében. Előbbinek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centruma, utóbbinak pedig a Kisgejőci Oktatási-Nevelési Központ ad otthont. A járványhelyzet miatt a korábbi táborozások helyett idén az alapítvány szakköröket szervezni. […]

Elkezdődött a gyalogoshíd építése Munkácson

A Latorca-folyón átívelő híd a Cserjomuski és az Oroszvég lakónegyedeket köti össze. A fémszerkezetű objektum 1,5 méter széles és 176 méter hosszú lesz. Az 1,2 méter magas acélkorlátok a közlekedés biztonságát segítik. A hidat LED-lámpákkal világítják ki, melyeket tartóoszlopokra felszerelve közvetlenül az átjáróhoz erősítenek.

Nyerteseink: Jó helyre került az ajándékcsomag

Tóth Szeréna közel a hetvenhez is fitt, energikus és tettrekész. Több évtizede hűséges olvasója a Kárpáti Igaz Szónak. A szovjet időszakban a magyarországi Népszabadság, Népszava és Nők Lapja mellett járatta a lapot. Azóta is kitartott mellette. A beregrákosi asszony az EKO Szolgáltató Kft. felajánlásával gazdagodott. Mint mondja, nem számított a nyereményre, hiszen először mosolygott rá […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com