Már frissdiplomásként belekerült az oktatás vérkeringésébe. Az idén negyvenedik születésnapját ünneplő Hájas-Derceni Éva élete a kisiskolások körül forog. Nem csoda, hogy türelmes, hiszen olyan korosztályt tanít, amelyhez talán ebből a lélekgyümölcsből kell a legtöbb. Erről, illetve családjáról is szívesen osztotta meg velünk gondolatait az oktató. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Hájas-Derceni Éva, a Bátyúi Középiskola tanítója.
– Mióta dolgozik pedagógusként?
– Az érettségi után a Kárpátaljai Magyar Főiskolán szereztem tanítói diplomát. A főiskola befejezése után megkeresett a KMPSZ vezetősége, nem lenne-e kedvem elmenni valamelyik szórványiskolába tanítani. Így kerültem az Ungvár melletti Korláthelmecre, egy mindössze 3 osztályból álló kisiskolába. Két évet töltöttem el itt. Első osztállyal kezdtem, majd jött hozzá még egy, így a második éven már összevont osztályban tanítottam.
– Egy alsós tanító néni a gyerekek második anyukája – hogyan vélekedik erről?
– Vallom, hogy a tanító néni a gyerekek második anyukája, mert a nebulók sokszor több időt töltenek az iskolában, mint otthon. Sajnos a szülők egyre több helyen nincsenek otthon, így a gyerekek a tanítóval beszélik meg a mindennapi dolgaikat is.
– Hogyan vélekedik az online tanulásról? Mennyire tartja hatékonynak az alsós gyerekek ilyen formában történő oktatását?
– Az „igazi” online tanuláshoz nálunk sajnos nincsenek meg a technikai feltételek. Szerintem azért sem jó, mert nincs személyes kapcsolat, ami az alsósoknál talán még fontosabb, ill. a közösség, hogy szocializálódjanak.
– Tősgyökeres bátyúi?
– Nem. Nagyberegen születtem és a pedagógusi pályám révén kerültem el szülőfalumból. Először Korláthelmecre, majd férjhez mentem, és Bátyúba költöztünk.
– Mesélne picit a családjáról?
– 2003-ban a férjemmel és két gyerekével Bátyúba költöztünk. A szomszédos Nagybakosi Középiskolában kaptam tanítói állást, ahol az ukrán iskola keretén belül nyílt összevont (1-2. oszt.) magyar osztály az előző évben. Itt is összevont osztályban tanítottam 1., 2., 3. osztályt. Nagy kihívás volt fiatal pedagógusként összeegyeztetni három osztály tananyagát. Emellett szombatonként a Bakosi Hétvégi Magyar Iskolában is tanítottam. 2004-ben szülési szabadságra jöttem a lányommal. Akkoriban nem volt megüresedett tanítói állás a Bátyúi Középiskolában – ahová szívesen elmentem volna, így csak 2015-ben álltam újra munkába, de a gyakorlatból nem estem ki, mert közben végig a hétvégi magyar iskolában tanítottam. Azóta a gyerekeink felnőttek. Csilla már férjhez ment, ők Zürichben élnek. Istvánnak nemrég volt a polgári esküvője és a feleségével most fejezték be a teológia 5. évfolyamát. Dominika 16 éves, aki a továbbiakban készül és informatikát szeretne tanulni.
– Az iskolában állandó a gyerekzsivaly. Szokott relaxálni munka után?
– Amikor hazajövök, igyekszem kicsit pihenni, „kikapcsolni”, és csak azután kezdek hozzá a másnapi teendőim előkészületeihez.
– Jut ideje valamilyen hobbira?
– Nagyon szeretek kézimunkázni, sokat foglalkoztam gyöngyfűzéssel, de ez az utóbbi pár évben ez háttérbe szorult (kézműveskedtünk, fesztiválokra jártam, gyerektáborokban foglalkozásokat vezettem). A gyöngyfűzéssel akkor bíbelődtem intenzívebben, amíg nem dolgoztam, ám azóta kevesebb idő jut rá. A férjem a munkája mellett református hitoktató és képeket fest, így elmondhatom, több lábon próbálunk állni. Gyülekezetünk aktív tagjai vagyunk, ahol szintén foglalkozunk gyerekekkel is.
– Volt már olyan időszak, amikor elbizonytalanodott az itthoni helyzetet illetően és esetleg arra gondoltak a családjával, hogy külföldön próbálnak szerencsét?
– Két nagyobb gyermekünk külföldön él, de mi sosem gondolkodtunk komolyan azon, hogy külföldre kellene költöznünk. Dominika lányunk jövőre fog érettségizni a Nagyberegi Református Líceumban. Itt van a közösségünk a gyülekezetben, itt élnek a barátaink, rokonaink, itt van munkánk.
– Mindig is az oktatási szférában szeretett volna elhelyezkedni?
– Szeretem a gyerekeket. Igen, mindig is ezzel akartam foglalkozni.
– Miből merít erőt a mindennapok fáradalmaihoz?
– Hívőként Istentől kérek és kapok erőt.
– Türelmes?
– Igen.
– Hiszékeny?
– Nem tartom magam annak, inkább realista vagyok. Nem hiszek el első hallásra mindent, szeretek utánanézni a dolgoknak.
– Mivel lehet leginkább kihozni a sodrából?
– Például azzal, ha többször elismétlek valamit és még akkor sem érti meg az illető a mondandómat.
– Milyen céljai vannak a jövőt illetően?
– Hosszútávú céljaim nem annyira rám, mint inkább a gyerekeinkre vonatkoznak. Azt szeretném, ha mindegyikük megtalálná a számukra kijelölt helyet a nagyvilágban.
Bara Tünde
