Igor Sinkarjuk, a megyei közigazgatás elnökhelyettese maga nyújtotta be lemondását – közölte Vitalij Glagola szabadúszó újságíró Telegram-csatornáján.
Az általában jól értesült zsurnaliszta információi szerint Sinkarjuk nem találta a közös hangot Olekszij Petrov kormányzóval és csapatával, de a felmondás okai között szerepel az is, hogy a politikus fontolgatja az indulást az október 25-i önkormányzati választásokon, ellenzéki színekben. Igor Sinkarjuk az újságírónak így döntését: „Nem tudtam azonosulni egyes a kormánypárhoz közel álló személyek megnyilvánulásaival, de ugyan ez igaz volt visszafelé is”. A leköszönő kormányzóhelyettes, hozzátette, hogy a jövőben saját politikai karrierjét építgeti majd.
Sinkarjuk a polgári védelemért, a különleges helyzetekért, ifjúságpolitikáért, a sporttért, a turizmus és az idegenforgalom fejlesztésért felet. Azt egyelőre nem tudni, ki váltja Igor Sinkarjukot.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.