A régi emberek találékonyabbak voltak, vagy a kényszer tanította meg őket arra, hogy szinte mindent hasznosítsanak, s műremeket készítsenek olyan anyagból, amely ma sokak számára hulladéknak tűnik. Akkoriban is szükség volt kenyereskosárra, szatyorra s egyéb háztartási eszközökre, amelyeket nem a sarki boltban vásároltak, amit csak lehetett saját maguk készítettek, használati eszközöktől a dísztárgyakig, művészetté fejlesztve a csuhéfonást. Visket szorgalmas, dolgos emberek lakják, akik híven őrzik hagyományaikat, folytatják őseik mesterségét, melyek ennek köszönhetően ma is fennmaradtak.
A csuhéfonás művészetének egyik képviselője V. Igyártó Ibolya, aki ezen termékek széles skálájával jeleik meg falunapokon, vásárokon , fesztiválokon Kárpátalján és külföldön egyaránt. Igényesen megmunkált portékája nagy sikernek örvend a turisták körében.
– Hobbi, vagy megélhetés?
– Inkább megélhetés, mint hobbi, a kosárkötést még nagymamámtól tanultam, nálunk mindenki ezzel foglalkozott, anyukám, a nagymamám és még a dédnagymamám is. Visk mindig is arról volt híres, hogy itt csodálatos dísz és használati tárgyakat fontak málélevélből. Én huszonöt évet dolgoztam zenepedagógusként, a csuhéfonás pedig nagyon jól jövedelemkiegészítő lett. Ennek köszönhetően szinte bejártam a fél világot. Nagy népszerűségnek örvendett a portékánk a Krímen, Jaltában, Szimferopolban, Baltikumban, és Lengyelországban is. De jártam Odesszában, Moszkvában és Krakkóban. Lengyelországban különösen nagyra értékelték a kézimunkát már 15- 20 évvel ezelőtt is. Hála Istennek napjainkban sem veszítettek népszerűségükből a termékeink, még mindig meghívnak falunapokra, különböző fesztiválokra, itthon és Magyarországon is szívesen látnak, Győrben szinte minden éven jelen vagyunk a Karácsonyi vásáron.
– Van kedvence, amit mindig szívesen köt?
– Igen, az edényalátétek, talán azért mert az hamar megvan, egy kosár fonására rámegy egy egész nap. Bár nagyon gazdag a kínálat, szinte minden van, ékszerdoboztól kezdve, pogácsás kosár, kenyeres kosár, strand és bevásárlószatyor, keresztelőre való kiscipő, baba és még mobiltelefon tartó is, a turisták között az edényalátétek a legkapósabbak.
– Hogyan születnek a minták?
– A minták a fejekben születnek, vagyis mindenki saját maga találja ki őket.
– Ha ennyire időigényes egy-egy kosár vagy dísztárgy elkészítése, mikor csinálják?
– A csuhékötés téli munka. Nyáron a turizmusra koncentrálunk, és ekkor készítjük a nem kevés népszerűségnek örvendő somlekvárt, rézüstben készült szilvalekvárt, szőlőlekvárt, eper, ribizli és sompálinkát. Tavaly nyolc féle gyümölcsből főztem pálinkát. Idén nem voltam ilyen szorgalmas, a koronavírus miatt sajnos elmaradtak a turisták, nincs megfelelő motiváció.
– Lesz-e aki folytassa a jövőben a csuhékötés mesterségét?
– Azt hiszem, hogy lesz, bár a fiatalok érdeklődése erősen másfelé irányul. A gond az, hogy lassan nem lesz alapanyag. Manapság kevesen törik kézzel a málét, a kombájn pedig összetöri a leveleket. Na és ez a vírushelyzet sem javít a helyzetünkön.
Bökényi Magdolna
