Páva Istvánról már olvashattak lapunk hasábjain. A tiszaháti értékőrző az 1990-es évektől könyveket és újságokat gyűjt. Olvasója és őrzője a Kárpáti Igaz Szónak is. A hosszú évek óta tartó lojalitás elnyerte kézzelfogható jutalmát. Előfizetőnk egy mikrohullámú sütőt nyert legutóbbi tárgynyeremény-sorsolásunkon.
A tiszabökényi férfit nemrég gyűjtőként és festőként ismerhették meg. Tevékenysége viszont ennyiben nem merül ki. Ezúttal röviden életútjáról is mesél.
– Ungvárra készültem a művészeti szakközépiskolába, de kerek perec megmondták, mennyibe kerül a sikeres felvételi. Nem volt annyi pénzünk, így más szakma után néztem – magyarázza a hatvankét éves Páva István. – Akkoriban mindenki Beregszászban tanult, így szegődtem el én is gépszerelőnek. Miután leszereltem a katonaságból, a kolhozba mentem. Alakult ott egy ifjúsági csoport 1980-ban, melynek tagjait elküldték Kijevbe továbbképzésre. Egy optikai gyárban tanultuk a lencsecsiszolást. Hét hónap múlva hazajöttünk, és beindítottuk az optikai céget Tiszapéterfalván. Ott dolgoztam ’86-ig. Megszületett a kislányom, ezért más, jobban fizető munka után néztem. Az állami munkahelyem 1992-ben szűnt meg a Kárpáti Szanatóriumban.
– Azóta mivel foglalkozik?
– Gyümölcsösöm van, csemegeszőlőm, saját részre. Azt babusgatom, na és persze a ház körül mindig van teendő.
Több mint tíz éve viszonteladással is foglalkozunk. Uborkavetőmagot és földet adunk az embereknek megművelésre. Nálunk válogatjuk ki a termést, majd továbbítják az ukrajnai cégeknek. Ez csak szezonális. Télen jöhet a festés, a rendszerezés, a könyvlapozgatás.
– Több éve hűséges olvasónk, mégis ez az első nyereménye.
– Az igazat megvallva mindig vártam, hogy kisorsolnak, de csak most mosolygott rám először a szerencse. A keresztrejtvényeket is rendszeresen megoldom, ám azokat nem küldöm be. Az unokákkal együtt olvasunk, festegetünk, sok időt töltünk együtt. Hárman vannak, közülük kettővel egy portán élünk. Odáig vagyok értük.
– Nagy szerepe volt a tiszaháti népi kultúra megőrzésében, felvirágoztatásában.
– Mindig is tiszteltem és őriztem a hagyományokat. Többek között az olvasás, a gyűjtögetés megtanított értékelni azt, amink van, és amink volt.
A tiszabökényi kultúrházba a 2000-es évek elején azzal vittem újra életet, hogy felélesztettem a szüreti bálozás hagyományát.
Tíz éven keresztül rendszeresen rendeztünk bulikat, bálokat, összejöveteleket ott, fontosnak tartottam a magyar kultúra ápolását, a közösség aktivizálását. A Tiszahát Kultúrájáért Alapítvány elnöke is voltam.
Simon Rita
