Ezek a szabályok vonatkoznak a Magyarországon tanuló kárpátaljai diákokra!

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa weboldalán és Facebook-oldalán tájékoztató jelleggel közzétette, hogy milyen szabályok vonatkoznak a Magyarországon tanuló kárpátaljai diákokra. A külképviselet közleményét változtatás nélkül közöljük:

Tájékoztatjuk a Magyarországon tanuló kárpátaljai diákokat, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának „Intézkedési terve a 2020/2021. tanévben a köznevelési intézményekben a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrendről” 5. pontja tartalmazza a KÜLFÖLDRŐL ÉRKEZŐ KOLLÉGIUMI TANULÓKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOKAT az alábbiak szerint:

5.1 A külföldön tartózkodó, kollégiumban lakó tanulók számára javasoljuk, hogy legkésőbb augusztus 28-ig érkezzenek meg a kollégiumokba.

5.2 Amennyiben a tanuló sárga, illetve piros besorolású országból érkezik, a határátlépéskor házi karanténban tartózkodásra kötelezik, ezért a kollégium biztosítsa a tanuló elkülönített elhelyezését és ellátását. A tanulók tesztelését az NNK honlapján közzétett, erre kijelölt laboratóriumokban lehet elvégezni. Mivel a tanuló jogszabályi kötelezettségének tesz eleget, ezért a tesztelés pénzügyi és adminisztratív terheit az állam viseli.

5.3 A kollégiumi tanulók esetében a kollégiumnak biztosítania kell a megfelelő elkülönítést addig, amíg a negatív teszteredmények rendelkezésre nem állnak.

5.4 A külföldről érkező tanuló Magyarországra való belépése az aktuális szabályok alapján lehetséges: beléphet a magyar állampolgár, vagy a magyar állampolgárokkal egy megítélés alá eső külföldi állampolgár. A magyar állampolgárokkal egy megítélés alá esik, vagyis az országba való belépés szempontjából magyar állampolgárként kell kezelni azt is, aki magyar állampolgár családtagja, vagy Magyarországon állandó tartózkodásra jogosult, valamint az ő családtagjaik, továbbá aki az idegenrendészeti hatóság által kiadott, 90 napot meghaladó tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik. Karantén nélkül léphet az országba a határ 30 km-es sávjából ingázó tanuló.

Az oktatással kapcsolatos híreket a www.kormany.hu és a www.oktatas.hu felületein lehet követni – olvasható Magyarország Ungvári Főkonzulátusának közleményében.

Hétfőn Tóth Gabriella, egy kárpátaljai édesanya nyílt levelet fogalmazott meg a hasonló cipőben járó szülők nevében. Ebben azt ecsetelte a szerző, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett határkorlátozások miatt komoly nehézségekkel kell szembenézniük azoknak a szülőknek, akiknek Magyarországon tanulnak a gyermekei.

 

https://www.facebook.com/gobchik.tovt/posts/2350119751959640

1. A két PCR teszt, ami a beutazáshoz szükséges minimum 2000 hrivnya (kb. 22.000 forint – szerk.) költséget jelent 1 személyre (mivel nekem 2 gyermekem gimnazista, így 4000), ami óriási teher a család költségvetésere, így nem mindenki tudja megengedni magának.

2. A 14 napos karantén biztosítására a kollégiumokban érthetően nincs lehetőség

3. Nincs vonatkapcsolat Csap és Záhony között, ami meglehetősen nehezíti a diákok logisztikáját.

4. Azok a kollégisták, akik hétvégére hazajönnének, nem csak anyagi okok miatt nem tudják megoldani a 2 PCR tesztet, amit a magyar hatóságok követelnek, hanem szombat reggeltől vasárnap estig fizikailag nem tud 48 óra eltelni.

5. Méltányossági kérelmet a beutazáshoz csak vizsgára lehet igényelni, azt is csak korlátozott időre, ami után vissza kell térnie Ukrajnába.

Ezúton kérjük, hogy segítsenek valamilyen formában megoldani a fenti problémákat, hogy magyar anyanyelven tanuló gyermekeink időben meg tudják kezdeni a 2020/2021-es tanévet, valamint ne kényszerüljenek beláthatatlan ideig távol maradni otthonuktól és családjuktól.

Kérem, hogy mindenki, akit ez a probléma valamilyen formában érint, ossza meg ezt az üzenetet, valamint jelölje be azokat, akik segíteni tudnának hivatalos úton megoldást találni.”

Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó