Fényes nappal raboltak el egy nőt Ukrajnában

Öten raboltak el egy dnyiprói nőt, a rendőrök a kocsiból mentették ki, írja a Korrespondent.net a TSN hírcsatorna beszámolójára hivatkozva.

A közép-ukrajnai nagyvárosban történt emberrablás sokkolta a járókelőket, akik végignézték, ahogy a nőt a saját terepjárójából egy autóba tuszkolták. Az esetről a szemtanúk értesítették a rendőrséget. A rendőrök hajtóvadászatot indítottak az emberrablók után. A bejelentés alapján a város szélén sikerült megtalálni és megállítani a gyanúsítottak járművét. A kiszabadított nőt azonnal biztonságba helyezték, a tetteseket pedig letartóztatták. Az emberrablók között volt egy 15 éves fiú is, őt mivel kiskorú elengedték.

A helyi rendőrség közleménye szerint az emberrablók kihallgatásuk során azt állították, hogy egyiküket kirabolta a nő, azt nem részletezték, hogy pontosan mit terveztek a nővel. Akár 5 év börtönt is kaphat a négy férfi az emberrablásért.


Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó