Széljegyzet: Carpe diem?

A minap munkába menet a Petőfi Rádiót hallgattam. Gyakran előfordul, hogy erre a frekvenciára esik a választásom, hiszen legtöbbször számomra is érdekes, aktuális témát feszegetnek. Az idősávban épp a Talpra magyar című műsort sugározták. Őszintén bevallom, előfordul, hogy nem figyelek a műsorvezetők minden szavára, ám Harsányi Levente és Bikfalvi Tamás tesznek azért, hogy felkeltsék az […]

Egy 1950-es BMW-321 kalandos története │KISZó-háttér

A minap egy 1950-es gyártású BMW 321-es modellre lettek figyelmesek a beregszásziak, az autó elegánsan szelte a város utcáit. Talán nem is nagy meglepetés a tény, hogy a múlt század közepéről való autó tulajdonosa nem más, mint Sepa János, a Bereg-vidéki Múzeum igazgatója, akinek harminc évvel ezelőtt került a birtokába a BMW. – Kondi Viktor […]

Alsóverecke – Volóc – Ökörmező – szabad az út!

2020 júniusában a KISZó is hírt adott arról, hogy Kárpátalján 370 kilométer állami jelentőségű utat építenek, illetve újítanak fel ebben az évben. Az ambiciózus terv az Alsóverecke – Volóc – Ökörmező szakaszt is tartalmazza, melyhez korábban többször hozzáláttak, majd abbahagytak. A megyei közútkezelő tájékoztató szerint Ukrajna legmagasabban fekvő hegyi útszakaszának nagyjavítása most befejeződött. A munkálatok […]

Meggyújtották az első gyertyát Beregszász adventi koszorúján

Beregszászban évek óta hagyománnyá vált, hogy a város adventi koszorúján vasárnaponként meggyújtják a gyertyákat. Az elmúlt esztendőkben minden egyes alkalommal előadások, koncertek színesítették a szép rendezvényt. Sajnos az idén elmaradtak a koncertek, az ünnepi műsorok, de a korábbi főszervező, a Pro Cultura Subcarpathica Civil Szervezet most is fontosnak tartotta, hogy ha csak szűk körben is, […]

Áramszünet miatt halt meg két koronavírusos beteg Ukrajnában

A szóban forgó kórház rendelkezik áramfejlesztővel, amely áramszünet esetén szolgáltatja a kimaradt elektromos energiaellátást, ugyanakkor senkinek sem jutott eszébe ennek beüzemelése, írja az UNIAN hírügynökség a lembergi rendőrség közleményére hivatkozva. November 27-én, pénteken eddig tisztázatlan okokból áramkimaradás volt a zsovkvai (Lemberg megye) kórház koronavírusos betegeket ellátó intenzív osztályán, erősítette meg a közösségi médiában terjedő hírt […]

A kis elsősök már nagyon várják a Mikulást │KISZó-interjú

Nehézkesen indult az idei tanév, és most sem könnyebb, de a tanító néniknek, történjen bármi is, az a feladata, hogy megtanítsa a kis lurkókat a betűkre, a számokra, az olvasásra, az írásra. A Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola 1/C. osztályában összesen 29 kisgyermek ismerkedik a számok és a betűk világával, őket Lefler Jolán tanító […]

A szükséges munkaviszony nélkül nem adnak szociális nyugdíjat

Kitől vehetik el újévtől a minimális állami juttatást? 2021 januárjától változnak a szociális nyugdíj folyósításának körülményei. Ukrajnában a jövő év elejétől azon nyugdíjaskorú állampolgárok, akik nem rendelkeznek elegendő munkaviszonnyal, nem kaphatnak úgynevezett szociális nyugdíjat sem, áll a kormány №1098 rendeletében. Ezt még 2017-ben fogadták el a nyugdíjreformot érintő intézkedések között. Jelenleg azok élhetnek a szociális […]

Fenyegető videót kapott a kárpátaljai magyarság

Újabb súlyos magyarellenes provokáció Kárpátalján. Egy félperces videó került fel a YouTube-ra, amin egy katonai egyenruhát viselő, maszkos alak Beregszász város névtáblájánál egy Jobb Szektoros zászlóval a háttérben fenyegető, uszító üzenetet fogalmaz meg a kárpátaljai magyarok irányába. A videóban az ismeretlen emlékeztet arra, hogy ez ukrán föld. Az egyenruhás az állítja, hogy tudnak mindenkiről, aki […]

Donbászi konfliktus – Kravcsuk szerint nincs áttörés

Az aknátlanítás, a fogvatartottak cseréje, az ellenőrző pontok megnyitása, és több más kérdésben nincs lényegi előrelépés, mivel Moszkva újabb és újabb követelésekkel áll elő. A donbászi konfliktus rendezésére hivatott minszki háromoldalú kontaktcsoport tárgyalásain, a tűzszünet életben tartásán kívül, nem történt lényeges haladás, mivel Oroszország Ukrajna valamennyi kezdeményezését blokkolja – jelentette ki Leonyod Kravcsuk. Az ukrán […]

Curkó Tünde: „Nem szeretek senkivel sem haragban lenni”

Halkszavú, türelmes és alkalmazkodó. Ahhoz képest, hogy gyerekkorában ódzkodott a kórházaktól, az egészségügyi szférát választotta, és már közel harminc éve a szakma szerelmese. Az élet tesztelte a türelmét, majd meglepetéseket is tartogatott a számára, amiért nagyon hálás. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Curkó Tünde, az Ungvári Városi Gyermekpoliklinika ápolónője. – Hogyan került az […]