Önmegvalósítás, fejlődés, tervek
Maradni akart, mégis elment, majd ismét tovább kellett állnia, amikor már újra maradni akart. Most viszont mintha megtalálta volna a helyét. Kíváncsi vagy hol és hogyan? Debreceni Ilona elmeséli saját történetét!
– A pedagóguspálya szerepelt az elsődleges elképzeléseid között.
– Anyukám matematikatanár, a helyi iskolában dolgozik – kezdi beszélgetésünket a huszonnégy éves mezővári lány. – A szülők szakmája általában hatással van a gyerekekre. Így volt ez az én esetemben is. Nem is volt kérdés, hogy pedagógus legyek, bár azóta bizonyos tekintetben kicsit változott a helyzet. Az, hogy milyen szakot válasszak, már nehezebb döntés volt. A Nagyberegi Református Líceumban érettségiztem. Emelt óraszámban tanultam az angolt és az ukránt. A nyelvérzékemmel sosem volt gond. Az idegennyelvű nyári táborokban is jól szerepeltem. Olyan ügyesen tolmácsoltam az ír vendégeink mondandóit, hogy még aranyérmet is kaptam érte a tábor végén. Erre a szakra szerettem volna felvételizni Ungvárra vagy Beregszászba.
– Mégis az anyanyelved mellett maradtál.
– Nem sikerült az ukrán nyelv és irodalom külső független tesztem, ami nagyon rosszul érintett. Emiatt nem nyerhettem felvételt az itteni felsőoktatási intézmények angol szakára, ennek ellenére mindenképpen itthon akartam továbbtanulni. A magyar nyelv és irodalom szak állt a legközelebb hozzám, szerettem a tantárgyat, és már iskolás koromban is kiváló helyesírási készséggel rendelkeztem. Ezért ezt kezdtem el tanulni a beregszászi főiskolán. Az alapképzés után Magyarországra felvételiztem.
– A mesterképzést tehát az ELTE-n teljesítetted.
– Nem terveztem azt, hogy külföldre menjek, a barátnőm „szedett „rá”. A diplomaszerzéshez közeledve azon gondolkodtunk, hogy mit is kellene még csinálni. Szerettem itthon lenni, sokat gondolkodtam rajta, de végül nem bántam meg, hogy a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemre jártam, jót tett a levegőváltozás és az új kapcsolatok kialakulása.
– Hogyan kerültél az MTA-hoz?
– Az első pár hónapban még azt terveztem, hogy a diplomaszerzés után hazajövök, mert Kárpátaljára húzott a szívem. Aztán lassan beilleszkedtem, sok új barátot szereztem, egyre kevesebbet jártam haza. Miután munkát is ajánlottak, úgy éreztem, megtaláltam a helyem. A Magyar Tudományos Akadémia állásajánlata az egyik kedves tanárnőmön keresztül érkezett, aki az MTA Nyelvtudományi Intézetének egyik vezetője. Szerette a kárpátaljai diákokat, és látott potenciált bennem és a barátnőmben. Felajánlotta, hogy dolgozzunk náluk, mert sok mindenben hasznunkat tudnák venni, többek között a kárpátaljai kutatásokban is segíthetnénk. Eleinte nem voltam oda az ötletért, mert az egyetemi teendőim eléggé lefoglaltak, és tudtam, hogy ez a munka sem lesz sétagalopp. Nem szeretem túlvállalni magam, mivel maximalista vagyok, és nem jól viselem, ha valamit az időhiány miatt nem tudok száz százalékosan elvégezni. A tanárnőm azonban erősködött, így elvállaltuk a munkát már az első évfolyamon.
– Mi volt a feladatod?
– Kutatási asszisztens voltam, egyebek mellett nemzetközi szakirodalmakat böngésztem. Színes volt a munkaköröm, mindig más és más feladatokat kaptam. Részmunkaidőben dolgoztam. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy bizalmat szavaztak nekem egy ilyen munkakörben. Tavasszal a karantén miatt viszont kénytelen voltam hazajönni. Nyáron pedig ahogy megkaptam az oklevelemet, megszűnt a hallgatói jogviszonyom is, így a kialakult helyzet miatt nem tudtak tovább alkalmazni.
– Amióta hazajöttél, mivel foglalkozol?
– Nemrég indult itt, Mezőváriban egy tehetséggondozó központ. A BorzsaVári Tehetséggondozó, Művészeti és Hagyományőrző Civil Szervezet megismerteti a gyerekeket a magyar hagyományokkal, nemzeti értékeinkkel. Népdaléneklés, néptánc és népzene, illetve hangszeroktatás folyik nálunk. Elismert szakemberek foglalkoznak a kicsikkel, minden adott ahhoz, hogy fejlődjenek. Tartottunk már tehetségnapokat, ahol a kézműves foglalkozásoktól kezdve a népzenélésig minden volt. Ezekre az alkalmakra Várin kívül több helyről is érkeztek hozzánk gyerekek, oktatók. Én a szervezetnél programszervezéssel, koordinálással, háttérmunkákkal foglalkozom. Örülök, hogy részese lehetek egy ilyen csapatnak.
– Visszaterelt az élet Kárpátaljára, és talán már ide is köt.
– Nehezemre esett a váltás, fura volt újra itthon. Más terveim voltak. Szerettem volna tovább folytatni azt a munkát, amit Budapesten végeztem. Megtetszett az irodai munka az MTA-nál, jólesett, hogy számítottak rám. Itthon eleinte haszontalannak éreztem magam, úgy tűnt, egy helyben toporgom. De most már, hogy van munkám, feladatokat bíznak rám, jól érzem magam. Lehet, ennek a váltásnak pont így kellett történnie.
– Egyéb elfoglaltságot is találtál magadnak.
– Mostanában a szakfordításba is belekóstoltam. Ehhez még nagyon sokat kell tanulnom és gyakorolnom, de azt hiszem, jó úton haladok. Próba jelleggel betekintést nyertem egy hosszú, bonyolult jogi szövegbe, ukránról fordítom magyarra. A későbbiekben szeretnék komolyan foglalkozni ezzel. Emellett magánórákat tartok angolból és magyar nyelvből a gyerekeknek, illetve segítek a házi feladatok elkészítésében is. Ebbe azért fogtam bele, mert így meg szeretném könnyíteni azoknak a szülőknek a dolgát, akiknek problémát okoz a távoktatás.
– Mivel kapcsolódsz ki?
– Pesten mindig volt kivel összeülni, sajnos kevés barátom tartózkodik itthon. Kicsit hiányzik a nyüzsi. Imádok vezetni, ha tehetem, csak beülök a kocsiba és teszek egy kört. Stresszlevezetésnek is kiváló. Szívesen sétálok, olvasok, fényképezek, filmet nézek.
– Mi az álmod?
– A rövid távú tervem, hogy olyan feladatokat végezzek, amelyeket élvezek, szeretek, ami tetszik, motivál. Nem szeretnék nap mint nap olyan munkát végezni, ami csak leszív, vagy kényszerből teszem; a szakmaválasztást elsősorban sosem megélhetési forrásként, inkább önmagunk megalkotásaként, megvalósításaként fogtam fel. A hosszú távú elhatározásaim között pedig főként az szerepel, hogy idővel a magam főnöke lehessek.
Simon Rita
