Annyi nyűg elé állít minket ez a járvány. Sokan nem tudják eldönteni, mi is lenne jobb, ha viselünk maszkot, vagy ha nem? Elengedő-e a távolságtartás vagy ki se mozduljunk? Oltassuk-e be magunkat, ha meglesz a vakcina vagy inkább ne? Higgyünk-e a médiának vagy sem?
De nemcsak ilyen zökkenőket hoz elénk a Covid, hanem sokunkat értékválságba is taszít, saját magunkban kell leküzdenünk azt a feltörő negatív érzelemhullámot, ami olyan cselekedetekre késztetne bennünket, amely szembe megy az értékrendünkkel.
Érthető, hogy felmegy a pumpa az emberben, amikor már több mint fél éve sínylődünk a karanténban, s még mindig nem látjuk a végét, csupán az újabb szigorításokat vetítik elő. S miközben a (félig-meddig) szabálykövető, a (már amennyire lehet) becsületes (spórolós) átlagember bosszankodik, amikor otthon felejti a maszkot és vissza kell fordulnia érte, a többiek vígan tüsszögnek, köpködnek a határon, éttermekben, focimeccseken.
Persze, hogy stresszoldót javasol az orvos, ha mások „okosan” átmennek a határon, míg mi azt várjuk, megszűnjön a vörös zóna. Aztán még nevetnek is, azt mondják, te vagy a hibás, hogy nem tudod, kivel kell megbeszélni, a 30 kilométeres zóna „tágulását”. Amíg te szenvedsz a távoktatással, másnak megcsinálja egy „ismerős” az online zárthelyi dolgozatot.
Érthető, hogy belerúgnál a kocsijába annak, aki beáll eléd a sorba a határon, mert „megvette” a helyet, holott te hajnaltól, órák óta várakozol.
Neked méltányossági kérelmet kell írnod, hogy átjuss az orvoshoz, mások meg úgy jönnek-mennek a bizonyos két(tucat) dobozzal a határon, mintha nem is lenne korlátozás.
Nem meglepő, hogy megduzzad az ér a halántékodon, ha neked csak egy kis kezdőlökés kellene ahhoz, hogy beindítsd a vállalkozásod, ám nem nyersz a pályázaton, ellentétben azzal, aki már a harmadik nagyszabású fejlesztéshez kap támogatást.
Világos, hogy sikítani lenne kedved, amikor nap mint nap védőruhába öltözve (vagy épp annak hiánya miatt szenvedve) fogadod a betegeket, a páciensek meg még arra sem képesek, hogy legalább akkor viseljék megfelelően – az orrukat is eltakarva – a maszkot, amikor a rendelőbe mennek.
Érthető a sóhaj, ha rajtad maszk van, más viszont nem elég, hogy nem veszi fel a védőeszközt, még a nyakadba is köhög, olyan közel áll a gyógyszertár előtti sorban.
Görcsbe rándul a gyomrod, amiért már megint be kell zárnod az üzletedet, pedig az idén még csak az adóra költöttél, az ismerősöd viszont megint talált valami kiskaput, ami révén nyitva tarthat.
Kapkodod a nyugtatót, amikor meghozzák a nyugdíjat, és te a fél életedet ledolgozva kevesebbet kapsz, mint az, aki csak ügyesen elrendezte odaát járulékfolyósítást.
Nem elég szembenézni a betegséggel, saját magunkkal is harcolunk. A dühvel, az irigységgel, az elkeseredettséggel nézünk farkasszemet. Mert valljuk be, előjön bennünk egy-egy ilyen helyzetnél.
Megkérdőjelezhetővé válik sok minden. Megéri egyáltalán tisztességesnek lenni ebben a világban? Ezt mindenki döntse el maga.
