A közösségi média felhasználói ostobaságnak tartják az Ukrán Vasutak (Ukrzaliznicja) újítását.
Az interneten nagy visszahangot váltott ki az Ukrán Vasutak által felkínált, nem olcsó szolgáltatás, amely VIP-vagonokban való utazást biztosít a karantén alatt. A cég ezt „sínen futó hotelnek” nevezi, írja az UNIAN hírügynökség.
Az Ukrzaliznicja oldalán lévő közleményben az áll, hogy egy ilyen kocsiban 5-11 személyt tudnak elhelyezni. Külön kupé és személyzet, biztonságiőr járna nekik.
„A szalon-vagon valódi sínen futó hotel, amely konyhával, nagy előszobával és hálóval rendelkezik. A konyha minden szükséges eszközzel fel van szerelve. Az előszobában puharész, számítógép, hang- és videótechnika is van. A hálóban ágy, íróasztal, ruhásszekrény, légkondicionáló és fürdőszoba is található” – olvasható a leírásban.
Az utazás ára egy ilyen vagonban közel 14 ezer hrivnya. Ugyanis a szerelvény megrendelése esetén mind a 11 felnőtt utas elhelyezésének díját ki kell fizetni.
A hír hallatán a közösségi médiában igen erős reakciók érkeztek. A vonatkocsi stílusára rengeteg megjegyzést tettek, a dizájnereket komoly kritikával illették. Janukovics, korábbi ukrán elnök rezidenciáját emlegették.
„Hová lehet ezzel menni? Psonka (Ukrajna volt főügyésze) temetésére? Milyen reformok? Milyen technológia? Locsolják le petróleummal és gyújtsák fel… azonnal!” – írja az egyik blogger.
Részletes leírást a luxusszerelvény megrendeléséről és még több fotót a vasút oldalán találnak.