NB I – Háromgólos fehérvári siker a Diósgyőr ellen

A Fehérvár a Diósgyőr vasárnapi legyőzésével pontszámban utolérte a második helyen álló Kisvárdát. Márton Gábor együttesének hátránya négy pont a címvédő és listavezető Ferencvárossal szemben, a Bajnokok Ligájában szereplő zöld-fehérek ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

A Ferencváros 1-0-ra legyőzte vendégként a Budapest Honvédot az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A zöld-fehérek így már 10 bajnoki összecsapás óta veretlenek, a mostani szezonban játszott kilenc NB I-es találkozójukból két döntetlen mellett hetet megnyertek. A Honvédnak és az FTC-nek ez volt a 208. élvonalbeli bajnoki összecsapása, a Ferencváros 115. alkalommal győzött 34 döntetlen és 59 kispesti siker mellett. A piros-feketék a vereséggel a 11. helyen állnak.

Az MTK Budapest egygólos győzelmet aratott a sereghajtó Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként, így Pintér Attila vezetőedző vereséggel tért vissza a hazaiak kispadjára. A fővárosiak öt kör óta veretlenek, míg a matyóföldiek hét bajnoki találkozó óta nyeretlenek.

A Puskás Akadémia magabiztosan győzte le a Budafokot. A Kisvárda 3-1-re legyőzte a vendég Paksot, ezzel feljött a tabellán a második helyre.

A labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának eredményei:
    vasárnap játszották:
MOL Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 3-0
szombaton játszották:
Puskás Akadémia-Budafoki MTE 3-0
Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 0-1
Budapest Honvéd FC-Ferencvárosi TC 0-1
pénteken játszották:
Kisvárda Master Good FC-Paksi FC 3-1
december 23-án játsszák:
Újpest FC-Zalaegerszeg 18.00

  A tabella:
1.  Ferencvárosi TC                          9  7   2   –     19-4  23 pont
2.  Kisvárda Master Good              10  6   1   3    16-14  19
3.  MOL Fehérvár FC                      10  5   4   1    25-14  19
4.  MTK Budapest                            11  5   3   3    18-14  18
5.  Paksi FC                                        11  5   2   4    22-19  17
6.  Puskás Akadémia FC                 11  5   –   6    16-21  15
7.  Budafoki MTE                              9  4   1   4    13-16  13
8.  ZTE FC                                         10  3   2   5    18-20  11
9.  Diósgyőri VTK                            10  3   1   6    14-17  10
10.  Újpest FC                                    10  3   1   6    11-24  10
11.  Budapest Honvéd                      10  2   3   5    14-16   9
12.  Mezőkövesd Zsóry FC              11  2   2   7     8-15   8

Forrás:
KISZó/MTI
Sport Közzétette:

Post Author: KISZó