Motrinec Evelin sosem gondolta volna, hogy tanár lesz. Visszahúzódó természete miatt tartott attól, hogy megállja-e a helyét, ám kiderült, aggodalma alaptalan volt. Visszakerült szülővárosa oktatási intézményébe, ahol igyekszik fejlődni, tapasztalatot szerezni, kiteljesedni.
– Nem készültél pedagógusnak.
– A munkácsi magyar iskolában tanultam, aztán átmentem a Szent István líceumba. Mivel munkácsi vagyok, nem laktam a kollégiumban, de így is átjárt a hely szelleme. Nagyon megszerettem, ám sosem gondoltam volna, hogy egyszer az intézmény munkatársává válok. Nem is terveztem, hogy tanár leszek – magyarázza a huszonhárom éves lány. – Több ötletem is volt. Sok mindent ki akartam próbálni a cukrászattól kezdve a lakberendezésig. Olyan pályára vágytam, mely szabadságot biztosít, és a kibontakozás lehetőségét kínálja. Akkoriban mindegyik osztálytársam ilyen volt, együtt tervezgettük, hogy elmegyünk Magyarországra, világot fogunk látni, rengeteg dolgot kipróbálunk majd. Végül a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára jelentkeztem. Mivel az angol érdekelt a legjobban, és jól is ment a tantárgy, azt a szakot választottam.
Ott motoszkált még bennem, hogy egy év után átmegyek Magyarországra és ott folytatom tovább az anglisztikát, ám a sors máshogy akarta. Úgy megszerettem a főiskolát, hogy azóta is ott tanulok.
– Mikor álltál munkába a líceumban?
– Második éve tanítok. Egy váratlan ajánlatnak köszönhetően kerültem vissza a szülővárosomba. Ismertem az angol tanárnőt, de nem tudtam arról, hogy pedagógust keresnének az intézménybe. A tavalyi tanévkezdés előtt nem sokkal értesítettek, hogy állást ajánlanak nekem. Miután megszereztem az alapképzést igazoló oklevelemet, magyar nyelv és irodalom szakon folytattam a mesterképzést. Tavaly pedig az angol szakon is elindult a magiszterképzés, ezért arra is jelentkeztem, jövő nyáron végzek.
– A fiatal korod nem nehezíti a munkát?
– Előfordul, hogy a diákok megpróbálják feszegetni a határokat, főleg a nagyobbak. De én nem bánom, hogy fiatalon kezdtem el tanítani, mert mi is sokkal könnyebben megtaláltuk a közös hangot a korban hozzánk közelebb álló tanárokkal. Igyekszem megkövetelni a dolgokat, ennek ellenére megértő vagyok. Tudom, hogy nincs mindenkinek jó nyelvérzéke.
Annyit szeretnék, hogy a gyerekek legalább azt kihozzák magukból, amit lehet. Mindenkit meg kell ismerni, akkor tudom őket fejleszteni, motiválni.
– Félve vágtál bele, mi segített?
– Azért nem akartam pedagógus lenni, mert még líceumos koromban is igen visszafogott teremtés voltam, keveset beszéltem. Az én elképzeléseimben az élt, hogy egy jó tanár beszédes, erélyes és barátságos. Azt gondoltam, hogy én a személyiségemből fakadóan nem felelnék meg ennek az elvárásnak. Viszont a főiskolán megragadt bennem az, ami az egyik pszichológiaórán hangzott el: az oktatást úgy is felfoghatjuk, mint egy színházi szerepet.
Nem muszáj feltétlenül önmagunkat adni, hozzátehetünk egy kicsit, alakíthatjuk, „megjátszhatjuk” magunkat. Ez elgondolkodtatott.
Úgy kezdtem el gyakorolni ezt, hogy mindig a „közönséghez”, vagyis a diákokhoz alkalmazkodtam. Ha visszafogottabbak, akkor én is az voltam, adtam nekik időt, hogy kibontakozhassanak. Ha viszont pörgősebbek, nyitottabbak voltak, akkor igyekeztem ahhoz igazítani a tanítási folyamatot és a saját attitűdömet. Harmadik évfolyamos voltam, amikor „bedobtak a mély vízbe”. Nem is gyerekekkel kezdtem, hanem felnőtteknek tartottam magyar nyelvtanfolyamot. Az elég nagy kihívást jelentett. Sikerélményem volt, megkedveltek, és ez motivált. Különórákat vállaltam, aztán kisebbeknek angol tanfolyamot is vezettem. Lassan belejöttem ebbe a „tanárszerepbe”. Nálam ez annyit jelent, hogy kommunikatívabb és kiegyensúlyozottabb lettem. A líceumban oktatva fokozatosan megjött az önbizalmam is, a tapasztalattal minden a helyére kerül.
– Hobbi?
– A cukrászkodás a mai napig kikapcsol. Festeni is szoktam néha, de arra már nem sok időm jut. Korábban zenéltem, a líceumban megtanultam gitározni.
– Tervek?
– Nem szívesen tervezek, mert sosem alakul úgy, ahogy elképzelem. Inkább csak hagyom, hogy szépen kiforrja magát a dolog. Volt olyan elképzelésem is, hogy egy kis időre kimegyek külföldre, ahol hasznosíthatom a nyelvtudásomat, esetleg fordítással fogok foglalkozni, de ez még nem valósult meg. Úgy érzem, jó helyen vagyok, szeretem a munkámat, így most az a cél, hogy ebben teljesedjek ki.
Simon Rita
