Ukrajna várhatóan 10 év múlva csatlakozik a NATO-hoz

Ukrajna kormánya bizakodó. A Külügyminisztérium szerint Ukrajna 2030-ban lesz NATO-tag. Erről december 4-én, pénteken számolt be Emine Dzsaparova külügyminiszter-helyettes, akit a Korrespondent idéz. “Ukrajna optimista. 2030-ra a Szövetség teljes jogú tagjaként látjuk magunkat” – mondta Dzsaparova, kommentálva a NATO–2030 stratégiai szakértői jelentést. Az külügyminiszter-helyettes emlékeztetett arra, hogy a jelentés megerősítette a Szövetség elkötelezettségét a “nyitott […]

Elmenekült a helyszínről, majd visszatért

Hármas ütközés történt csütörtök este Munkácson, az egyik kereszteződésben. A balesetben senki sem sérült meg, számolt be a pershij.com.ua. A rendőrség beszámolója szerint a Volkswagen Transporter vezetője nem adta meg az elsőbbséget a főúton haladó Volkswagen Golf gépkocsinak. Ez utóbbi az ütközés következtében nekicsapódott egy Ladának. A balesetet okozó Transporter sofőrje elmenekült a helyszínről, ám […]

Több mint ezer óvodást ajándékozott meg a KárpátHáz Civil Szervezet

Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el hozzánk Télapó! – csendült fel sok óvodában pénteken a Mikulásváró ének, aki hamar meg is érkezett, csupa-csupa finomsággal megtöltött puttonyával. A zsákot Péter Csaba megyei képviselő, a KárpátHáz Civil Szervezet kuratóriumának elnöke töltötte meg, aki évek óta szívügyének tekinti a körzetéhez tartozó települések óvodásainak megajándékozását Mikulás-napján. Néhány gyermekintézménybe […]

Az SZBU főnyomozójának gyanús ingatlanügyei

A Svec család olyan ingatlannal rendelkezik, melynek értéke jelentősen meghaladja a família tagjainak hivatalos jövedelmét – tette közzé a Szhemi újságírói projektre hivatkozva a zn.ua. Andrij Svec, a biztonsági szolgálat nyomozói főosztályának megbízott vezetője családjával fél éve az egyik Kijev melletti falu villanegyedében, 11 millió hrivnya értékű házban él. Az újságírók kiderítették, hogy az ingatlan […]

Megbeszélést folytattak a kárpátaljai magyarok az EBESZ képviselőivel

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetősége az oktatási intézményben fogadta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőit december 4-én a délelőtti órákban, számolt be a karpatalja.ma hírportál. A megfigyelők az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökével is tárgyaltak. Az EBESZ tagjai az Ukrán Biztonsági Szolgálat november 30-i házkutatásaival kapcsolatban keresték fel a Rákóczi-főiskolát, […]

A Kreml legitimizálni akarja a két szakadár „köztársaságot”

A minszki háromoldalú kontaktcsoport ukrán tárgyalódelegációjának álláspontja szerint az orosz fél meg akarja változtatni a donbászi rendezés folyamatát – áll a korrespondent.net hírében. Oroszország azt szorgalmazza, hogy a normandiai négyek formáció helyett a tárgyalások Ukrajna és a szakadár „népköztársaságok” képviselői között folyjanak. Moszkva így kívánja legitimizálni a szeparatistákat, s beemelni őket a nemzetközi térbe – […]

Negyedmilliós bírság gázlopásért

Negyedmillió hrivnyát lesz kénytelen átutalni egy huszti járási lakos a lopott gázért. A Zakarpatgaz tájékoztatója szerint a rajtakapott személy egy törvénytelenül beszerelt gumicső segítségével huzamos időn át lopta a gázt. A szolgáltató embereinek az tűnt fel, hogy a bejegyzett lakterületéhez képest túl kevés a kimutatott fogyasztás. A törvénysértésén túl, a szabálytalanul bekötött gázzal a házigazda […]

Sok napsütés, helyenként 14-15 fok jön hétvégére

Szombaton sokfelé már több órára kisüt a nap, de északon tartósabban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék nem várható. Reggelre foltokban pára, főként nyugaton köd képződhet. Többfelé élénk, erős lesz a délkeleti szél. Hajnalban -2, +7, napközben 7-15 fokot mérhetünk. Vasárnap is sok napsütést tartogat, de délután délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és este már […]

Szakértő: Nem a koronavírustól kell félni

Nem a COVID-19 ellen kell harcolni, hanem az immunrendszerünket kell erősíteni és helyrerakni. Az infektológus az Ukrajina 24 élő adásában beszélt arról, mire kell odafigyelni a fertőzöttek kezelésénél. Az orvosok nem konkrétan a koronavírus ellen harcolnak, hanem az általa a szerveinknek okozott következményekkel – állítja Jevhen Dubrovszkij, fertőző betegségekkel foglalkozó szakorvos, akit az UNIAN hírügynökség […]

Miniszobrot kapott Szolyva

December 2-án avatták fel Szolyván az első miniszobrot – a hírről Fegyir Sándor számolt be közösségi oldalán. Az alkotás gróf Erwein-Friedrich Karl von Schönborn-Buchheim-t ábrázolja (1842–1903). A szobor Roman Murnik műve. A Kárpátaljai Turisztikai Szervezet vezetője a posztban rövid történelmi áttekintést nyújt, és kiemeli, hogy a Schönborn családhoz (bécsi vonal) kapcsolódik Szolyva várossá válása is. […]